Valahogy kevesebb balhéval indult a hét, mint amire számítottam. Persze van egymás nyesztetése, de jobban megy a szabályok betartása.

PiciLány hiányzott nekik, ez is látszott. Mint legyek a lámpa körül... Kamaszok nagyon rácsodálkoztak, hogy milyen nagyot nőtt ez a pici baba egyetlen hét alatt! Én meg azon csodálkozom, hogy a body-k nagyrészét még így nem nőtte ki az elmúlt három hónapban. Nem értem. Talán nőnek a gyerekkel??? Na nem baj, csak... heee?

Nyakunkon a suli. Én nem vagyok az a szorgalmi munkás, de most úgy érzem kell. Így kellően előre szóltam, hogy ettől a héttől olvasás és írás progi lesz. Egész jól működik. Csak kisebb győzködés kellett eddig. Anyukámtól százszor hallott örök érvényű recept.

"Először a munka, azután a szórakozás!" Nincs munka, nincs szórakozás. Pont.

Azt nem állítom, hogy dalolva, de csinálják. Nem, nem hiszem, hogy bármi csodát tenne ez a két hét, de remélem, hogy valamit azért számít. Még ha a kötelezőt nem is lesz képes KicsiLány kiolvasni...

Nem is erőltetem. Próbáltam én felolvasni, de nem jó érzés. Régies szövegek, tájszólás....  Nincs is ennyi idő a világon. Bár a Pál utcai fiúkat elolvastam anno NagyFiúnak. Az izgis volt, meg a mi kettőnk programja esténként. Utána jókat dumáltunk.

Még nem tudom, hogy várom-e a sulit. A délelőtti nyugi jó lesz, de a reggeli hiszti meg az esti cseppet sem hiányzik.

A tanszerlisták teljes mellőzésével vettem ezt-azt. Semmi pasztel kréta meg nyolc féle csillogó papír és harminc füzet. Ezek csak megmaradnak. Majd ha mégis kell, ha betelik, akkor veszek. PiciLánynak pl aligha kell majd az első két osztályra füzetet venni, annyi a maradék. Ő viszont tutira várja, hogy becsöngessenek. KicsiFiú gyakran sok neki. Bárkinek az lenne. Pénteken ki is borított annyira, hogy sz@ranya voltam.

Nem valami jók az éjszakáink. Vagyis a hajnalok. PiciLány nyüszög meg forgolódik és fogat növeszt. Nálam meg tetőzött az elmúlt öt hónapban beszerzett alváshiány. Cuki lány, meg rendes, mert ezt a zombiszintet általában 2-3 hónap alatt szoktam elérni. Ilyenkor a türelmem nullaközeli. Hiába mondtam, hogy jobb, ha ma nem sikongat, mert rosszul fog járni.  Sikongatott. Rosszul járt. Minden gyerekkel összevesztem már délelőtt. Éreztem, hogy ez a nap nem az enyém. Szóltam is, hogy

"Ma ne packázzatok velem, mert akkor tuti idegbeteg leszek!"

Bárcsak érteném, hogy miért feszítik túl a húrt így is. Mikor mondom, hogy ma a szőnyeg alatt közlekedjen és max bólogatós kiskutyát lehet játszani. Ellenkezésnek nincs helye! Aligalszom, napokóta, nembíromtovább. Aztán jött a lelkifuri.

Délután jobb lett. Végre tudtam aludni napközben. PiciLány extrém alvást nyomott (Közel öt órát! De dúúúrva!), így még nekem is jutott idő egy kis szundira ebéd után. A helyzet sokat javult, de még mindig nagyon feszült voltam. Minden idegbajomat próbáltam a szilvásgombócon levezetni. Egész jól ment. A végére jó kis családi progi lett belőle. NagyFiú összetörte a krumplit, én begyúrtam és mint a mesében... KicsiLány jött elsőként gombócolni a szilvákat. KicsiFiú elirigyelte tőle, hát csatlakozott. Még NagyLány is odaült közénk néhányat gömbölyíteni!
Valamit megcsinálni gyerekkel, pontosan annyiszor több idő, mint ahány gyereket bevonunk a műveletbe. Mire mind készen lett, az éhenhalás szélén álltunk, de megérte, mert még hasonlót sem kapni boltban.

Bezzeg az én időmben! Muhaha.

És hát az élmény sem mellékes. Az esti nyűglődés hozta ki belőlem a nagybalhét, amit említettem KicsiFiúval. Legalábbis azt hittem. Bár gyanús lehetett volna, hogy evőkanállal ettem a fahéjas porcukrot (Mivaaaan!?!?), meg egyéb jelek is voltak. Pár napja már kérdezte Kedves: "Mi van Szívem? Megjött?"

Ennek a rémes napnak koronaként került fel az estéjére, hogy valóban ez történt. Nekem ugyan nincs gondom a dologgal, de kicsit azért megsértődtem, amiért ilyen "gyorsan" szülés után. Nem ehhez vagyok szokva. Nekem úgy egy évvel később szokott, a pici kb másfél éves kora körül.

NagyFiú jól megúszta a hisztinapot. Még a viharfelhők gyülekezésekor lelépett. Végre tud diákmunkázni és nagyon boldog. Még így is, hogy a két hónap helyett mindössze két hetet tud dolgozni és azt is csak négy órában. Pedig jól megálmodta, hogy mennyi rengeteg pénze lesz. Nyilván fejben már rég elköltötte a jelenleg várható keresetét is.

Hiába a hajnali nyüssz, szerencsére az esték nem változtak. Így altatás után puszicsók és jóéjdrágáim, majd szaladtam is a kapuba, ahol a barátnőm várt a szokásos havi randinkra. Ez mostanában inkább negyedéves, de ilyen kimenős csak terhesen volt utoljára. Beültünk a törzshelyünkre jótdumálni egy-két limonádé mellett. Arra jutottunk, hogy a kamaszokra igencsak igaz az állítás, miszerint: Mind ugyanaz, csak a nevük más.

Egyenlőre hátradőlve voltam nagyon okos, hogy én mit is csinálnék hogyan, ha a lányom...

De mindketten tudjuk, hogy élesben, amikor majd NagyLány perdülne egyik buliból a másikba és kiskutya szemekkel rimánkodik az engedélyért, majd nem leszek ilyen biztos a dolgomban.

Sokszor téma az ilyesmi mostanság Kedves és köztem. Én elég meredek kamasz voltam, talán lazábban venném a fesztivál témát. Vagy pont ezért leszek szigorú, ha ott lesz a helyzet?

NagyLány gyönyörű. Mondom ezt minden elfogultság nélkül. Potyognak a szemek utána, vagy komplett pasik lógnak kifelé mindenféle autókból. Az alakja kb perfekt. Ránézésre 16-nak simán kinéz. Zavarja, de azért nem akar apácának öltözni. Követi a divatot, de se dekoltázs, se váll, se has, se popsi nem lóg ki. És még így is.

Jó kis alapok ezek egy-egy lassan aktuális témához. Sosem hagyom ki a lehetőséget, hogy néhány fontos gondolatot elültessek benne.

Mivel ez az utolsó hétvége a nyári szünetben, így jöhet a nyárzáró progi. Mindig bringóhintó és vattacukor szokott lenni, de ez most babával nem annyira pálya. Találtunk egy szuper éttermet. Tiszta Texas, csupa látvány, imádni fogjuk...majd egyszer. Net szerint nyitva, de a valóságban nyagyonis zárva volt. Ott álltunk éhesen a csukott ajtók előtt.

Jó. Akkor vissza, szinte haza. Marad a biztos. PiciLánynak viszont melege volt, fel is ébredt túl hamar. Ott voltunk éhenhalva egy bömbiző babával. Legjobb.

A kamaszok ugyan duzzogtak az éhezéstől, de a kicsiknek minden elismerésem! Hihetetlenül fegyelmezetten várták a késői ebédet. Ami végül korai vacsora lett. Megérte, mert isteni finomat ettünk. Rögtön mindenki hangulata kivirágzott! PiciLány is bedobta a szunyát végre valahára.

Vasárnap kézműves- és virágvásár a szemközti sörkertben. Jó hely. Akkor nyílt, mikor PiciLány született, itt volt az első babás randink is.

Kedves növénymániás én meg imádom a kézműves kacatkákat. Az évfordulónk pedig pontosan erre a napra esett, hát ott a helyünk. Lopott ötlet, de cuki, szóval mondtam Kedvesnek, hogy vegyünk közös növényt, amit együtt gondozunk. Most a szobanövényeket én ápolom (szegény párák, de még élnek), a folyosón viszont ő a felelős. Az összes fűszernövénye csodálatos. Simogatja is őket folyton meg beszél hozzájuk. Ahogy perpill hozzám is.5

Citromfára esett a választás. Fa, azaz "tartós" növény. Terem is, ami a családot szimbolizálja. Tökéletes. Nyáron a folyosón Kedves gondozza, télre a szobába kerül és enyém a felelősség. Még egy cuki matricát választottam, ami majd a növényke dísze lesz. Nem tudtunk ellenállni a Steviának. Rögtön két cseréppel is vettünk. Eddig is Kedves készítette a világ legjobb limcsijét, de amit majd két év múlva fog, az csupaszív limonádé lesz!

Csak sikerüljön életben tartani a hozzávalókat.

Nanta

 

Nanta eddigi írásait itt találod!