Csütörtökön, december 9-én nyitja meg kapuit a Mikulásgyár a Felvonulási téren és 13 hazai plázában.

A szervezők főképp tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodási szereket, játékokat és édességet várnak adományként. A csomagokat a postán is átveszik, ahonnan a Magyar Vöröskereszthez szállítják, olvasható a Mikulásgyár honlapján

A Mikulásgyár hangsúlyozza, hogy a rászorulóknak tartós élelmiszerekre van a legnagyobb szükségük, ezért leginkább konzerveket, tésztát, cukrot, lisztet várnak adományként, valamint felhívják a figyelmet arra is, hogy olyan ruhaneműt, játékot és könyvet ajándékozzanak, amelyeket maguk is szívesen használnának. Az ajándékokat nem szükséges becsomagolni, akár kézben, nejlonzacskóban is vihetők. Az adakozók bármely csomagfelvevő postán is ingyenesen leadhatják ajándékukat a Mikulásgyárnak december 1. és 19. között. A dobozokra nagybetűkkel rá kell írni: MIKULÁSGYÁR.

A Felvonulási téren a központi sátor december 9 és 19 között 10-től 22 óráig tart nyitva, a Mikulásgyár teljes időtartama alatt karácsonyi vásár lesz, ingyenes jégpálya, melegedő és gyermekfoglalkoztató várja a látogatókak, adományozókat, valamint rengeteg gyermekprogram, előadás és koncert is látható lesz a helyszínen. Péntek délelőtt például Jolulupukkival, az igazi lappföldi Mikulással lehet találkozni. A részletes programok itt olvashatók.

Mikulásgyár, a legnagyobb hazai jótékonysági esemény idén hatodik alkalommal nyílik meg. A rendezvény elsődleges célja, hogy a rászoruló gyerekeknek és családoknak segítsenek a karácsonyi ünnepet könnyebbé és szebbé tenni. A Mikulásgyár 2009-ben 133.000 emberen segített Magyarországon, idén a 200.000-es célt tűzte ki.

Tünde