Én mindig vágytam külföldre. Angliába, Amerikába, Svájcba. Görögországig jutottam, ahol 19 évesen egy felejthetetlen nyarat töltöttem. Dolgoztam vagy 8 helyen ételért és szállásért. Érdekes emberekkel találkoztam, finomakat ettem. Élveztem a nyarat. Ha valahol mégis pénzt kaptam, azt elköltöttem szórakozásra vagy ruhára. Pénzügyileg nem jutottam előrébb, de egy életre szóló élmény volt.

Párom nem ilyen, ez hamar kiderült. Egy ideig szó volt róla köztünk, hogy ha lediplomázik, megpróbáljuk külföldön, de aztán nekem lehetőségem volt kamatmentes kölcsönt felvéve lakáshoz jutni, így elkönyveltem magamban, hogy maradunk. Az addigra már egyértelmű volt számomra, hogy nélküle nem akarok menni.

Már terhes voltam, amikor Gábor kapott egy nagyon jó ajánlatot: Svájc, 1 év. Szakmailag és anyagilag jó lehetőség. Én nem akartam menni. Féltem kint végigcsinálni a terhességet, a szülést, az első heteket. Gábor is úgy döntött, marad. Ő sem akart lemaradni a szülésről és az első időszakról. Kicsit akkor úgy éreztem, hogy visszahúzzuk őt.

Még a szülés előtt elkezdett egy új helyen dolgozni itthon, ahol kezdetektől benne volt a levegőben a külföldi munka. Ez most valósult meg. Anglia, 2 hónap. Neki fizetnek mindent, 2 hetente a hazautat is, nekünk semmit. Angliai barátok segítségével osztottunk-szoroztunk, végül úgy döntöttünk, hogy anyagilag nem éri meg. Ha Niki nagyobb, lenne nem lenne kérdés, főleg az angol nyelv miatt, de így nem akartunk belevágni. Odakint kiságyat, babakocsit venni, ruhát venni vagy kivinni, felélni azt a plusz pénzt, amit Gábor kap - nem mentünk.

Az első két hét könnyű volt. Nagyon aggódtam, hiszen hirtelen mindenki "eltűnt": a testvéreimnek elkezdődött az egyetem, apukámat megműtötték, anyósomnak elkezdődött az óvoda, a legjobb barátnőmnek megszületett a 2. babája. Egyedül maradtam. Bevallom, nagyon élveztem, csak Gábor hiányzott. Felmerültek ugyan olyan nehézségek, amikre nem is gondoltam, de sikerült túljutni rajtuk. Mivel korábban sok segítséget kaptam, bennem volt a félsz, hogy egyedül hogy fogom megoldani. De nagyon jól ment.

Hosszú távon viszont már rossz volt. Amellett hogy Gábor hiányzott, egyre nehezebben viseltem, hogy nincs lehetőségem tornázni, pihenni, elmenni moziba vagy bárhova. Beköszöntött a hideg idő, nem volt már olyan egyszerű leugrani a játszótérre vagy a munkahelyemre. Anyósom ugyan ígérgette, hogy csak szóljak, és jön (főleg a fia előtt), de valahogy sosem sikerült időpontot egyeztetni. Az öcsém jött, nagyon lelkes volt ő is és a barátnője is, de nem akartam visszaélni a segítségükkel.

Niki is megérezte az apja hiányát. Amikor skype-oltunk, a képernyőre meredt és hallgatta az apját. Amikor kikapcsoltuk, hatalmas hisztit csapott. Egy ideig újra kelt este, akár többször is. Gondoltam fogzásra, frontra, betegség előfutárának, de aztán ezeket az okokat kizártam. Hiányzik neki az apja. Később biztos azt is érezte, hogy én fáradtabb, kimerültebb, kevésbé boldog és kiegyensúlyozott vagyok. Pedig igyekeztem tudatosan figyelni arra, hogy ne érezze rajtam. Amennyire az időjárás engedte, szerveztem magunknak programokat és kipróbáltunk különböző babás foglalkozásokat is.

Öt hét után derült ki, hogy lehetőség lenne hosszabbításra néhány embernek, Gábornak is. Kockáztatott: vagy fizetik nekünk is a szállást és az utazást, vagy nem hosszabbít. Bejött. Részemről nem volt kérdés: megyünk. Újra úrrá lett rajtam az izgalom, a lelkesedés, a kalandvágy. Angliában fogok élni! Nagyon boldog vagyok. Egy nyitott kérdés maradt: mi lesz a lakással? Felajánlottam az öcsémnek hogy költözzön oda a barátnőjével. Így én is nyugodt leszek és ők is kipróbálhatják, milyen együtt élni. Bár csak pár hónapról van szó, de beleegyeztek, és nagyon örülnek neki.

Gábornak még volt egy csatája az anyjával. Mivel elég esélytelen volt a küzdelem, anyósom nálam is bepróbálkozott. Aztán próbált lelkiismeret-furdalást okozni, sajnos Gábornál célt is ért. Ez nem változtat a döntésünkön, csak okoz néhány nehéz percet nekünk. Nem tudom megérteni, miért? Miért akarja egy anya ettől megfosztani a gyerekét, az unokáját?

Az én családom teljesen mellettünk áll, támogatnak és biztatnak.

Az egyedül töltött idő alatt én is rájöttem arra, amire a legtöbben ilyenkor: a legfontosabb, hogy együtt legyünk. Anyagilag ugyanott leszünk, mintha Gábor itthon dolgozna, de szakmailag előrébb jut és közben nem kell lemondanunk a közös időről.

Kicsidelfin