A diákok napok óta tiltakoznak. Tüntetések, flashmobok, felvonulások útján hallatják a hangjukat. Lassan melléjük álltak az oktatás felnőtt szereplői is. A Magyar Rektori Konferencia, a HÖOK, a HaHa, az Oktatói Hálózat, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Pedagógusok Szakszervezete és a Felsőoktatásban Dolgozók Szakszervezete hétfőn megalakították a Felsőoktatási Egyeztető Fórumot.

 

A szervezetek úgy vélik súlyos válságba jutott Magyarországon a köz- és a felsőoktatás, ezért megállapodtak abban, hogy konkretizálják és közösen támogatják a tiltakozó diákok követeléseit. A listát tegnap este a diákok be akarták olvastatni a (köz)rádióban is.

A diákok átfogó oktatási reformot követelnek. Követelik a felsőoktatásban legalább 44 000 államilag finanszírozott hely biztosítását, a forráskivonás azonnali leállítását, a hallgatói szerződés intézményének azonnali eltörlését, az egyetemi autonómia tiszteletben tartását, továbbá a szociálisan hátrányos helyzetűek felsőoktatásba történő bejutásának biztosítását.

A megmozdulások résztvevői szerdára általános sztrájkot kezdeményeztek a köz- és felsőoktatásban.

A rádió esti műsorában a diákok hat pontjának ismertetése után – a tiltakozók füttykoncertje közepette – azonnal közölték Balog Zoltán erőforrás-miniszter álláspontját is.

Bár a kormányfő zárt ajtók mögött kijelentette: abban bízik a tiltakozási hullám karácsonyra lecseng, a lendület  egyenlőre (a vizsgaidőszak dacára) töretlen.

Orbán Viktor először Brüsszelből üzent a fiataloknak. Hétvégére majd ő megoldja a kérdést - mondta. Kiszivárgott információk szerint ezt a megoldást egyszerű átnevezésben látta a miniszterelnök. A megoldással (?) ugyanannyi - mindössze nagyjából tízezer - hallgató képzése lett volna/lenne valóban ingyenes, mint amennyi miatt a múlt héten utcai tüntetésekbe kezdtek a diákszervezetek. A keretszámok szombaton bejelentett névleges eltörlése, mint kommunikációs manőver szerint keretszámok helyett szakonkénti és intézményenkénti ponthatárokkal szabnák meg, hogy ki tanulhat ingyenesen. A ponthatárokat azonban nem az intézmények, hanem a kormány állapítja meg, amely korábbi statisztikák alapján pontosan be tudja határolni, hogy az egyes szakonkénti limitek fölé hány hallgató fér be. "Vagyis simán be lehetne ugyanúgy célozni tízezerre a támogatható keretet, nem történne más, mint hogy visszafelé osztják el a férőhelyeket" - magyarázta az origo.hu forrása.

Állítólag a miniszterelnök azt is mondta, hogy a kormány a felsőoktatási reformot eleve több lépcsősre tervezte. "Az első lépcsőnél nem voltak demonstrációk, a másodiknál igen. Ez azt jelenti, hogy nem három lépésben, hanem egy további lépésben változtatunk" – magyarázta Orbán a Népszabadság szerint a képviselőknek.

A tandíj kérdés most úgy tűnik – végre - ráég a kormányra.

Oktatási reformot csinálni három nap alatt még romkocsmázással sem lehet. Kommunikációs fogásokat alkalmazni persze elég ennyi idő is.

Egy oktatáspolitikai blogon pár napja a szakértő azt válaszolta a fintorgásra, hogy miért ilyen rettenetes módon lehet csak mostanában válaszolni egy alapvetően szakpolitikai, stratégiai kérdésre (tüntetés, népi kezdeményezések), hogy néha arra kell a kisbalta, hogy hozzáférjenek a szakértők a cizellálható részekhez. Lehet, hogy igaza van, de egyelőre azt látni: felvételi eljárás előtt pár héttel a nem kicsi erejű tiltakozás hatására sem javult egyértelműen a helyzet, nőtt a bizonytalanság. Riasztó belegondolni, hogy milyen színvonalú megoldás születhet pár nap alatt.

De az is elgondolkodtató, hogy ha nagyon akarják odafent, és nagy veszélyt jelent számukra mások kiállása valami mellett, akkor hirtelen kerül akár pénz is. Azonban meglehet, hogy nem véletlenül kiabálnak veszélyt azok, akik szerint látszat-átrendezésnek vagyunk tanúi, az elkölthető pénzek, rendelkezésre álló források mennyisége pontosan ugyanannyi, mint két héttel ezelőtt. Ha ez így van, akkor meglehetősen nehéz lesz drámai változást elérni – bár kétségkívül mindig van lehetőség arra, hogy a rendelkezésre álló forrásokat hatékonyabban és/vagy igazságosabban költsük el.

Kellően kifinomult, hosszú távra is elfogadható megoldás, mondhatni stratégia, megfelelő számokkal és egyéb érvekkel megtámogatva, most és így aligha fog megszületni. Ezt a munkát majd egyszer valakiknek, valahol el kell végezni, ha működő, használható, kiszámítható, minőségi felsőoktatást szeretnénk – és sajnos dönteni kell majd, körülbelül mi az a vállalható létszám, akiket megfelelő színvonalon tudnak a megfelelő intézmények a rendelkezésükre álló forrásokból oktatni, dönteni kell, mi az hogy elfogadható színvonal, és még elegendő létszám. 

A politikai arrogancia vagy a csapkodás azonban ugyanúgy nem segít e döntés meghozatalában, ahogy a populizmus sem.  Rövid távon aligha születik kielégítő megoldás. Egyelőre úgy tűnik, egy évfolyam sorsát az indulatok-félelmek keveréke, szómágiával kevert számítás és némi vakszerencse határozzák majd meg, holott ezek a gyerekek (is) megérdemelnék, hogy több felelősséggel álljunk a sorsukhoz. Ők a mi gyerekeink, aligha van náluk fontosabb számunkra, függetlenül attól, miféle politikai oldalon állunk.

A fiatalok pedig az utcán állnak, és az Illés klasszikus dalával élve azt mondják a kormány terveire:

 „Azt hiszed, hogy nyílik még a sárga rózsa,
Azt hiszed, hogy hallgatunk a hazug szóra,
Azt hiszed, hogy mindig mindent megbocsátunk,
Azt hiszed, hogy megtagadjuk minden álmunk,
Minden álmunk.”

 

Center, Vakmacska