26. hét

Fura kapcsolatom van a nevekkel és a becenevekkel egyaránt. Például a férjemet sosem szólítom – nem is szólítottam a keresztnevén. Valahogy nem jön a számra. Mikor megismerkedtünk, neki volt egy elég egyedi beceneve, de én sosem hívtam úgy. Amikor másnak beszélek róla, a keresztnevén szólítom, de neki nem így szólok. Mióta gyerekeink vannak, már egyszerű a helyzet ő Apa én meg Anya vagyok, de korábban hihetetlen becenevekkel illettük egymást. A telefonjában a mai napig „Cicó” vagyok, neki meg van egy bögréje tőlem „Pötyke” felirattal. Így utólag vicces – már-már kínos – de a szerelmünk hajnalán komolyan gondoltuk.

Amíg a lányommal terhes voltam, ő kapta a „Pötty”, „Pöttyke” nevet. Miután megszületett, nehezen állt rá a szám a keresztnevére. Pedig nagyon szép nevet kapott, de valahogy komoly volt annak a csöpp emberkének. Viszont szegénynek olyan nehéz születése volt, hogy a feje valami valószerűtlenül hosszúra nyúlt, így rögtön meg is kapta a becenevét. Így lett a gyönyörűséges gyermekem neve „Uborka”, ami később rövidebb Ubi-vá, Ubikává módosult. Sokáig a becenevén mutatkozott be – csókolom, Ubi vagyok – amit az emberek leginkább nem értettek, ő meg azt nem értette, hogy mit nem lehet azon érteni, hogy ő az Ubi.

Persze az, hogy van egy állandósult beceneve és egy gyönyörű keresztneve is, engem a legkevésbé sem akadályozott abban, hogy további teljesen idióta nevekkel illessem őt. Szegényke volt már kukac, mókuscica, pipi, pipifül, pipőke, csillagom, kistündér, édesem, bogaram és még ki tudja mennyi elképesztő elnevezés. Egyszerűen olyan jól esik becézgetni. Olyan tízéves kora körül kérte, hogy próbáljuk a rendes nevén szólítani, mert kinőtte a becenevét. Manapság már csak a legszűkebb család becézheti.

A kisfiam, amíg még egy test voltunk, Töpörtyű néven futott, ami idővel Töpire módosult. Nála mondjuk hamar áttértünk a keresztneve becézett formájára, talán mert olyan nevet kapott, ami becézve kifejezetten kisgyerekre illik. Úgyhogy ő többnyire Peti, az oviban Petike, nekem meg Petya, Petyus vagy Petyka. A családom egy részének meg még mindig Peti-baba.

A családunkban egyébként is hemzsegnek a becenevek. A kisgyerekek között van Paca, Manócska, Füli, a nagyszülőknek pedig a lányom talált ki neveket még kiskorában. A nagypapáját Bajusznak hívja – pedig szakálla is van – ami olyannyira megtetszett neki, hogy nem csak a papa lett Bajusz-papa, de felesége is Bajusz-mama, de még a Berci kutya is Bajusz-Berci. A nagymamáját a lányom kicsi korától Ominak, Omikának hívja, ami a német mivoltával függ össze. A kisgyerekek összefoglaló neve nálam egyszerűen az „aprólék”.

Rám a tesóm aggatott egyedi becenevet. De kizárólag ő hív így, senki más. Ha valamit el akar érni nálam, hihetetlen fantáziával tudja még a becenevemet is becézni, sőt, ha igazán beveti magát, még meg is zenésíti. Na ja, ki tud ennek ellenállni?

Apukámnak csillagom vagyok, ami nem a világ legfantáziadúsabb becézése, de ezt ő olyan egészen különlegesen tudja mondani, hogy attól az ember lánya tényleg csillagnak érzi magát. Úgy emlékszem, anyukám gyerekkoromban nem volt az a nagy becéző, de mostanra ő is kedvet kaphatott, mert bár egyszerűen a keresztnevemet becézi, de ritka módon teszi.

Az utóbbi időben már a fiam is rászokott a becézésre. Most már nem csak Anya meg Apa van, hanem időnként – főleg alvás előtt – Anyácska, Apácska, Mami. Azt mondjuk, nem tudom, hogy hol szedi fel ezeket, de kétségkívül hatásos.

A kis pöttöm a hasamban még névtelen, így jelenleg ő is mindenféle csuda névre hallgat. Jelenleg Mocorka, mert szerintem sosem alszik, viszont folyamatosan rúgkapál. Aztán majd idővel ő is rátalál a nevére.

Mirca