13. hét
Elérkeztünk a 12. betöltött héthez, már nagyon vártam. Igaz, nem hozott annyira sok változást a második trimeszter eleje – de így egyik napról a másikra nem is elvárható. (Esetleg a Nagykönyvben.) Ellenben megint erősödtek a rosszulléteim, aminek nem örültem túlságosan. Sőt. VISZONT: Éreztem a Babát! A hét végén egyik reggel álltam a nappaliban, enyhe káosz közepén.
Egyszer csak valami mocorgást éreztem a hasam bal oldala felé. Rátettem a kezem, de kívülről még nem volt érezhető. Belülről annál jobban. Mint amikor valaki szépen megsorozza anyát odabentről, gyakorolja a gyorsúszás lábtempóját, a focit vagy valami hasonlót. Tényleg korán, de hallottam már másoktól is, hogy többedik gyereknél előbb megérzik az anyukák a pocaklakót. „Bugyborékolás” már volt az előző hetekben is, de ez határozottan ő volt, egészen biztos vagyok benne. Madarat lehetett volna velem fogatni, azt hiszem! Ehelyett nekiálltam reggelit készíteni.
Végre megvolt a 12. heti ultrahang! Az a nap sem indult zökkenőmentesen, de ezen meg se lepődtem, mert egy időben két programot is le kellett bonyolítanunk. Bár volt végrehajtási tervünk, ami alapján reggel 8-kor mind az öten elindultunk volna otthonról – azonban ez, a „reggel még ezt is el kell intézni” jegyében természetesen dugába dőlt. Sebaj. Én összeszedtem a gyerekeket, majd a férjemmel együtt kilöktem őket az ajtón pontos utasításokkal. (A férjemet se irigyeltem, a Kicsit elszállítani az egyik rokonunkhoz, majd a nagyokat leadni az oviban, ezután megkeresni az oviban a RÁM várakozó gyógypedagógust – mindezt 20 perces késéssel.) Indulás előtt én még kerestem a BKV jegyeket, amik voltak – de eltűntek. A megállóban nincs automata, a bolt meg nem volt nyitva. Egész úton párbeszédeket találtam ki fejben, vajon mit mondok majd, ha jön az ellenőr? Mennyi az esélye, hogy ad nekem egy jegyet? Végül nem jött. Mindezek ellenére percre pontosan bezuhantam a Klinika ajtaján. Na, nem kellett volna ennyire sietni. A doki eleve 15 percet késett.
Szerencsére én voltam aznap az első ultrahangos előjegyzésre érkezett páciens. Szerencsére, mert kint ücsörögve el nem tudtam volna képzelni, mit csinálnak bent fél óráig egyetlen ultrahangon. Az orvos első kérdése hozzám: lesz kombinált tesztje? Hirtelen ért a kérdés. Nem. Nem tudom. Azt hiszem, semmi extrát nem szeretnék. Ok, ez esetben nem kell levetkőzni, hasi ultrahangot csinálunk. (Máris kedveltem a pasit.) Neki is kezdtünk volna, ha a gép működött volna. Újraindítás, semmi. Portok kicserélése, semmi. A doki hívta a kolléganőjét, ő is próbálkozott. Végül a telefonos segítséget is bevetették. Kiderült, ez egy új gép, ami kipróbálásra volt náluk. Még szerencse, hogy a régi megbízható ott lapult a rendelő másik felében. Így további röpke 5 perc alatt kicserélték, és kezdődhetett is a vizsgálat. Innentől rendben volt minden. Láttam a Babát!
Más tudni, hogy van bent Valaki, de nem érzünk semmit belőle a rosszulléteken kívül; és más valóban látni, megcsodálni, tényleg ott van. Számomra legalábbis ilyen érzés volt. És hát annyira édes! A kezei, lábai (éppen keresztbe rakta), ott a szép orrcsont, tarkóredő rendben. És behozta a múltkori „lemaradását” is, majdnem napra pontosan. Hú, nagyon megkönnyebbültem, mert izgultam előtte, hogy minden rendben legyen! A dokimhoz rekordsebességgel bejutottam, sehol nem volt a „klinikás” tömeg, várakozás. Ilyen is van? Ott is minden rendben volt, megbeszéltük a továbbiakat. Negyedszer is elmondta, hogy most egy nagyon szép és könnyű időszak kezdődik az életünkben – amennyiben a rosszullétek hamarosan elmúlnak, talán van rá némi esélyem. Remélem, igaza lesz!
Kint gyorsan felhívtam a férjemet a jó hírekkel. Emellett érdeklődtem az oviban történtekről. Ott is minden jól alakult, talán véget ér a közel 2,5 éves aggódás a Középsőért. Beszédproblémáink vannak, elég komolyan. Már mindenhol voltunk, a hallásvizsgálat és fülészet szerint jelenleg a minimális halláscsökkenés nem oka a beszédproblémának. Az új variáció szerint: de igen, az az oka. A szurdopedagógus szerint a Középső a tankönyvi példája annak, hogy vannak olyan gyerekek, akik az eredményeik ellenére valójában nem hallanak. Bizonyos körülmények között. Reméljük, hogy ezzel megtaláljuk a baj gyökerét. Én csak ültem a padon, pityeregtem, a babára és a Középsőre gondoltam, és örültem, hogy a nap két gyermekemről is jó híreket hozott.
Amikor elkezdtem írni a posztot, megtaláltam a BKV jegyeket. A billentyűzet alatt lapultak. Igazán biztos hely. De ki tette oda???
Barnalány
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
