19. hét

Folyton összehasonlítgatok. Itt is, de magamban főleg: az első terhességemnél így és így és úgy volt - aztán megállapítom, hogy most máshogy. Illetve, hogy ugyanúgy. Mintha számítana, pedig dehogy, igazából csak trenírozom magam, hogy gye-re-kem lesz. Mindkettő első pillantásra sikerült, még mielőtt valóban eldöntöttük volna, hogy akarjuk. Mindkettővel rettenetes gyötrelem volt az első trimeszter a rengeteg hányással, gyengeséggel és csoffadtsággal.

Mindkettőt már nagyon korai hetekben éreztem és mindkettőnél a tizenkilencedik héten jelezte a szervezetem, hogy részéről ennyi volt, innentől kettőnket nem tud normálisan fenntartani, csak másfelet: megint hullik a hajam, törik a körmöm és akkora herpeszem van, amekkora utoljára egész pontosan az első terhességem tizenkilencedik hetében volt. Mindkettőnél rettenetesen alacsony lett a vérnyomásom, csak míg az elsőnél ezt nem voltam hajlandó tudomásul venni, így többször indultam útnak úgy, hogy a buszmegállóban hanyatt estem, most erre őrülten próbálok figyelni. És bár a most előjövő székrekedésnek nem fog kedvezni, de inkább szenvedek a szarással, mint még egy vérátömlesztés, úgyhogy elkezdem tömni a vasat és a B12 vitamint.

Különbség talán több van, például jóval kevesebbet foglalkozom a kajálással. Egyrészt kevésbé izgat a rémisztgető-kánon, ettem már tiramisut, kékpenészes sajtot és kardhalat is (hülye lettem volna kihagyni), másrészt kevésbé engedem, hogy a kívánósságom utat törjön. Az elsőnél még minden este szelíden, de kissé bűnbánóan figyeltem, ahogy különböző családtagjaim csokis fánk-, ananász-, vagy csípős csalamádé halmokat pakoltak elém, épp mi jutott eszembe, most már inkább megtartom magamnak így a fagyos márciusban, hogy hetek óta eperrel álmodom, mert az ész nélkül engem szeretők minden bizonnyal pillanatok alatt leszállítanák – nekem meg jönne a lelkiismeret-furdalás. Kevésbé fáj a tropa gerincem, mert a folyamatos keményedések miatt (amik az elsővel a harminckettedik hétig nem jelentkeztek szinte egyáltalán) valóban odafigyelek, hogy ne emeljek nehezet – köztük az elsőt se, aki ezt egyre inkább tudomásul veszi és baktat mellettem ügyesen, a zebrán "kész! tűsz! futász!" sziszegéssel felhívva a figyelmem, hogy zöldre váltott a lámpa. Mert egyébként még mélább, álmosabb és nyálcsorgatóbb vagyok, mint az elsőnél.

Múlt hétre volt egy kajameghívásom – fontos cucc, egyrészt mert a félévente látott barátnőmmel való találkozásról volt szó, másrészt meg nem adódik alkalmam havonta beülni egy puccos helyre zellerfagyit enni desszertnek, ilyet az ember a második gyerekével terhesen egyszerűen nem hagy ki. De nem írtam fel, hogy ebéd, vagy vacsora, sőt, hogy á nap, vagy bé nap, így á nap reggelén mint Michael Douglas a shotgunnal szaladgáltam telefonnal és laptoppal felfegyverkezve, sikoltozva a lakásban: az el nem érhető barátnőmet hívva, a pasijának mélezve. Lehet tippelni, ki oldotta meg a problémát, nagyobb lesz a találati arány, mint Kalipszó és Zebadiás esetében, mert hát persze a szuperpasim a szuperagyával szuperfelvetette, talán hívjam fel a szuperéttermet, mikorra van foglalásunk. És ez mindennapos. Meg a döntésképtelenség: két hét múlva egy őrült fontos eseményen kell résztvennem, aminek egy rakás szervezési része az enyém. Két hét és én még azt sem tudom, hogy hánykor hol lesz húsz ember, mert mindenből érzelmi kérdést csinálok és legszívesebben egy sarokba bújva bőgnék, ha valaki megkérdezi, mégis mit akarok. Tudom is én, mit akarok, legfőképp aludni.

Nem rettegek a kilóktól, úgyis látom a tükörben, hogy semmi másom nem nő, csak a méhem, előrelátóan sok papírt csavarok le a vécében pisiléskor, mert már tudom, hogy terhesen olyan durva hüvelyi folyásom van, amihez elkél a napi több tisztasági betét és bugyicsere. Nem izgatnak a plasztikusan horrorisztikus álmaim, de meglepődtem, mennyit kell pisilnem – ez előzőleg nem volt. Amire hajtani fogok, hogy változzon, hogy kapjon több figyelmet az alany, a már kívülről is néha-néha látható ficergés biztos meghozza a kedvünket a pasimmal, hogy neki is legyen meseolvasás és csíkos repedés elleni krémmel kenegetés – csak hát látszik, miért mennek tönkre körülöttem a növények: akinek nincs hangja, hogy kiabáljon, hogy szomjas, az nálam ritkán kap inni.

Most pedig elmegyek dilemmázni a minden este elérkező ponton: kizabáljam a hűtőt, vagy lefeküdjek aludni? De döntésképtelenségem okán arra számítok, hogy egy óra múlva ugyanígy fogok itt fetrengeni korgó gyomorral és félig lehunyt szemekkel.

Nyina