Rögtön ismerős a mozdulat a videóról, hirtelen nagyanyám kezét látom, ahogy szakasztott ugyanígy tekerte-nyújtotta, szeletelte, majd utána hajszál azonos gyakorlott mozdulattal a levegőbe szórta, száradjon. Széles- és cérnametéltet csinált a leggyakrabban, azóta a családban már csak egyvalaki csinálja, de utóbbit ma már ő is géppel, és hát... nyolcvanon felül. Néhány év, és eltűnik az egész, hogy aztán leírásokból, videókról próbáljuk rekonstruálni újra?
Pedig ez ám a használható, haladó hagyomány, nem a nyereg alatt puhított hús, a generációkon átívelő alkoholizmus vagy az idióta népi szokások a vödrös locsolástól a lefejezett kakasig. De kellett valaki, egy nem épp nagyikülsejű fiatal szőke nő, aki arról lett ismert, hogy tizenéves lányokat tanított kódolni, most meg megmutatta, megfér egymás mellett kódolás és a több száz éve kigyakorolt konyhai mozdulatok sora. Mert mindkettő érték. És öröm.
Szilvi mellett Pancsovay Zita az, aki nélkül nem lenne Nagyikám. Zita már kisgyerek korában a sámlin állt nagymamája mellett, hogy együtt főzzenek a családnak. Lelkesedése azóta is töretlen, élete sütés-főzés, régi receptek gyűjtése és minden olyan tevékenység, ami a gasztronómiához köthető.
Fura vargabetűket írt le a hazai gasztronómia az elmúlt húsz-hatvan évben. A háború után jött az első konyhai technológiai forradalom: lett szép lassan mélyhűtőnk, a boltok pultjában „mirelit” áru, a hatvanas évek elején még a konyhakész „bontott csirke” is újdonság volt sokfelé, de ezek nyomában már ott lihegett a vegeta, a sokféle konzerv, közben egyre kevesebbet ettünk otthon, volt gyári menza, iskolai menza, kórházi menza, vállalatiüdülő-menza, sok fiatal nő fellélegzett, nem kell a gyári munka mellett még befőzéssel, csirkekopasztással is kínlódni. A „házgyári” panellakások sokszor ablaktalan, apró konyhái alig voltak alkalmasak főzésre vagy valami ételhez kapcsolódó családi életre, de hát úgy gondolták, úgyse kell ezzel pepecselni, éljen az új közösségi ember, nemdebár.
Nem? De. Bár... Egyszer csak felfedeztük, hogy a gyári lekvárban alig van gyümölcs (cukor és tartósító annál több), a menzán a krumplipüré porból és vízből készül (olyan is), a különös új tej nem megalszik, hanem megkeseredik, a kenyér fél nap múlva ehetetlen, a kifli belül levegőből van, az üdítő jól megszínezett cukros víz. Közben kinyílt a világ, kóstoltunk olasz pizzát, görög tzatzikit, cseh knédlit, dalmát halételeket, spanyol paellát, indiai curryt. Néha megpróbáltuk itthon rekonstruálni az idegen ízeket, soha nem ismert fűszerekre vadásztunk a boltban.
Aztán valaki felsóhajtott, az a fánk, amit nagyanyám hajdan....! Az a káposztás cvekedli, amihez maga gyúrta a tésztát! A húsvéti kalács, a gyöngyöző húsleves... Csak hát mire elérkeztünk ide ismét, a saját nagyink sokszor már a temetőben egy fejfa, esetleg egy reszketős fejű, madárkacsontú lény, akinek a teát is úgy kell megfőzni az öregek otthonában, és naponta kell neki bemutatkozni, hiába kérdezed tőle a diótortát meg a hajdan híres flódnit.
Szilvi és Zita tehát útjára indította a Nagyikám! workshopokat, ahol hozzáértő idősebb „nagyiktól” leshetik el a hagyományos ízek és módszerek iránt ismét érdeklődők azokat a bizonyos műhelytitkokat, amiket úgy csodáltunk gyerekként, csak épp sose jutott a többségnek eszébe megtanulni. Vagy másféle nagyi jutott: a mostani idős nők egy része már nem elhivatott háziasszony, hanem nyugalmazott kutatóorvos, boltvezető, vegyész-vagy építészmérnök, aki a saját anyjára épp legyintett: anyuka, van mirelit, menza, konzerv és étterem, amúgy sincs időm ezzel vacakolni.
A foglalkozások nem korhatárosak, se fel-se lefelé. Nekem van egy kifejezetten „konyházós” gyerekem (nem, nem a lányom, hanem a fiam), és a videókon is van kiskorú, aki pont olyan lelkesen gyúr, formáz, nyújt, mint a felnőttebbek. És hát tulajdonképpen ez nem atomfizika: egy sor jól kigyakorolt mozdulat – ahhoz hogy ilyen hatékony és elegáns legyen, persze éppúgy bele kell tenni a szokásos tízezer órát, mint minden másba, de megtanulni meg lehet az alapokat két-három óra alatt. A többi pedig: gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás...
Miért jó ez a Nagyiknak? Ők ugyan nem vér szerinti nagyik, esetleg cseppet se hasonlítanak a régi Pöttyös Panni-könyvek szemüveges-gömbölyű, kontyos és topacipős alakjára sem, és tésztát gyúrni ugyan remekül tudnak, de esetleg otthonkát semmi pénzért nem vennének fel? Nyilván a tudást megosztani, és besöpörni az ámuló pillantásokat a frissen kisült húsvéti kalács felett nem rossz dolog, lelkes fiatalokkal ismerkedni sem, de van-e még esetleg valami, amiért vállalták az oktatói munkát ezeken a kiscsoportos foglalkozásokon? Az egyik megszólaló, a hétunokás Domonkos Erzsi konyhafőnökként is dolgozott több konyhán, az ottani tanulókat is nagy örömmel tanította, közülük többen mesterszakácsok lettek.
„Szeretem látni, ahogy örülnek a gusztusos ételnek, és csodálatos érzés látni, hogy valaki élvezi a finom ízeket, illatokat, plusz a sikerélmény, hogy ezt én készítettem”
- nyilatkozta egy korábbi rádióműsorban. A „tanítványok” egyike pedig beszámolt: az ő férje például odavan az itt készített hájas tésztákért, de pusztán receptből úgy érezte, ezt nem lehet elsajátítani, az apró trükkök, fogások, azonnali visszajelzések nélkül túl hosszú az út a tökéletességhez.
A Nagyikámnak saját oldala és FB-oldala is van, a hazai nagyikkal szervezett élő foglalkozások mellé gyakran tesznek fel nemzetközi „otthonos” ötleteket is. A következő workshop nemrég zajlott, kürtőskalácsot készítettek – ezt is lehet házilag.
Engem eddig a balsors üldözött hol betegség, hol kétórás szülői értekezlet, hol más probléma képében, pedig a Kicsi szívesen beállt volna mellém házi kenyeret, száraztésztát készíteni. Mondjuk a saját anyám azért nem egészen a vegeta-generáció, ha nagyanyám pár tevékenységét (a cérnametélttől a csirkebelezésig) el is hagyta, néha beállhatnék mellé is ellesni pár fogást. Mert azt Proust óta tudjuk: egyetlen teasütemény illata is egészen korai emlékek megrendítő áradatát hozhatja elő. Már ha tudjuk, hogy a csudába kell megsütni azt a bizonyos süteményt.
(update: a következő esemény egy JAPÁN nagyi részvételével lesz, aki megmutatja, hogy készül a házi "gyoza", bármi légyen is az)
Vakmacska
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
