27. hét
Ezen a héten egy klasszikus terhesnaplós írás következik. A minap átsuhant rajtam egy érzés, hogy mennyire szeretem ezt a jelenlegi állapotot. A terhességnek ezt a szakaszát, amikor a legkellemetlenebb rész már a múlté, a legrettegettebb pedig még messze.
Gyakran olvasni végletes írásokat arról, hogy milyen felhőtlen és felemelő is az áldott állapot, másnak meg mennyire terhes a terhesség. Hogy nekem milyen? Hát olyan, mint a többségnek, hol ilyen, hol olyan. És valóban ahány terhességem, annyiféle.
A legelejét az elsőnek szerettem. Rögtön éreztem, hogy teherbe estem, émelyegtem, de semmi kontrollálhatatlan nem volt. A másodikra és a harmadikra sokkal nehezebben jöttem rá, nagyon rosszul voltam, de nem klasszikus terhességi rosszullétek voltak ezek – a másodiknál kifejezetten gyomorfekélyre gyanakodtam. Az elsőnél sosem hánytam, a másodiknál ritkán, a harmadiknál meg sokszor. Utáltam.
Szeretem, hogy ilyenkor a hajam dússá válik, a szőrnövekedés meg lelassul. Ez egy ilyen mediterrán típusú nőnek – sötét, erős szőrzet – egy áldás.
Kívánós nem voltam különösebben – semmi fura kaja, semmi össze nem illő – mindhárom terhességnél egyetlen dologra csavarodtam rá és az a gyümölcsevés. Ennél nagyobb bajom sose legyen.
Az elsőnél folyamatosan kenegettem a hasam, hogy nehogy csíkos legyen. Lett. Az utolsó két hétig szinte semmi, aztán két hét alatt szétrepedt a bőröm testszerte. Nem szeretem. A másodiknál semmit sem kentem, a helyzet rosszabb így sem lett, viszont spóroltam.
Nem szeretem, hogy nem szedhetek gyógyszert, de amit még szedhetnék is, azt a környezetemben lévő orvosok – háziorvos, üzemorvos – nem mernek adni. Még egy egyszerű nátha és hörghurut is nehézzé válik így, nem beszélve mondjuk a derékfájásomról, amire most nem vehetem be az izomlazítót. Azt viszont szeretem, hogy nem kínoz az allergia ilyenkor. Ez így sokkal kényelmesebb és még olcsóbb is.
Nem szeretem, hogy új ruhákat kell vennem, mert mindig elajándékoztam őket. Viszont nagyon csinosnak tudom érezni magam ilyenkor egy-két jobb darabban. Ezt szeretem.
Nem szeretem viszont a feledékenységet ilyenkor, a pingvinjárást, az óriásmelleket, és hogy nem tudok egyhelyben állni egy percet sem, mert összeesek. Nem szerettem, hogy az elsőnél diabéteszem volt, a másodiknál hetente ellenőrizték a cukrom – de nem volt baj szerencsére.
Ami a legnagyobb nehézség nekem, az az alvás. Alapvetően rossz alvó vagyok, és ez még fokozódik ilyenkor. Egyrészt hason szeretek aludni, háton nagyon nehezen megy. Terhesen annyira érzékeny a hasam és a mellem, hogy az első hetektől nem tudok hason aludni. Ráadásul a második és harmadik is keresztben fekszik és kikérik maguknak még az oldalt fekvést is. Ráadásul azt hiszem, túl kemény a matracunk.
Az emberek viszont valahogy sokkal kedvesebbek. Mindenki rám mosolyog, beszédbe elegyedik velem, és amikor kiderül, hogy nem az első – valamiért ez a többség számára meglepő – akkor az elismerésükről biztosítanak.
A terhességek elején nem szeretem, hogy nem látszik, hogy terhes vagyok, de pocsékul érzem magam, ilyenkor viszont már egyértelmű, hogy nem elhíztam, hanem inkubálok.
Van, hogy szeretem és van, hogy nem, hogy a környezetem óvni akar. Néha túlzásba esnek, néha meg én hiszem, hogy többet bírok, mint valóban.
És kiváltképp utálom, hogy félek a szüléstől, még harmadszorra is, de szeretem, hogy van értelme az egész megpróbáltatásnak.
Mirca
