35. hét

Azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam, mikor azt mondják nekem, hogy olyan szép kismama vagyok. Bizonyára, akik mondják az arcomra értik, mert mosolyog, vagy a szememre, mert abból lehet látni, hogy már nagyon várom, hogy kezemben tarthassam a lányunkat. Vagy talán a vékony lábamra, vagy karomra értik? Mert nem vastagodott meg, és ahogy anyukám szokta mondani, csupa gyerek lennék, és tulajdonképpen csak a hasamon látszik, hogy várandós vagyok? Persze jólesik, de legjobban D-től szeretem hallani, hogy szépnek talál. Főleg, mert a terhesség ezen szakaszában egyre több azon kényelmetlenségek száma, melyet el kell hogy viseljen minden nagypocakos nő.

Az egyik ilyen állandó, és végeláthatatlan probléma a pisiléssel kapcsolatos, annál is inkább, mert viszonylag keveset tartózkodom otthon, ahol kényelmesen végezhető el minden, ami a mellékhelyiségre és rám tartozik. Tél lévén dupla élvezet a levetkőző show egy kis, sokszor igen kellemetlen szagokat árasztó vécé szűk világában, megcsinálni a guggolj le, ha tudsz műveletet, mert a hasam már akkora, hogy ez szinte lehetetlen is. Sokszor úgy érzem, hogy azért kell többször felkeressem a kétbetűst, mert az előző alkalommal nem is sikerült mindet kipisilnem, hála a lehetetlen pózoknak. Hasonló akadályokba ütközöm akkor is mikor a fürdőben a lábfejemet szeretném megtörölni, mert hiába is teszem fel lábamat a kád szélére, nem tudok annyira lehajolni, hogy elérjem és szárazra törölgessem a lábujjaimat. A körömvágás nem is annyira intim dolog, mint mondjuk az epilálás, de mégsem szeretném megkérni D-t, hogy pedikűrözzön nekem, még ha tudom is, hogy megcsinálná, bár kicsit furcsán nézne rám.

Amióta egyre jobban foglalkoztat a nap, amikor majd be kell menjek a kórházba, azon kapom magam, hogy terveim között szerepel az is, hogy jó lenne, ha nem azzal foglakoznék két fájás között, hogy jaj,de ciki a szőrös lábam, vagy a hónaljam, vagy az intim részeken egy őserdővel kell a nővéreknek hadakozniuk. Így el is mentem anyukámmal egy teljes generálra, és ha lesz rá idő, akkor még egyre elmegyek a szülés előtt. Aranyos volt a kozmetikus, aki végig arról beszélt, hogy ő mennyire szeretett babázni, és hogy a szülés is mennyire jó élmény volt a számára, mikor az első csíkot lehúzta, és rám nézett, majd így szólt „ez a szülés előpróbája, ha ezt kibírod, a szülés is menni fog”. Aznap véres bugyival mentem haza, terpeszben szétnyíló lábakkal sétáltam, és bár megérte, de nem hiszem, hogy a szülés ilyen lenne. Anyu nagyokat kacagott, én nem annyira. Fájt. A szépségért meg kell szenvedni, bírom ezt a mondatot.

Persze az sem árt, ha a ruha is jól áll, amit aznap felveszek. Nem mondom, hogy nem unom egy kicsit a kismamafarmeromat, melyet a b.boomtól kaptam, de ennél kényelmesebb, és praktikusabb öltözet nincs. Kicsit kétkedve hallgattam, a boltban az eladót, hogy nyugi, ez a farmer, végig kitart majd, de a tények ezt bizonyítják. Ugyanolyan jó, kényelmes viselet most is, mint akkor, mikor elhoztam a boltból. Előfordult ugyan, hogy ruhában mentem, mondjuk egy-egy családi összejövetelre, vagy színházba, de a harisnya miatt nagyon szenvedtem. Az egy nagy átverés, hogy nagyobb méretű harisnyák kényelmesek a kismamáknak, mert azt fel lehet húzni a hasra. Hát elmondom, hogy az én hasamat szorította. És ha a lecsúsztattam a hasam aljára a harisnya derék részét, akkor pedig ülni nem tudtam, mert a nagy méret miatt sok anyag került a hasam alsó részére, mely begyűrődött, és nagyon nyomott. Nem akartam terhesharisnyákat venni, mert nagyon drága, már nem is veszek, de lehet megérte volna, ha egyet mégis vásárolok, és többször tudtam volna ruhába öltözni.

Már mindegy, úgyis megjött a tél, így marad a farmer, a felsőrészeket meg lehet azért variálni.

Szép, fagymentes hetet!

Ildikó (yzzzma)