Iskolai környezet. Sok minden beletartozik, az épülettől az osztálytársakig. Mivel az általános iskolába 8 évig fog járni a gyerekem, úgy gondolom, egyáltalán nem mindegy, milyen közegben tölti az idejét.

Maga az épület klasszikus, szocreál kocka, panelből, ezzel sokat tenni (legalábbis kívülről) nem lehet. Az udvaron részben kitaposott fű, részben betonpálya, sajnos az udvarra nem sok pénzt tudnak fordítani. Sokat javít a helyzeten a tágabb környezet. Az iskola (csakúgy, mint a lakótelep) egy szépen parkosított városrészben van, jó időben tesiórát is tartanak kint.

Bent sokkal barátságosabb minden. Az aulában van egy színpad, ide évszaktól, alkalomtól függően kerül „díszlet”, mindig a gyerekek munkája, és amit eddig láttam, nagyon szép volt.

A tantermeket négyévente tudják kifesteni, amikor éppen új „lakók” költöznek be, ezen túlmenően minden osztály magának alakítja ki a terem dekorációját. Balázséknál értelemszerűen az ABC betűi, az írás-olvasás tanulásához kötődő képek vannak a falon, illetve kikerülnek a gyerekek legszebben sikerült rajzai is. Kint van továbbá a magatartás-tábla a gyerekek fényképeivel (napocska-felhős napocska-felhő vonalon mozognak a képek, a képek egész heti vándorlása alapján hét végén értékelik a magatartást).

A padok is elég régiek, kényelmetlenek, ezekre osztálypénzből vesznek párnát. Szintén osztálypénzből fedezik az udvari játékokat (labda, aszfaltkréta, ugrálókötél stb.).

A menzáról nem sokat tudok, Balázs elég visszafogottan számol be róla. Ami biztos: M. néni javasolta, hogy Balunak pakoljunk valami plusz ennivalót, mert rendszeresen éhes marad (nem csoda, felnőtteket megszégyenítő mennyiséget eszik). Az uzsonnából hazahozott maradékok alapján kellemes meglepetés volt, hogy kapnak magos/teljes kiőrlésű zsemlét is, és a dobozos gyümölcslé 100 százalékos, cukor- és adalékmentes. Az iskola előterében plakát hirdeti, hogy részt vesznek az Iskolagyümölcs programban. Erről sem tudok sokat, ami a lényeg: ennek köszönhetően majdnem minden nap kapnak gyümölcsöt a gyerekek az iskolában.

Az egyetlen negatívum (eddig) az osztálylétszám. 33-an vannak mindkét első osztályban a gyerekek. Az iskola évek óta szeretne harmadik osztályt indítani, de pont az a három dolog hiányzik hozzá, ami a háborúhoz is kell. A nagy létszám ellenére viszont a tanító nénik remekül helytállnak. Amennyire tudom, sem fekete pontot, sem egyéb büntetést nem vetettek be, ennek ellenére minden fennakadás nélkül vezénylik az osztály életét. Ha jól sejtem, kibeszélik a tüdejüket, legalábbis a szülői értekezleten V. néni hangja elég rekedt volt. Eddigi tapasztalataim szerint próbálják megismerni a gyerekeket, és aszerint kezelni őket.

Sajnos az osztálytársakról elég keveset tudok, Balázs nehezen barátkozik, talán 3-4 nevet említ rendszeresen, remélem, majd változik.

drlucifer