Amikor megszülettek az ikrek, fogalmam sem volt, mi a csecsemőgondozás, hátfájás, duplaszoptatás, kettő öltöztetése hideg, havas napokon, hogy amíg az egyik legurulhat, a másik leböffenti az ágyat, amíg az egyikből kitörlöm a kakát, a másik beveri az arcát, lenyel egy rugót, beleiszik a kávémba, vagy csak aludni akar, és a másik ordít.
Két magzattal a hasában folyton vizsgálatokra jár az ember, mert esetleg lombikkal fogantak, majdnem harmincöt éves, jó lenne megnézni a magzatvizet, nincs-e ott véletlenül még egy harmadik embrió. Túl nagy a súlykülönbség, magas a terhességi cukor eredménye, ugrál a vérnyomás, irtóra fáj a háta. Olyan maró sav folyik a torkomon, hogy begyullad a hatodik héten a fülem. Hormonbomba vagyok, majdnem felrobbanok. A csodálatos várandósságról csak könyvekben olvastam. Ikerterhesség, nem álomkategória, magazinokban fényezik, de mindenki tudja, hogy elég veszélyes, gáz lehet belőle. Igaz, dupla öröm, de dupla hormon is.
Jaj, csak nehogy ikrek legyenek, mondják a kismamák az első petezsák vizsgálaton. Előtte pedig: jaj, de szeretnék ikreket szülni, az olyan csodás. A várandósság vége: óriási, földgömb méretű has, vizes lábak, vegyék már ki őket, micsoda öröm, hogy az egyiket kiveszik és még mindig nincs vége, mert születik a következő, felsír egymás után két lila gilisztaszerű lény, olyan nyurgák, kicsi a súlyuk, gyorsan gördül rájuk az inkubátor. Klinikán vagyunk: a császár utáni őrzőben semmi különösek, utánam tolják be a hármasikrest, a négyest és a többieket.
Csak a házunkban vagyok különleges, az utcánkban, a ligetben, ahol sétálunk. Bölcsődében, korai fejlesztőben. Úristen, hogy bírja kettővel? Az kemény lehet, nem, nem tudom, van, aki eggyel sem bír, mi végül is egész jól bírjuk, aludtak szépen, pedig a koraszülöttekhez (ikrek sokszor azok) minden harmadik órában fel kellett kelni, kirázni az álmukat és enni adni nekik, piros, gyulladt, dörzsölt ciciből. Cumisüveggel egyszerűbb, a mell külön utakat jár éjszaka. Egyedül fel sem kellhettem, apa is mindig ügyeletben volt.
Fogalmam sincs igazából, milyen egy gyerekkel, nekem mindig kettő volt. Hallom a játszótéren, a sok panaszt, milyen nehéz egy síró gyerekkel, és el tudom képzelni, hogy tök mindegy, valaki ikreket hoz-e a világra, vagy mit, csak ne bömbölje át az éjszakát, mert abba bele lehet halni. Nem is megyek velük játszótérre, csak ha valaki segít. Ennyit erről.
Nálunk úgy volt, rémlik, ha az egyik sírt, a másik hallgatott. A sírás nyelv, egyik beszélt a másik helyett, leadta a drótot, éhes, szomjas, bekakilt, fáj hasa, fázik, anyára vágyik. Átfordulni, melegre, vagy csak álmos. Úgy emlékszem, ritkán sírtak egyszerre. Csak mostanában, kétévesek, játszanak és civakodnak, rohangálnak kétfelé. Bömbölnek és püfölik is egymást és harapnak. Lehet futni utánuk. Erről jut eszembe, igen, ikres mama például sok mindenről lemarad: nyuszi motorozás, baba-mama torna, nyugodt vásárlás babával, kávézás babával, séta kézen fogva egy járni tanuló babával, játszótér egy gyerekkel, mászóka, csúszda, hinta. A lányom háromszor gurult le a lépcsőn, míg a fiam hintáját löktem. Az ikrek viszont mindent kibírnak, mert eleve van egy támaszuk.
Kettővel igen, tényleg nagyon nehéz lehet, és kettővel irtó jó. Féléves koruk óta veszekednek, viszont hamar beszélnek. Saját nyelvük van. Én nem értem mindig. Az ikrek ikerfüggők: ha elmegy az egyik, eljátssza a testvérét a másik, mintha ott volna. Tegnap ez történt. Orvoshoz mentem az egyikkel, csak neki sípol a tüdeje (kivételesen). Amúgy az ikrek nálunk mindig egyszerre betegek. Aztán anya, és apa is beteg. Havonta egyszer biztosan együtt fekszünk a nagy franciaágyon és haldokolunk. Nemrég rotavírust kaptak, a László kórházban feküdünk mind a négyen, mondván egy gyerekhez egy hozzátartozó jöjjön. Ezek a legnehezebb napok. Igen, ikrekkel nehéz lehet. Az ikrek csodálatosak. Egy fiú, és egy lány, de jó nekem!
Nem mondom, néha jól esik egy-egy együttérzés, főleg, ha éppen leszakadófélben a hátam, vagy a csőd szélén a családi életünk. Kialvatlanul kóválygok a babakocsival, altatom őket, hogy addig is csend legyen. Nagy hó, napsütés erre kiváló. Vásárolni, patikába, cipőt venni sosem tudtam velük, mert nem fértünk be a boltokba. Orvoshoz csak kísérettel tudok menni. Állandóan igénybe vesszük a nagymamákat, és a férjem és én is teljes műszakban babázunk. Apa jelentősége óriásira nő.
Irtó jó ikrekkel, sosem unatkozunk, reggeltől estig egymást lökdösik. Tanítják, figyelik és szeretik a másik felüket. Az iker, mondják, úgy érzik, ők ketten együtt egy gyerek. A leválás egészen kitolódhat. Aztán a másik pillanatban menj innen, mert zavarsz, folyton a nyomomban vagy, egy körben élünk, az auránk is közös. Utállak már. Az ikrek nem tudják, mi a magány. Ha anya öle hiány, rögtön van kihez húzódni. Az ikerhelyzet védettség. Másképp: kommunikációs készség, türelemre, önállóságra kényszeríti a feleket.
Amikor megkérdezik, szülnék-e még egyszer, rávágom azonnal, nem. Félek, megint ikrek lennének. Ugyanakkor van egy álmom, úgy szeretnék egyszer egy gyereket.
Ikeranya
