Sten-Malténak nagy, vörös és elálló füle van.
Nekem tetszik a nagy, vörös és elálló fül.
(Siv Widerberg: Szerelem)
Most, hogy végre kibújnak az első, bizonytalan rügyek (itt még az április is tartogathat hóvihart, megértem az óvatosságot) és a kopasz fák visszaverik az első merész vörösbegyek trilláit, eszembe jutott az első. Az első fiú, Attila, keseszőke, vékony, kék szemű. Nem volt sem hangadó, sem szépfiú, inkább az a srác, akit addig néha észre sem vesznek, amíg a hetes fel nem sorolja a hiányzókat. Nem tudom, miért ő, azért alsóban rakott cserebogarat a nyakamba, lövöldözött a háromszögvonalzós puskájával és bevilágított a szonyám alá nagyítóval, a napfényt odatükrözve, még mustármagot is köpött a nyakamba kibelezett rotringon át. Mégis, nekem ő kellett, 12 éves szívem minden dobbanásával szerettem. Egyik napról a másikra történt, hogy én, a szorgalmasan jegyzetelő, hatodikos kislány a föciatlasz minden kockájába beleírtam, hogy love, úgy, hogy az l és az e felül ívesen össze volt kötve. Az első, egyetlen angol szó, amit akkor tudtam. És az ívbe persze odakerült, hogy Ati.
Nem maradt sokáig titokban, egy héttel később Attila félrevont és megkérdezte, igaz-e. Mi? Hát hogy szeretem. Persze, mondtam a döbbenettől elalélva, vártam, mit mond erre, most kinyögtem, most nem csak plátói lehet, most majd megtudom, ő mit gondol. Azt mondta, ő is szeret (éljen, éljen!!!), de ne mondjam el másnak, tartsuk titokban (kis csalódás). Így is volt, én akkoriban megelégedtem azzal, hogy éjjel, lefekvés előtt a párnámmal gyakoroltam az első csókot. Azt, hogy ezután bármi is jöhet, elképzelni sem tudtam, fantáziám addig terjedt, hogy kézenfogva elsétálunk a Móra parkig, ahol a lehullott avarban megállva átkarol és... na, erre gyakoroltam.
A bonyodalom nem maradt el. Kiderült, hogy szívbéli barátnőm, Boróka is szereti Atoszt. Nem elég, hogy egy kissé kreol bőrű, mélykék szemű, filigrán lány volt, bár nem hangadó menő csaj, de mégis egy kibontakozóban lévő bombázó. Hanem jött a Mikulás, és ajándékot vittünk egymásnak, szabály, hogy fiú lányt húzhatott ki a kalapból cetlin és fordítva. Attila nevét ugyan Zita húzta ki, de neki tökmindegy volt, úgyhogy Boróka elcserélte vele a cetlit. A gyűlölet úgy dübörgött bennem, mint az expresszvonat. Barátnőm, Boróka... barátnőm, Júdás! És miért nem nekem jutott eszembe az ötlet? Most mi legyen? Ezek ketten a klubdélutánon össze fognak jönni. Csináljak én is csomagot? De hülyén nézne ki, égnék az egész osztály előtt, na meg titokban kell tartani. Nem jutott eszembe semmi jó, és az ominózus buli egyre közeledett. El sem akartam menni, anyu hinni se akart a fülének, már hetek óta beszéltem róla, mi a bajom? Á, semmi, mondtam, s unottam húztam a csizmám.
A Sors a kezemre játszott. Boróka megbetegedett és nem volt ott az esten, ami tökéletesre sikerült. A tanári asztal feletti neoncsőre felcsavartuk a karácsonyi égőket, már sötétedett. Készültek a szalámis-pirosaranyos szendvicsek, ropi a poharakba, a Traubi pont jó, hűs, de nem vadhideg. Jöttek a fiúk is, ott volt Atosz. Megszólalt a magnó, körben táncoltunk (abban az évben még nem volt üvegpörgetés), majd a diszkószámok után felcsendült Glen Medeiros öröknyálasa, a Nothing’s gonna change my love for you. És Atosz felkért. Karjaim a nyakán összefonva, derekamon az övéi. A magnó tulajdonosa, a menőcsaj Dia szerette ezt a számot, ötször lett visszapörgetve... Atosz hazakísért, ami neki kis vargabetű volt. A csók aztán nem történt meg, de nem is kellett, nem is gondoltam rá, már ez is felülmúlta a legmerészebb álmaimat. Na, mi van, jó volt a buli, kérdezte anyu, mikor belevitáltam az előszobába. Aha, mondtam és magamtól lefeküdtem aludni, hogy egyedül újra és újra átéljem az estét.
A románc nem tartott egy évig sem. Hetedikben ismét szívbéli barátnők lettünk Borókával, pedig megint ugyanabba lettünk szerelmesek, miután a moziban megnéztük a Koktélt: Tom Cruise-ba.
Cantaloupe
