22. hét
Ez a karácsony is elmúlt. De még hogy…
Nagy volt a készülődés. Már egy hónapja kitaláltam a karácsonyi menüt. Nem vagyok egy gordonremzi, de nem is tegnap kezdtem a szakmát. Az elmúlt 5-6 évben – míg otthon laktam – én voltam a karácsonyi szakácsmester, mert anyukám állandó éjszakás révén egy multiban, mindig 24-én reggel ért haza, és lefeküdt pihenni. Én meg gyártottam a kajákat. Általában 3 családnak, mert nálunk volt a vendégeskedés. De idén más volt, idén én voltam a vendég. Így szentestére nem is kellett negyvenfajta hús húszfajta körettel. Találtam nagyon fain narancsos kacsareceptet. Soha nem ettem még kacsát. Gondoltam, szárnyas ez is, szar nem lehet. Tudniillik nálam finnyásabb embert nem hordott hátán a föld. Utálom is érte magam, de egyszerűen nem bírom a hús állagát, szagát, ízét. Ha tehetném, csak nyers zöldséget ennék gyümölccsel, néha sajttal, de tejföllel. Ettől függetlenül mindent megfőzök, elkészítek, csak nem eszek bele. Tökélyre fejlesztettem a kóstolás nélküli főzést. (Kanálban beviszem a férjemnek, hogy ugyan nyaljon már bele, úgyis ő eszi, jó-e már neki. Így legalább nekem nem kell beledugni a nyelvem.)
Szóval olyan guszta kacsahúsokat kaptam (comb, mell) hogy ránézésre megkívántam. Gyönyörű pirosra sütöttem, állagra omlós, illata ínycsiklandozó. De aztán beleharaptam. Gyorsan vissza is lapátoltam a tányérról a tálalóra, közölve férjemmel, hogy az én részemet is betermelheti, nem tartok rá igényt. Igencsak máj íze volt, pedig én azt nem eszem meg. (Meg még elég sok mindent.) Legalább férjemnek ízlett, bepuszilta mindet. Nála sikert arattam. A receptet felírtam a „másnak szívesen megfőzöm” füzetbe. Az étvágyamat a krumplipürére és párolt lila káposztára korlátoztam. Azzal is jól lehet ám lakni.
Karácsony első napján apósomhoz látogattunk, és elkezdtünk pakolászni is. A gyerekszobában csináltunk helyet, és ölbe tett kézzel gondolkoztunk, hogy hová is tegyük a kiságyakat. Mert már azt is megvettük ám. De majd csak januárban hozzák házhoz, mert addigra már mi is hazaköltözünk, és ne kelljen cipekedni.
Másnap pedig szüleimhez mentünk haza. Annyira járt a szájacskánk, hogy a 3 hozzávalós húsételből – amit egyébként imádok, és megeszek – egyet kihagytunk. Végeredmény egy olyan tepsi hús lett, amit ütvefúróval kellett kiszedni az edény aljáról. Nem égett oda, csak 10 körömmel kapaszkodott a csirkemell. Ha kiszedtünk egy szeletet, akkor az fogta magát, bekente a saját alját pillanatragasztóval, és még visszamászott kicsit odatapadni.
Aztán jött a szokásos. Nálunk nem telhet el karácsony „veszekedés” nélkül. Apám nem bírja ki. Azt sem tudta, hogy épp miről beszélünk, mert elvesztette a fonalat, de megmagyarázta, hogy az akkor sem úgy van. De amikor visszakérdeztünk, hogy mégis miről beszél, akkor ő maga sem tudta megmondani. Szóval még a kész pulóverbe is belekötött. Csak a szokásos… Anya viszont kipróbálta a kismamapárnát, (nélküle aztán nem megyek egy tapodtat sem) mert ilyen az ő idejében még nem volt, és azt mondta, hogy megnézi, mikor lesz akciós, mert ilyen neki is kell.
Kaptunk ajándékot is. Vagyis a tepertők. 2 db 44-es tipegőt. Egy pingvineset (aminek T nagyon megörült, merthogy én jutok róla eszébe, mert kispingvin vagyok. Egy befosott kispingvin. Egy befosott totyogós kispingvin. És_az_cuki_nagyon) és egy elefántosat. Egész este tapogattam, hogy milyen kicsik és hüledeztem, hogy de picik.
Kiderült, hogy Béláim szeretnek autókázni is. Amint beülök a volán mögé, elkezdenek ugrálni, hogy „juppíííí, anya elvisz furikázni”. Alig tudnak lecsillapodni. Elkezdenek csiklandozni, és TUDOM, hogy élvezik, mikor egy nagyobb kanyarban a centrifugális erő ráborítja őket a hólyagomra. Jajj, nagyon huncutok. Reagálnak már zenére is. Craig David egyik számát kimondottan kedvelik – vagy nagyon utálják – mert őrült kalimpálásba kezdenek, ha megszólal a rádióban. (Mivel nekem tetszik, kénytelenek hallgatni, úgyhogy úgy döntöttem, hogy ők is szeretik.)
Lassan itt a költözés ideje, nekem pedig még össze kellene írnom, hogy miket kell beszerezni. Kisebb dolgok még nem nagyon vannak, a nagyobbakon próbáltunk először túl lenni. Nem is vagyok jártas az ilyen dolgokban, olyan sokféle cókmók van, hogy nincs türelmem végignézni. Sokára lesz még az, mire teljesnek mondhatom majd a gyerekszobát. Végül is, csak két picur kell bele, és kész is.
OriasCJ
