14. hét
Eddig bírtam. Eljött a rettegett pillanat, amitől kb. 12 éves korom óta féltem. Mi lesz itt, jesszus… Mikor megtudtam, hogy ikreket várunk, gyorsan ölbe kaptam az internetet, és elkezdtem feltúrni, hogy mégis mire számíthatok. Minden oldalon és fórumon (most már a könyvben is, amit ajánlottatok) azt olvastam, hogy leáldozott a tünetmentes idők napja, kössem fel a gatyámat. Itt eljön az apokalipszis. Mivel ketten vannak, számítsak mindenben a duplázódásra. Kétszer több és rosszabb rosszullétek, dupla fáradtság, dupla hízás, stb. (Persze ritka esetben vannak kivételek is.) Aztán vártam, és meglepődtem.
Az ismerőseim körében (rokonok, barátok) a rosszullétek egy erős középutat jártak. Nem durva, de a semminél azért több. Gondoltam én is gazdagítom majd ezt a társaságot. Amit először észrevettem magamon, az az étvágytalanság. Nem voltam én rosszul semmitől sem, csak egyszerűen nem kellett a kaja. Elindult a fogyásom. Nászút után amúgy is jóval több kiló voltam, mint amennyivel elmentem, mert egyszerűen nem lehetett ott ellenállni semminek sem. Szóval 2-3 hét alatt 6 kilót fogytam. Igaz volt miből, és még így sem vagyok Kate Moss. Összesen háromszor sikerült találkoznom a híres róka-mókával. Érdekes módon, mindig este fürdés és fogmosás után. A többi napon csak öklendezni sikerült. Aztán megvilágosodtam. Hosszú napok megfigyelései után rájöttem, hogy nem esti rosszullétekről van szó, hanem a kölkök egyszerűen nem szeretik a mentolos fogkrémet. Elrohantam gyerekfogkrémet venni. Jó nagy deja vu kerített hatalmába fogmosás közben… Visszatértek az óvodás éveim, öblítés után pedig kerestem a pillangó jelet a falon, hová akasszam vissza a törcsit. Mondanom sem kell, hogy bevált, a gyerekek áldásukat adták rá. Azóta már tudok mentolossal is fogat mosni, de már nem szeretem annyira, a másik sokkal finomabb. Csak az a baj, hogy tejfogakra van, nekem az meg már nincs…
Kisebb hányinger-érzetek voltak, de csak pár másodpercig, nem émelyegtem sosem. Szagoktól sem voltam rosszul, inkább idegesítettek, vagy nagyon irritáltak. Egyik ilyen a dohányfüst. Terhesség előtt sem dohányoztam, és azóta sem. Ha sétálok, vagy csak vagyok valahol, és rágyújtanak mellettem, úgy felmegy bennem a pumpa, hogy bucira tudnék verni valakit. Na nem azért, mert „Hé öreg, terhes vagyok, álljá’ má’ arrébb, bunkó!” hanem mert maga a szag ilyen érzést vált ki belőlem. Ez olyan lehet, mint az esti hiszti. „Jaaa, 7 óra van? Akkor ideje hisztizni.” Szegény T… Kötélidegei vannak, mindent elvisel. Nyűgös vagyok, és semmi se jó. Pedig ettem, illatos vagyok, kényelmes az ágy, mégis valami nem jó, de nem tudom megmondani, hogy mi.
Na, de ez még mind semmi. Sétagalopp ez, nem durva, pláne nem duplarossz. Viszont a melleim. Na azok… Elkezdtek nőni. Tudni kell a családomról, hogy mind apai, mind anyai ágon dúskeblű hölgyekkel (néhol némberekkel) van tele. Nem értem, hogy velem mi történt. Úgy gondolná az ember, hogy akkor a csajszi kap egy szép dúskeblű átlagot. Hogy mondjuk összeadódnak a dúskeblű hölgyek és némberek mellméretei, aztán számtani átlagot veszünk. Neeeem. Az a húgom lett. A bestia… Nálam ez úgy történt, hogy összeadás helyett összeszorozták a mellméreteket, és ahelyett, hogy számtani (vagy már inkább mértani) átlagot vettek volna, még négyzetre is emelték. Terhesség előtt mindenféle praktika nélkül 80FF-es méretű voltam. Legalábbis a legkényelmesebb melltartómba ez van beleírva. Már egész tinikorom óta látszódott, hogy nagyobb vagyok/leszek az átlagnál, a család nőtagjai mindig is azt mondták: „Hú, mi lesz veled, ha szülsz 1-2 gyereket?”
Az életben elég sok negatív tapasztalat ért ezzel kapcsolatban. A férfiak mindig csak a fejméretű melleimet nézték. Ismerkedésnél tuti csak szexelni akarhatok ekkora mellekkel, különben minek lennének? A beszólogatásokról nem is beszélve. Hozzátenném, hogy soha nem pakoltam ki őket, de nincs az a garbó és télikabát, ami ezt elrejtené. Dekoltált felsőim nincsenek is, mert nem akartam tetézni a bajt. Az állásinterjúkról ne is beszéljünk. Volt olyan, aki meglátván azonnal közölte, hogy szakítsak az akkori barátommal, mert ezt a munkát nem fogja bírni a kapcsolatunk. (Akkor már 4 éve voltunk együtt) Ja, csak személyi asszisztens lettem volna hivatalosan. Sőt, a mostani munkaadóm is tuti, hogy ezért vett fel, bár nem mondta ki nyíltan. Aztán mellényúlt, mert mint munkaerő beváltam, de tőle sikerült úgy elkerülnöm, hogy nem tudott volna kirúgni, ha akart volna sem, kikezdeni meg pláne… (Most jól nem beszéltem az állásinterjúkról.)
De nem is ez a lényeg. Már így is elég nehezen találtam melltartót, ami még megfizethető áron van, és nem kell ezért elmenni a világ másik végére, de mi lesz most? Ráadásul a bimbóim hetek óta úgy állnak 0-24-ben, mint a cövek. Üveget lehetne velük vágni. (Igen, ennek inkább örülni kell, mert így legalább nem kell küszködni a befelé forduló bimbókkal, de akkor is baromi érzékenyek, és kellemetlen még a póló/melltartó érintése is.) Hason aludni már évek óta nem tudok, pedig imádtam. Tudom, most amúgy sem tudnék. De lassan már oldalt sem, mert egyik mellem ráesik a másikra, összenyomorgatják egymást. Egyszer, talán egy évvel ezelőtt erőt vettem magamon, és kíváncsiságból lemértem. 2 kg darabja. Csoda, hogy fáj a hátam? És ezek még csak most kezdenek nőni. Lehet nem is melltartót kellene vennem, hanem két magasra tekerhető bárszéket, és tolni magam előtt. Úgy érzem én leszek a szakállas vicc főszereplője.
- Mama, játszhatunk a melleddel?
- Igen, drágáim, csak ne vigyétek messzire.
OriasCJ
