A kórház neve: Szigetvári Városi Kórház és Rendelőintézet

A szülés időpontja: 2019. április.

A kórház állapota: Elég jó állapotú maga a kórház. Ha jól tudom, pár éve újították fel.

Mellékhelyiségek/zuhanyzók állapota: Minden rendesen működik. Tiszta minden mellékhelyiség és zuhanyzó is. Nagyon figyelnek a tisztaságra, naponta legalább kétszer takarítanak mindenhol.

Szülészet/szülőszoba korszerűsége: Korszerű a szülőszoba, jól felszerelt. Három szülőszoba van egymás mellett. A vajúdó modern, jól felszerelt, szép, otthonos. Van kád, bordásfal, labda stb. 

Orvosok, szülésznők, csecsemősök segítőkészsége: Mindenki nagyon segítőkész, kedves, barátságos. Nekem volt fogadott orvosom, aki pont akkor volt szabin, így az ügyeletes orvosnál (osztályvezető főorvos) szültem. Türelmes, kedves, nyugodt volt. Volt fogadott szülésznőm is, ő végig velem volt, tette a dolgát és segített, amiben csak tudott. De az összes többi orvos, nővér, szülésznő is mindig nagyon kedves volt.

A csecsemősök sokszor csak akkor segítettek, ha megkértem őket, de akkor aranyosak, segítőkészek voltak. (Gondolom, nem tudják, hogy első baba vagy a harmadik, így nem akarnak feleslegesen okoskodni, vagy ki tudja, mi az oka.) Lehet veled is a baba, de az is lehet, hogy hozzák, amikor fent van, és visszaviheted bármikor, vagy ha arra járnak, megkérdezik, hogy visszavigyék-e a csecsemőosztályra. Negatívum, hogy senki nem mondta el, hogy csak akkor adnak tápszert a babának, ha én kérem, egyébként baba vizet kapnak csak, ha kell. 

Szülésvezetés: Támogatják a természetes szülést és a gátvédelmet. Nem sietnek/siettetnek. Nekem a magas vérnyomás miatt már az elején mondhatták volna, hogy akkor császár, de a doki türelmes volt, és inkább 10-15 percenként mérték a vérnyomásomat. Így természetes úton tudtam szülni, gátvédelemmel.

Császármetszés: Úgy tudom, hogy nem lehet bent az apuka, de ő kapja meg a babát utána.

Látogatási rend: Úgy emlékszem, hogy este 7-ig bármikor lehet látogatni. Egy előtérben lehet találkozni az anyukával. A babát csak üvegen keresztül nézhetik meg a csecsemőosztályon. A VIP szobákba bemehetnek a látogatók.

Mit kell vinni  a baba ellátásához: 1 csomag popsitörlőt, kb. 20 db pelenkát és 1 üveg babavizet. Csak azt a popsitörlőt és pelenkát használják a babádnál, amit bevittél. Ami megmarad, visszaadják. Ruhát csak a hazaindulás előtt kell neki vinni.

Hány ágyra jut egy zuhanyzó? Két szobára/négy ágyra egy zuhanyzó. De a folyosón is van még több zuhanyzó és mellékhelyiség is.

Van-e VIP szoba? Van. Azt hiszem két olcsóbb és egy drágább.

Koszt mennyisége, minősége: Nem olyan rossz és elfogadható mennyiség. Odafigyelnek arra is, ha valakinek bármilyen diétát be kell tartania.

Kommunikáció: Az orvosok részéről nem mindig olyan jó, főleg az én dokim szeret nagyon titokzatoskodni. De a nővérek, szülésznők részéről kiváló.

Kaptál-e tanácsokat a hazamenetel előtt? Nem igazán. Csak a fogadott szülésznőmtől kaptam egy-két jótanácsot.

Bármilyen egyéb tapasztalat, amit fontosnak tartasz: Nagyon jó a beosztás a szobatársakat illetően. Nem feltétlen van szükség VIP szobára. Ha nem kéred, hogy veled legyen a baba akkor, ha fent van, éhes, úgyis hozzák. Addig van veled, amíg szeretnéd. Tudsz pihenni, amíg a pici alszik, és nem neked kell rá figyelni. A csecsemősöktől nyugodtan kérdezz, bármi kérdésed van. Szívesen megmutatták, hogyan kell fürdetni, pelenkázni, köldököt ápolni. 

Értékelés:

  • Szülészet állapota: 9
  • Kórtermek állapota: 9
  • Szülőszoba korszerűsége: 10
  • Felszereltség: 10
  • Mellékhelyiség, zuhanyzók állapota: 9
  • Orvosok segítőkészsége: 9
  • Szülésznők segítőkészsége: 10
  • Csecsemős nővérek segítőkészsége: 10
  • Kommunikáció, tájékoztatás: 8
  • Tisztaság: 10
  • Ellátás minősége: 10
  • Személyes élmények: 10


Dóri

ÍRD MEG TE IS TAPASZTALATAIDAT A KÓRHÁZRÓL, AHOL SZÜLTÉL!

Ha az elmúlt két évben hoztad világra gyermeked, meséld el benyomásaidat a kórházról, ahol szültél. Milyenek voltak a körülmények? Az orvosok, nővérek, szülésznők? Ajánlanád másoknak is a kórházat, vagy jobb, ha messze elkerülik az intézményt a kismamák? A kórházteszt megírásához itt találod segítségnek a szempontsort. A bezzeganya@bezzeganya.hu címen várjuk a Te történetedet is!  

A szigetvári szülészetről más is írt pozitív dolgokat:

Az állami kórház, ahol minden tökéletes
Mindenre tíz pont. Pedig állami. Döbbenet!