Rákattintok a Facebook oldalamra, jönnek a hírek az ismerősöktől. Ki videót tett fel, ki virágot küldött a másiknak, ki politizál. Ami érdekel, elolvasom, ami tetszik, arra nyomok egy lájkot, ha van valami hozzászólnivalóm, hozzászólok. Van viszont egy réteg az ismerőseim között, akikről leginkább onnan tudok, hogy teszteket töltenek ki. Ezen kívül arról lehet őket felismerni, hogy 25 év körül vannak, lányok, felsőfokú képzettségük van, nyelveket beszélnek, esetleg külföldön élnek és... és igen, minden lehetőséget megragadnak, hogy elképesztő mennyiségű fotót osszanak meg önmagukról, ahogy épp szerelmük (25 év körüli fiúk, felsőfokú végzettségük van, nyelveket beszélnek, esetleg külföldön élnek) ölében ülnek, ~ szájából lógnak, ~ alatt úsznak kék medencékben, ~ szerelmében sütkéreznek.
És a tesztek. Mikor lesz az esküvőd? Hány gyereked lesz? Milyen esküvői ruha illik hozzád? Milyen nemű gyerekeid lesznek? Milyen jegygyűrű vagy? Mikor fog megszületni első gyermeked? Nem volt nehéz megtalálni, hogy lehet megtiltani, hogy ezekről én is hírt kapjak, de néha mégis befurakszik egy-egy a látóterembe, és akkor padlón vagyok. Ne kérdezze senki, hogy mit érdekel ez engem, nem tudok rá válaszolni, és azzal is felesleges jönni, hogy csak savanyú a szőlő, mert köszönöm, van "szerelmem", akinek szoktam az ölében ülni, szájából kilógni és babaúszáson, ha nagyon akarom, még víz alatti képeket is tudunk csinálni, ahogy medencében szeretjük egymást. Nagyon.
De idegesít. Nem is maga a tény, hogy okos nők 9 éves kislányokként viselkednek, csak nem az alma szárát csavargatják, hogy leendő gyermekük fiú lesz, vagy lány, hanem az internet adta lehetőségekkel élve derítik ki, és gyorsan el is újságolják 150 ismerősüknek. Hanem ami mögötte van.
Mi veszi rá ezeket a lányokat arra, hogy bizonygassanak? Hírt magukról csak a srác mellett, mintegy kiegészítő funkciót felvéve adjanak? Hol van az önbecsülésük, amikor a diplomaosztónál nagyobb hír, hogy a teszt szerint három gyerekük lesz? Egy tízes skálán ezeknek a srácoknak mennyire húzódik kínos mosolyra a szájuk, amikor a csajuk újabb gyűrűk képeit pakolja fel a netre, amihez barátnők tucatjai sikongatnak, bár nekik eszükbe nem jutna a huszonéves életük kezdetétől mellettük lévő lány kezét megkérni? Be fognak hódolni? Vagy egyszer csak majd arról dőlnek a hírek ezektől a lányoktól, hogy szomorú számok klipjeit osztják meg, és következő Nagy Szerelmük nevét próbálják megtudni a tesztekből?
Miért ennyire fontos már most, hogy legyen kit villantani maguk mellett? Egy ötéves érettségi találkozón a lányok kétharmada arról beszél, hogy ki mikorra tervezi első gyermekét (mindenki egy éven belül), miközben egyik cigiről gyújtanak a másikra, annyira feszültek, nehogy lemaradjanak a Kinek Van A Legtutibb Faszija versenyben? És amikor én (még nyolc hónapos terhesen, nagy pocakkal) arról kezdek beszélni, hogy milyen szuper munkáim voltak, mióta érettségiztem és miket szeretnék majd megvalósítani a jövőben, azt hiszik, viccelek, hiszen minden normális lány arról ábrándozik, hogy az én helyemben legyen, beszéljek már végre arról, hogy hívják a kis pocaklakómat.
Szóval hogy is van ez? Mi a társadalmi nyomás: hogy ezek a lányok hajtsanak a diplomáért, külföldi melóért, karrierért, amikor leghőbb vágyuk babaseggeket fényesre törölni, vagy éppen hogy csak azért hiszik, hogy mindenképp minél előbb meg kell házasodni és gyermekeket nemzeni, mert már ciki karriert befutó szinglinek lenni? Amikor épp nem önti el az agyam a gőz, ezekről elmélkedem a babasegg törölgetése közben, és feszülten várom a Facebookon felröppenő híreket, hova fut ki ez az egész. Meg a tízéves érettségi találkozónkat, hogy ki tudjam számolni a megszült gyerekek és az elszívott cigaretták arányát.
Nyina
