,

iskola óvoda szülő szülői értekezlet

 Ahogy indul a tanév, úgy kezdődik a szülői értekezletek szezonja is. Körbekérdeztük olvasóinkat, hogy az ovis, vagy inkább iskolai szülői értekekezletek mennyi elfoglaltságot igényelnek. (Egy kicsit reméltük azt is, emellé érkezik valamilyen személyes észrevétel, vélemény, javaslat). A válaszokból szemezgetünk.

Úgy tűnik egyébként, a másfél- három órás szülői értekezlet valamiféle hungarikum. Sok más országban élő olvasó jelezte, hogy ez ilyen formában nem létezik. Van egyéni vagy csoportos rövid eligazítás (a gyerek is részt vesz rajta esetleg), vagy írásos kommunikáció, online csoportok. Szükség esetén pedig be lehet menni beszélgetni egyénileg, akivel éppen kell.

Tehát, íme a válaszok – némelyiken a sokat edzett szerkesztőség is megdöbbent:

„Öttől negyed nyolcig, egész estés program.”

„Másfél óra, de ebből egy rész az igazgatói tájékoztató, a másik része az osztályban tanulók szüleinek külön”

„Két és fél óra”

„Óvodai összevont csoportnak háromórás értekezlet!” (A válasz utáni emojik egyike sem mosolygott...)

“Bő háromnegyed óra alatt megvolt”

“A háromból egy volt meg, az kétórásra sikerült...”

Az elsősök szülei különösen hosszú szülőire számíthatnak többek szerint: “Elsős a kisfiam, több mint 3 óra volt az első szülői.”

“Óvodában is megvolt 2-3 óra, most elsőben még nem volt szülői, kíváncsi vagyok...”

“Mindkét gyereknél több, mint két óra.”

Kivétel is akad, két olvasó jelezte, hogy 15 percnél nem tartott tovább a tájékoztatás.

Külföldön élő olvasónk a kinti helyzetet jobbnak tartja: Szerencsére nálunk nincs ilyen, Elternsprechtag van, amit előre be tudok jelölni, hogy nekem mikor jó, hány órakkor. Gyereket is viszem és maximum 15 percig tart. Magyarországon nem jártam szülői értekezletre, nem tartottam fontosnak gyerekenként ott ülni 1,5-2 órát.”

Angliában se beszélik túl másik olvasónk szerint: 15 perc maximum, minden szülőnek személyesen tartják, előre lefoglalt időpontban.

„Itt csak egyéni fogadóóra van, esetleg WhatsApp csoportban értesítések”

Akik feladták:

Nem tudom, meddig tartott még, én két óra után eljöttem a babával....”

 “Fogalmam sincs, nem értem rá....”

“Mindig addig tartott, amíg fel nem pattantam, hogy elég a hülyeségből. Minden érdemi információt meghallgattam,de ha elkezdődött a szokásos "csináljunk úgy,mintha érdekelne ez", na akkor léptem.”

“Alsó tagozatban még sokan eljöttek, hetedikben, hogy finoman fogalmazzak, foghíjasak már a padsorok. Majd talán jövőre, a felvételik előtt eljönnek a hiányzók is.”

És végül a kimerült szülők leírásai:

“Egy örökkévalóságig.”

“Végtelen de végtelen de végtelen de végtelen de végtelen....”

“Végtelenbe és tovább...”

„Az elsőnél két óra, a másodiknál két és fél, majd kicsit több, mint másfél óra a harmadikon. Heroes vagyok, végigültem mindet. Fél év pihiii!”

“Hálistennek feltalálták a mobiltelefont...bár úgy éreztem magam, mint egy diák, aki nem figyel az órán”

A járványhelyzet is alakul:

“Aznap délelőtt lemondták,és a teljes ovis csoportot karanténozták...”

“Tavaly csak az egyik gyereknél tartották meg, a másiknál online volt már év elején is a találkozó, mert rengetegen voltak betegek már szeptemberben”

Vakmacska