…Hajnali fél három. Megébredek. Hallgatom az éjszaka neszeit, a békés szuszogást. Hallom, érzem, ahogy elkezd mocorogni. Már megint addig „hernyózott”, míg a kis fejét a vállgödrömbe fúrta.
Addig fészkelődök, míg „rá” tudok fordulni, azonnal elkap, és már nyeli is nagy, nyugodt kortyokban az anyatejet. Hamarosan elenged, és folytatódik tovább az édes szuszogás. Lassan én is visszaalszom…
Mikor terhes voltam, elég hamar eldöntöttük, hogy a kezdetekben legyen a baba velünk egy szobában. A kiságyhoz nem volt elég hely, de beszereztünk egy jó kis mózeskosarat, az épp elfért az ágy és a fal között. Aztán megszületett, és használatba vette a mózest. Éjjel egyszer-kétszer ébredt enni, a mocorgására hamar megébredtem, a férjem aludt tovább. Amikor először próbáltam fekve szoptatni, nem nagyon sikerült: ő még pici volt, nem tudta tartani magát, és én is hamar elfáradtam a fura testhelyzetben. Így a szoptatáshoz kiköltöztünk a gyerekszobába. Kialakult a menetrend. Eszik, jóllakik, bealszik.
Felállok, vissza a hálószobába, beteszem a mózesbe. A mozgatástól felébred, nyöszörög, nyűglődik, hát mózesből ki, ringatom, lassan újra elalszik, mózesbe vissza. Néha 5 perc. Néha 25. Egyszer két és fél óra. Fáradok, egyre jobban fáradok. Néha, mikor elkezd mocorogni, percekig nincs erőm reagálni rá. Új taktika. Mikor evés után bealszik, tovább üldögélek a félhomályos szobában, várom, hogy elmélyüljön az alvása. Néha bejön, néha nem.
Egyik éjszaka már nincs erőm ringatni, magam mellé fektetem, hozzábújok. Hamarosan elszundít, vele együtt én is. Reggel kipihenten ébredek. Fejem a feje magasságában, nehogy ráhúzzam a takarót. Mintha egész éjjel meg sem moccantam volna, úgy ébredek, ahogy hozzábújtam. Néhány éjszakával később újra megismétlődik. Amikor nem „akar” elaludni, már könnyebben veszem magam mellé. Békésen alszunk reggelig. Aztán egyszer már nem vonulok át a másik szobába. Újra megpróbálom a fekve szoptatást. Most működik! Szinte azonnal visszaalszik, és én is. Reggel minden rendben a világgal.
Többet nem próbálom a mózeskosárba tuszkolni. Mellettem, velem alszik, érzem, hogy egész éjszaka tudatában vagyok a jelenlétének, mégis teljesen ki tudom pihenni magam. Ő pedig – bár még átfordulni nem tud – addig hernyózik, míg hozzám nem bújik, és fejét a vállgödrömbe simítja. Soha nem indul el az ágy széle felé (bár a mózes útját állná).
Mikor terhes voltam, az együttalvást soha nem vettem számításba, nem tudtam elképzelni milyen, és nem bíztam benne. Most helyénvalónak érzem. Az ágyunk széles, családi örökség, régen nem spóroltak a centiméterekkel. Hárman is kényelmesen és biztonságosan elférünk rajta, én középen. A párnát lecseréltem egy tenyérnyi méretűre; a válla, mellkasa magasságában van az állam, nehogy a takarót ráhúzzam. Elhiszem, hogy biztonságban vagyunk. A szoptatás nem nyűg, nem macera, rövidke 10 perc az éjszakámból. Már jól összeszoktunk.
Persze megjelentek a vészmadarak. Elkényeztetem, a nyakunkon (ágyunkban) fog maradni évekig, etcetera. Most azt mondom, majd akkor keljünk át azon a hídon, ha odaértünk. Azt hiszem, ha már átalussza az éjszakát, felülvizsgáljuk a helyzetet. Addig így jó. Mindhármunknak.
…Felébredek, fél kilencet mutat az óra. A napsugár beszűrődik a redőny résein. Lassan mozgolódni kezd. A szemembe néz, hatalmas vigyorral köszönt, mint minden reggel. Készen állunk egy újabb napra…
Nálatok hogyan alakult az éjszakai alvás/altatás?
Pilár
