A múltkori lehúzós hangulatú posztom megírása utáni napon olyan eltökélt pörgéssel keltem fel, hogy ihaj! Azóta most először (hétfőn) jutottam géphez, úgyhogy ezúton szeretném megköszönni minden jobbulást kívánónak! Még fújom az orrom, és néha kevésbé hallok, de a közérzetem már abszolút élhető.

Fel is kerekedtem, hogy felvásároljam a piacot - amit elsöprő sikerrel vittem véghez. Természetesen a csordulásig telt banyatankomban előkelő helyet foglalt el egy fél kilós doboz eper is, ami ugyan még nem szabadföldi, de legalább magyar, és elég jó íze van ahhoz, hogy kirugdaljon ebből a nyúlós melankóliából. Már csak a piacon az illatát beszívni gyönyörűség volt. Persze ennyi málhával megvártam az Embert a Keletinél, és rádobtam Borkát, hogy hazafelé hagy üljek fél órát nyugton.

A lendület szerencsére még másnap is tartott: mivel Mamám átjött játszani a dédunokájával, nekem volt pár szabad órám a konyhában. Az ebéden kívül készült folyékony szappan, dezodor, és életem legjobb testápolója (kakaóvaj-sheavaj-búzacsíra olaj-narancs illó). A mosógép egész nap járt, élvezetem a napsütésben a színes kislányruhák ragyogását, este beszedésnél a nap szárította textil illatát. Vacsorára elkészítettem az utóbbi hetekben tökélyre fejlesztett rizslisztes palacsintámat, kemény habbá vertem egy doboz kókusztejszínt, és összedobtam egy gyümölcssalátát, amiben természetesen az eper játszotta a főszerepet. Aztán tele pocakkal még készült Apának egy nagy tál tiramisu. Tüsténkedés közben a fejemben összefolyt a két recept, és a lelki szemeim előtt megjelent egy marék mézes eperpürébe áztatott omlós keksz, kókuszkrém, és eperkarikák rétegződése. El is határoztam, hogy ha már nem egy ezresért adják ennek a piros kis gyönyörűségnek kilóját, akkor megpróbálkozom valami reformosabb eper-misu eszkábálásával (kekszreceptet szívesen veszek!), azóta majdnem minden este erről álmodozom.

Hétvégére kicsit leeresztett a lufi, de azért egy kis sikerélményem akkor is volt: először önállóan batyuba kötöttem Borkát a Ketteskének vásárolt hosszú kendővel! Tudom, hogy sokaknak ez tök hülyeség, másoknak pedig mindennapi dolog, de én mindig vágyakozó szemekkel néztem a kendőben hordozókra, a gyönyörűséges Lenny Lamb Coffee Lace-emet meg csak a szobában simogattam. De most! Nem, nem tökéletes, sokat kell még gyakorolnom, viszont az indító sikerélmény megvan: Borka két órát szunyált a hátamon, én pedig rendesen kaptam levegőt (a félcsatosom derékpántja nem kényelmes már néhány hete).

Közben gondolkoztam, hogy lehet, hogy nyár végére be kéne szereznem valami nagyon egyszerű, könnyű, esernyőre csukható babakocsit, mert a fene tudja, meddig bírom hátikölökkel. Bár az eképp történő tömegközlekedéstől a hátamon feláll a szőr, de előre szeretnék felkészülni rá, hogy ha eljön az a pont, amikor már nem bírom fizikailag, már ne kelljen győzködnöm magam. Mármint lelkileg. Meg aztán remélem, Borka nem olyan lázadó típus, mint én, mert akkor hiába veszek kocsit, inkább gyalog jön. Na annak a gondolatától minden testrészem szőrszála égnek áll. Egyelőre azt sem tudom, merre induljak a témában. Mindenképp használtan szeretném megszerezni, és valahol az arany középúton, hogy ne legyen se túl "high-tech", de ne is törjön ki útközben egy kereke sem. Közben egyre inkább úgy gondolom, hogy a mi "rallizós" kocsinkat el kéne passzolni, mert autós ülést is be kéne szereznünk, meg aztán minek porosodjon tovább Apuék garázsában, ha nem használjuk?

Pocak pedig nő. Most már egyértelműen babás hasam van, és imádom! Szombaton elmentünk színházba, így végre fel tudtam venni a mell alatt szabott csini levendula színű ruhámat, és minden tükröződésben megállapítottam, hogy igen-igen látszik az. Belülről is élvezem a babavárást, főleg az esti rugdosódást. Borka mindig befelé kapálózott, és inkább nyújtózkodott, kifelé én is csak párszor érzetem valami mozgást, Apa pedig talán csak egyszer. Most viszont minden nap kapok a tenyerembe 4-5 bokszolást, és ha Bubi a hasamra dőlve alszik el, Ő is kap egy kis "előszeretetet".

Múlt héten elkezdődött a várandós butulás. Először nyolcas húsgolyót kértem az Ikeában (holott így belegondolva egyértelmű, hogy az ötös után a tízes jön), és szent meggyőződéssel próbáltam elhitetni a kiszolgáló személyzettel, hogy márpedig én olyat szoktam enni. Halmozottan hátrányos helyzetemre való tekintettel nem vitatkoztak velem túl sokat, eldöntötték, hogy 10 húsgolyót eszem. Aztán pár órával később a várandós gondozáson kiderült, hogy nem kedden, hanem hétfőn kellett volna mennem. És csak ahhoz a dokihoz tudnak vizsgálatra küldeni, akinek a közelébe sem akarok menni soha többé. Úgyhogy kaptam új időpontot, ami később eszembe jutott, hogy nem jó. Heh. Valamikor csak sikerül összehozni, de úgy tűnik, hogy nem nagyon akar engedni a Zuglói Rendelőintézet. De a februárban levett minta alapján végre kézhez kaptam a negatív Hepatitis leletemet.

Közben egyre aktívabban megy a találgatás, hogy Ketteske milyen nemű lesz. Én álmaimban mindig lányt látok, viszont csak fiúneveken gondolkodom; a körülöttem lévők pedig meg vannak győződve arról, hogy öcsike növöget bennem. Egyelőre sem a kívánósságom, sem a pocakformám nem túl beszédes, ezért ezek csak légből kapott találgatások. Állandóan kérdezgetik: "És ti minek örülnétek jobban?" Én megelégszem azzal a reménnyel, hogy egészséges lesz.

Bojszy

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?