Mondják, hogy "Ez a Sziget már nem az a Sziget"

Ettől függetlenül nem kis izgalommal vártam! A programtáblát fürkészve azt éreztem, talán eljárt az idő felettem (Hát ez meg ki a frász? Jaaa, hogy ekkora sztár...sose hallottam róla), azért bele-belehallgatva gyorsan rájöttem, hogy nem a korom lesz feltétlenül az ok. Mert ez a Sziget már nem belőlünk, a rocker-punk "csőcselékből" áll majd, az tuti. Itt party-arcok lesznek. 

Azért a lehetőséget nem hagyom ki! Majd nyomjuk a retrót a Sláger meg a Tribute színpadnál.

Négy éve fesztiváloztam. Sátrazósan. Úristendejóvolt. De a Szigetre tizennégy éve perdültem ki utoljára. Szintén gyerekkel. Csak éppen nem egy finci öt hónapossal, hanem egy kétévessel.

A Sziget hangulat már lassan bekúszott, ahogy egyre több sátras csapat kószált a környéken. Igencsak jó volt a tudat, hogy most én is részese leszek az őrültnek. Lájtiban, de akkor is.

Kedves délelőtt még letolt egy laza műszakot, megvártuk, hogy a PiciLány felébredjen és hajrá! Persze fél délelőtt azon kattogtam, hogy "Nincs egy rongyom sem!". Kiderült hogy a szülés előtti farmerszoknyám (elég sztreccs) jó rám és tök jól is áll! Hát elég rövid, de ez a Sziget. Majd nem nézek le a földre és akkor nem lóg ki a fenekem. Hehehe. (Később kiderült, hogy az enyém lóg ki a legkevésbé)

A 0%-os sörimmel nekivágtunk a tízperces sétának, ami nyilván harminc lett. Hömpölygött a tömeg és mi szépen belecsordogáltunk. Fura érzés volt mindezt babakocsival és nem feltétlenül pozitív értelemben. Viszont gyorsan bejutottunk. 

A tekintetek megosztóak voltak. A decuki és az ezektökhülyék villogtak felváltva a szemekben. PiciLány pedig aludt boldogan. A babakocsitáskában két sör. Nem fogyott el útközben. Csomagellenőrzés. Félreállítanak. "Várjatok picit lécci." Hamarosan a srác visszajött, fellibbentette óvatosan a babakocsit takaró pelust: "Jaaaj, de cukiii! Mehettek, csak meg akartam nézni!" Okkké.

A Civil Szigeten kezdtünk. Ez az a hely, ahol több hét ittlakás alatt sem fordultam meg az átsétálásnál többször. Most kb muszáj volt. Hiszen nyugis, csendes. Kiderült, hogy tök szuper része a Szigetnek! Kvízeltünk meg rajzolgattunk és játszottunk. Labirintus. Közösen kell a golyót a közepén lévő lyukhoz vezetni. Sima ügy, mi!? Kaptunk hozzá torzító szemüget, mintha matarészegek lennénk. Ez szuper, úgysem ihatok! Legalább az élmény nem marad ki. Hahaha. 

Kedves lazán megoldotta én meg kettőig sem láttam. Nem kérdés melyikünk bírja jobban a piát...

Mire kimókáztuk magunkat PiciLány is megéhezett. Mit nekem! Én bárhol, bármikor megoldom! Hát majdnem... Egyetlen alkalmas fűszál nem volt. Végül a cirkusz parkolójában a biztiboyt kérdeztem meg, hogy a székén megbújva az autók mögött egy gyors babakajálást megejthetnék-e. Persze.

Az indiai utcazenészek... de szerettem volna! Sajnos túl zajos volt a babafülnek, így a Vándor Vurtsliba menekültünk. Megtudtuk, hogy mogyoróval puskából célba lőni nehéz. Meg könnyű labdával egereket célozni sem egyszerű. A pici óriáskerékre azért felültünk. Bababarát progi. Itt is pont annyit időztem anno, mint a Civil Szigeten. Ez belátom hiba volt, mert egy sor klassz élményt szereztünk mindkét helyen.

A nappali progit a fesztivál szívével zártuk. Bébi hang nélkül bírta azt a zajos negyedórát. Mondjuk mei-taiban a hátamon. A Festival Shopban pedig megajándékoztam magam. A Szimplában már barátkoztam a bakelit lemezes fülikkel, még Kedves is próbált rábeszélni, de az csak egy sima hétköznap volt. Itt, a Szigeten nem bántam, hogy annyi az amennyi. Úgyis kell a szuvenír! Mivel más is gondolkozik így, ezért is olyan brutálak az árak. Meg persze a helypénz, a napi száz órában robotoló pultos bére, az alapanyag, megamindenis. 

Hogy most milyen drága a Sziget!? Hát régen sem volt olcsó. Kb pont annyit költ az ember mindenre, mint amennyi a jegy ára volt. Ez kb húsz éves emlékem. Meg az, hogy erre az egy hétre gyűjtöttem kb egész évben. Ahogy az árakat néztem, az arányok most is a régiek csak nem 450 a hambi, hanem 4500. Hogy megéri-e egy nyaralás árát elverni egy ilyen szétcsúszós zajos porfészekben? Határozottan! Nekem legalábbis megérte régen és most is megérné. Hogy miért? Mert a Sziget olyan, mintha másik bolygón lennék. Nem számít az idő, nincs felelősség, csak éld túl. Egy sor haszontalan társadalmi elvárás megszűnik. Mindegy a végzettséged, a korod, a bőröd színe, hogy kit szeretsz, milyen ruhát hordasz. A K-híd bejáratánál minden láncot ledobsz. Anyaként pedig ezt az énedet ott hagyod a Duna partján. Persze én is csak este tettem így, de akkor nagyon.

Búcsú puszi, elaltatás és pápá. Okosan kajáltunk a helyi hambizóban, útközben ittuk a hűtőből elővett söröket. Mivel hat órán át tuti nem szoptatok, én is ittam egy cidert. 

Most azonnal a buli közepe felé vettük az irányt. Semmi konkrét, csak tátottuk a szánkat és mászkáltunk. Az óriáskerék, mint valami hatalmas színes nyalóka! Adrenalin szintentartás bátraknak. Én legalábbis féltem három éve is a Deákon. Nemhogy a jelenlegi hormonállapotomban! Azért a madárként repkedést kipróbáltam volna. Bungee jumping helyett volt. Ez sokkal izgibb. Nézni is félelmetes, mégis akarom. De nem fogom. Hihi. Minden más játékban benne voltunk. Gyűjtöttük az ereklyéket (értsd reklám cuccok ajcsiba). És persze, hogy ittunk egy sört olyan sokért is. Sőt az egyszarvús cuki hely is képviseltette magát, ahol a lánybúcsúm volt télen. A szupercuki shake-et nem hagyhattuk ki. Közben a szomszédból szólt a retró. 

Este 11. A Nagyszínpados bulinak vége. Az emberek hömpölyögtek az úton, közben táncolva énekelték egy ember ként a Spice Grils valamelyik (a csapból is ez folyt régen) dalát. Itt bántam, hogy ebből kimaradok. A koncert, amit megnéztem volna, nem volt akkora szám. Ennyi tucc-tucc után teljesen idegen volt a rock zene itt. Arra jutottam, hogy a Sziget varázsa egyáltalán nem a jó zene. Az nem számít. Valami dübörögjön, de a lényeg a feeling, hogy ez tényleg az Island of Freedom. 

Éjfél után kicsit csendesedett a buli. Mi is haza indultunk. Közben szedegettük az eldobált poharakat. Hiába visszaváltós. Jóval kevesebb hever szerteszét, mint azelőtt, de azért nyolcat így is hazahoztunk, mert jól néznek ki és majd használjuk grillezéskor. Egy másik adagot behajítottunk a gyűjtőbe (jótékony célra). Minden vágyam volt a homokozó vödrös koktél, de beláttam, hogy azért az túlzás még. Vödröt viszont szintén hoztunk. Jó lesz a PiciLánynak jövőre. Amúgy van száz, de ez más, mert a Szigetről van. Nem látszik, de mi tudjuk. Hihi.

Százszor elmondtuk, hogy indulni kéne, mert a baba... meg Kedves is dolgozott másnap. 

Aztán jött az üzi, hogy PiciLány evett-alszik. Így mégnehezebb volt elszakadni. Álltunk egy nagyondisco sátornál, féllábbal hazafelé. Nem az én világom ez a zene. Nagyon nem. Otthon frászt kapok, ha Kedves véletlenül ilyeneket hallgat. Szerencsére munkába tartogatja. Most viszont egyáltalán nem zavart. Sőt! Táncoltam és élveztem ezt az őrült lüktetést... Csak úgy, a parkett szélén. Menni kellett. Tényleg. Fájni fog a másnap alvás nélkül.

A kijáratnál még neked szegezik a kérdést, tolja az arcodba a plakát:

"Biztosan vissza akarsz menni a valós világba?"

Dehogy akarok!!! Maradnék még vagy öt napig.