32. hét

Home, Sweet Home!

Hazaértünk. Ez a két hét is eltelt. Egy gyors leltár, hogy hogyan.

Egy kullancs a kicsiben – amit én hülye első este vérhólyagnak néztem, annyira apró volt, aztán másnapra „megnőtt”. Gyorsan kikaptam, folt nincs.

Plusz öt kiló – legalább ennyit szedett magára a család közös erővel. Kellett nekünk rendszeresen együtt reggelizni, ebédelni, vacsorázni… Igen, tulajdonképpen kellett.
A férjem majd lefutja, ha nem lesz negyven fok, a nagylányon elfért némi plusz, mondjuk én nem lettem boldog, mert elértem a bűvös nyolcvanas határt, amit nem szeretnék túllépni, és még előttem a legdurvább hat hét.

30 fok – leginkább ez volt jellemző a két hétben, még a hegyek között is. Ez engem eléggé megbénított. Le kellett beszéljem a családot olyan programokról, amiket magam is szeretek, de úgy éreztem, most nem bírtam volna, pl. Lego-land látogatás. Szerencsére még a nagylányomat is meg lehetett vesztegetni, bár ő általában nehezen bírja a változást, ha valami nem a megbeszéltek szerint alakul, vagy ha nem tud teljesülni ez ígéret. Ezzel egyébként én is így vagyok, ezért kínosan ügyelek minden ígéretemre.  Mindenesetre most belátónak bizonyult – szerintem kezd felnőni.

Két nagyobb kirándulás. Egyik a csodálatos Füssenbe. Aki teheti, nézze meg a városkát, fantasztikus hangulata van. Imádjuk. Volt séta, ebéd, fagyi. A másik kirándulás Weinfurtner üvegfaluba vezetett. Ez is nagyon érdekes hely, csak sajnos itt már nagyon meleg volt. Mindig lenyűgöz, hogy milyen ügyesen ötvözik a németek az igényes ingyenes lehetőségeket az üzlettel. Van egy gyönyörű park itt, játszótérrel, szökőkúttal, tavacskával, rengeteg csodás üveg dísszel teljesen ingyen, hogy jól érezze magát az egész család, mert akkor talán vásárolni fogsz az üvegművesektől.

Két kisebb epegörcs, egyik sem diétahibából. Néhány órára kiütött, de valamivel jobban viseltem, mint korábban.

Két új frizura. Levágtam a kicsi haját – szegény már nagyon izzadt a lobonca alatt. A tüsifrizurát és a hajvágót nem szívlelem, úgyhogy ollóval kreáltam neki új sérót. Anyu is kapott egy kis frizuraigazítást és hajfestést. Sőt, még a lányom is kapott egyetlen tincs, eldugható festett hajat.

3512438 darab miért. A kicsi a „miért” korszakába érkezett. A „miez”-t nagyjából átugrottuk, szinte rögtön bonyolultabb kérdésekkel kezdett, mint például a hol, hová és miért is volt rögtön, de most a klasszikus – halálosan idegesítő – miért, miért, miért jött el, amivel folyton végtelen ciklusba keveredünk.

10 és fél óra autózás. Végül úgy döntöttünk, hogy egyben nyomjuk le a hazavezető utat, de hogy kevésbé legyen unalmas, az Alpokon át jöttünk. Így lett 9 helyett 10 és fél óra az út, két megállással. A gyerekek és a klíma szerencsére remekül bírták. Külön köszönet az autóbingó és a mágneses rajztábla feltalálójának.

Aztán hazaértünk. Szeretünk máshol lenni, de valahogy mindig hiányzik az otthonunk. Ami nem hiányzott, az rettenetes meleg, ami itthon várt ránk. Egyébként sem vagyok „melegrajongó”, ha tehetném, olyan helyen élnék, ahol mindig 20-25 fok van, de így a nyolcadik hónapban ez a 38 fok, ez letaglóz. Szerencsére van itthon klímánk – áldom az eszünket, hogy beszereltettük néhány éve. Ritkán használjuk, de akkor életmentő.

A pocakom óriási, és annyira mókás szemmel látni a mocorgást, sőt időnként egy-egy könyök vagy térd vagy valamilyen más babaalkatrész teljesen kidudorodik. Bár a hely már szűkös lehet, mégis nagyon mozgékony odabenn és rendszeresen befészkeli valamijét baloldalon a bordám alá.

A kicsi fiú viszont most, hogy hazaértünk belázasodott. Más baja nem látszik, csak bágyadt, nem akar enni. Semmijét nem fájlalja. Volt már ilyen vele kétszer. Az orvos az előző alkalmakkor háromnapos lázra gyanakodott, de a kiütés sosem jelentkezett. Mindegy, azért holnap elmegyünk orvoshoz, biztos, ami biztos. 

Mirca