30. hét

Tegnap masszőrnél voltam. Reggel még nem így tűnt, de eszembe jutott egy itteni tanács, és a férjem kollégáját megkérdeztem, ismer-e egy csontkovácsot. Nem ismert; ellenben van egy barátja, aki masszőr, felhívja. És lőn. A pasinak meg volt egy épp lemondott időpontja. 

Ötre tehát odaértem. Próbáltam legyűrni a korábban szerzett rossz tapasztalataimon alapuló ellenérzéseimet, de mindjárt az első öt percben kezdett változni a véleményem. A masszőr ugyanis először kérdezett. Kérdezte, mi van most, kérdezte a vizesedést (honnan vette..??), hormonháztartást, hogy zárt-e  méhszájam. Utóbbira persze nem tudtam válaszolni, még nem volt manuális vizsgálatom – nem baj. Aztán megegyeztünk, hogy bár azért jöttem, hogy megnézze a csípőmet, átnézi a nyirokmirigyeimet is. Hónalj, mellek, nyak, comb, lábszár, gyakorlatilag végig átnézte, enyhén meg is masszírozta. Mondta, hogy bár sok helyen duzzadtak a mirigyek, és a keringés tényleg nem jó, ez kezelhető, és csomók nincsenek (mivel a nővéremnek mellrákja volt, és én évente nézetem magam, ez azért megnyugtatott).

Aztán jött a vicces rész: forduljak oldalra. Na, nem tudom, láttatok-e már partra vetett bálnát, de határozottan úgy éreztem magam (a múltkor elindultam a mosdóba, mondom a férjemnek, hogy mindjárt jövök. erre felnevet, azt mondja, mit nagyzolsz?! Még csak mindjárt MÉGY. Hát így.) – de a szenvedés, na, az nem itt kezdődött. Megtalálta a problémát, szólt kedvesen, de akkor már a karomat haraptam, hogy ne ordítsak: két szinten zajlott a történet, az egyik szinten elviselhetetlen csiklandás, de alatta iszony fájdalom volt. Azt hittem, magas a fájdalomküszöböm... a masszőr közölte, hogy a terhességre való tekintettel finoman nyúlt hozzám, a tízes skálán kábé hármas lehet az érintés. Mondtam, kösz, én is szeretlek. Erre azért azt is mondta (gondolom, a lelki békém helyreállítása érdekében), hogy kemény férfiak is szoktak sírva fakadni az asztalán. Nem vigasztalt meg vele. 

Mindkét oldalon eljátszotta velem ezt, és én nagyon komolyan rondákat gondoltam magamban. Aztán felültetett, és a gerincemet is átnyomkodta, illetve nyilván a két oldalát, lapockát, ezt-azt, a végére elhallgattam (szokatlan, tudom én), csak odatette a tenyerét, és az melengetett.

Nem ez a vicc.

Gyerekek, amikor mentem, vetkőztem, alig tudtam a bal lábam felemelni. Nem is azért, mert fájt, hanem olyan volt, már régóta, mintha béna lenne, nem mozdul. Öltözéskor meg fél lábon tudtam nadrágot/zoknit felvenni.

Megbeszéltük, hogy szülésig tűzoltás, aztán gyermekágy után rendbe rak tisztességesen. Kérte, hogy ma reggel küldjek egy sms-t, hogy hogy vagyok, mert lehetek levert, izomlázas, hőemelkedéses akár. (Azt küldtem neki, a tényeknek tökéletes módon megfelelve, hogy mozgékonyan és vidáman ébredtem, és megyek, mint a golyó. Nem mondom, hogy nem fáj, mert fáj. De basszus, mozgok!!!! Innen is köszönöm.)

A Kicsi most feküdt le aludni. A szemész utasításának engedelmeskedve háromszor egy csepp pupillatágítót adtunk neki most este, reggel megismételjük. Tök jó neki: amőbákat lát. De remélem, holnap reggel végre kiderül, hogy a figyelemzavara hátterében a rövidlátása áll. Egyébként hallásvizsgálatra is viszem. Remek napja lesz. 

Banyavári

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?