„Napokon belül megnyitunk egy elektronikus postafiókot, ahová egy hónapon át várjuk mindenkitől a konkrét akadályok megszüntetésére vonatkozó megjegyzéseit, javaslatát.”- mondta a Magyar Nemzet hétfői számában Szalai Piroska, aki a nők munkaerő-piaci helyzetének javításának céljából kapta féléves miniszteri biztosi kinevezés. Valamint „Elemzést fogok készíteni a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, amely bárki által elérhető lesz, az elemzésben természetesen továbblépési javaslatokat is várnak tőlem.” Hirtelen nem tudtam, sírjak vagy röhögjek.

Elemzésekkel, kutatásokkal, tanulmányokkal ugyanis évek óta tele a padlás, sőt, építő javaslatban, megoldást célzó programban sincs hiány. Kedves miniszteri biztos, nagyra értékelem, hogy a Néppel kívánnak ismét konzultálni, de nem volna egyszerűbb először ezeket elolvasni?

Csak párat idéznék ide, a teljessség igénye nélkül: demográfia és munkaerőpiac tekintetében ott vannak Pongrácz Tiborné vagy a nemrég elhunyt Kopp Mária munkái, ott van a nagyszerű Köllő János és szerzőtársainak (Kertesi Gábor és a többiek) tanulmány-sorozata, ott a Budapest Intézet szintén nyilvánosan elérhető, nemzetközi konferenciákon is megvitatott tanulmány-és megoldásijavaslat-csomagja, a Friedrich Ebert alapítvány vagy a Corvinus Egyetem (ja, az mostan nem hangzik jól?) szakértőinek jelentései, előadásai. Nem hiszem, hogy a nők munkaerőpiaci helyzetének javítása pártoldalhoz kötődik, jobboldalinak is nézett szakértő sem feltétlenül a fakanál mellé akarta volna nők tömegeit zavarni, és a „baloldaliak” javaslatai sem merültek ki abban, hogy kapjanak több pénzt, vagy a gaz munkáltatót tessék jól megnevelni. A szakértők többsége amúgy nem kötődik párthoz, évek óta mondja a magáét, és minden oldalról egyformán fütyülnek rájuk.

A tanulmányok elolvasása után miért nem tetszik afféle nőimunkaerőpiac-kerekasztalt összehívni, ott ülhetne Scharle Ágota és Váradi Balázs, a már említett Köllő János, melléjük ülhetne egy tucat civil szervezet, páran e célból működnek évek óta: biztos szívesen elfogadná a meghívást Keveházi Katalin a Jól-Lét Alapítványtól, akik évek óta igyekeznek a kisgyerekeseket visszahelyezni a munkerőpiacra, vagy Csiszér Éva a Tudatos Életért Egyesülettől, aki sorok írójának tudását is gyarapította az eddig megrendezett konferenciákkal, tanulmányozni kéne az eddigi projekteket, civil akciókat, ezekből szerintem két hét alatt kikerekedne egy olyan program, hogy bármely szakértő a tíz ujját megnyalná utána, na ezt esetleg lehetne még megkonzultálni a nagyságos Néppel.

Csakhogy.

Ne legyenek illúzióink, a valódi megoldásokhoz közelebb vivő dolgok azok általában pénzbe kerülnek. Még azok is, amelyek jogszabály-változásokról szólnak. Nem is beszélve a többiről, a bölcsődétől az aktív munkerőpiaci eszközökig, egy olyan szövegkörnyezetben, ahol a munkerőpiac rugalmasítása a könnyebb kirúghatósággal egyenlő,  a munkahely-teremtés nagy része kimerül a fizikai, képzettséget nem igénylő, gyalázatos juttatással járó közmunkában, ahol álláskeresési támogatás három hónapig jár, de akkor sincs benne köszönet (tartalék nélkül minimálbérből megélni, eddig minden kísérlet kudarcot vallott, ahol egy bátor médiamunkás megpróbálta ezt nyilvánosan), tanulni meg lassan önerős hobbi lesz, bármely műveltségi szinten.

Már látom is, a döntéshozó beleolvas a tanulmányba, jaj, édes Piroskám, hát honnét lenne most itt pénz ezekre, amikor létfontosságú dolgokra sincsen, épp most veszünk át pár száz kórházat és pár ezer iskolát, tessék reálisnak lenni, ügyesen kell megoldani uniós forrásból, azt kell rá szerezni, de úgy, hogy nekünk is tetsszen (hamiskás kacsintás, ugyetetszikérteni), a bölcsiket majd a már kiírt programból létrehozzák a vállalatok, ahol nincs ilyen vállalat, ott úgyis otthon maradnak az anyukák, köszönjük a szép munkát, tanulmány betesz a fiókba a szendvics meg az Erzsébet-utalványok mellé, fiók betol, isten véle, édes Piroskám.

Sorok írója is körbejárta a témát 2008 óta nem egyszer és nem kétszer. Elemzést magam is tudnék készíteni, ha nem épp azzal volnék elfoglalva, hogy kisgyerekes családanyaként a napi betevőre valót keresem meg.  A meleg víz újbóli feltalálása kissé idegesít, főleg ha utána elmondják, na, csináltunk valamit.

Valaha én találkoztam a kormánybiztossal, akkor még nem volt kormánybiztos, nekem meg nem volt még gyerekem, a dinókor hajnalára, 2002-2003-ra ha visszaemlékszik ő még, nagyjából egyenrangú felekként tárgyaltunk, ő cégvezetőként, én egy sajátos szervezet vezető beosztású alkalmazottjaként, erre való tekintettel talán nem sértődik meg, ha megsúgom, kedves kormánybiztos asszony, az igyekezet tiszteletre méltó, csak én sajna nagyobb összegben tudnék most fogadni arra, mit lehet elérni még egy okos tanulmánnyal a helyzet javítása érdekében.

Kutyafülét.

Igazából egy másik állat másik testrésze jutott eszembe először, de úrinő olyat nem ír le.

Vakmacska

Utóirat: ha valakinek mégsem vettem el a kedvét, javaslatát a noifoglalkoztatas@ngm.gov.hu címre küldheti el. Sok szerencsét, adja az ég hogy ne nekem legyen igazam, én szeretném a legjobban.

Utóirat II: A Magyar Nemzet cikkében pontatlanul megjelent e-mail címet pontosítottuk (ez már a jó, ami fentebb látható), eleget téve a fair play szabályainak. Ha valaki szeretne javaslatot benyújtani, ezen ne múljék, ne fogja vissza magát.