A kezdetek
Az egész úgy kezdődött, hogy a fiam tíz hónaposan nem pápázott. Nem nagyon utánzott arcokat, igaz, ha grimaszoltam, kacagott ő, de hintázni sem szeretett, meg nem úgy csinált pár dolgot, mint más baba. A saját világában nagyon jól elvolt, aminek én voltam még a szerves alkotórésze. Nagyon sokat mosolygott és kacagott, nekem akkor ez volt a lényeg. Boldog baba. Nem a világ vége az a pár apróság, amit nem csinál.
Sodródtunk az árral, az első egy év nekem egy gyorsvonat volt, ami suhant, és az állomásokon csak pár pillanatot töltöttünk el, és már rohant is tovább. Alapjában véve a korának megfelelő tempóban fejlődött a fiam. Mégis szöget ütött a fejembe, hogy nem veszi az adást és nem utánoz. Zárkózott, ugyanakkor pedig társaságkedvelő, vagy inkább úgy mondanám már utólag visszatekintve, hogy ingerkedvelő baba volt.
Viszont hamar kezdett beszélni. Tíz hónaposan az alap szótár megvolt: Anya, Papa, ató, jeszetett, EZT! Érthetően mondta a következőket 13 hónaposan: ató, anya, apa, mama, papa, tszcisza, pok (pók, ez a kedvencem), menjünk, és a kedvenc parancsszava EZT! Ez ment kb. 15 hónapos koráig, amikor elkezdett minden „k” hanggal kezdődő szót mondani, de csak az elejét, de ez is pár héten belül tovább fejlődött és egész szavakat mondott, majd észrevétlenül már pár szavas mondatokkal beszélt, de ez is inkább egyirányú kommunikáció volt részéről, mint egy narrátor. „Jön kukásató, kutya ugat”
Empátia
De nem a beszédfejlődésről regélnék, hanem az empátia fejlődéséről. Kétévesen ugyanis választékosan, érthetően beszélt, egyszerűen ezzel nem volt gond és azóta sincs probléma. Mindent el tud mesélni, a vicces dolgokat rötyörészve, változatosan, a nem vicces, szomorú dolgokat meg rezzenéstelenül. Persze ha őt sérelem vagy hátrány érte, abból tragédiát rendezett, de igen hamar megtanulta a saját érzelmeit megnevezni. Nagyon könnyű volt megnyugtatni, nagy hisztiket nem rendezett, ő inkább a komiszkodáson keresztül próbálgatta a határait, amihez nekem fizikailag nagyon fittnek kellett maradnom. És ez az egész nem is lenne probléma, ha láttunk volna fejlődést.
Voltak kisebb sikereink, de megdöbbentem, hogy a korosztálya mennyivel előrébb tartott ilyenekben: mások elfogadásában, mások érzéseinek, igényeinek, gondolatainak megértése, vigasztalás, előzékenység, segítségnyújtás. Tudom-tudom, ezerszer kell elmondani valamit, elmondom én, ha kell háromezerszer is, egyszer majd csak eljutok odáig, de nem veszi az adást. Rá kell vezetni, trükközni kell, és egyszer csak megtanulja, megérti. Nem tanulja. Nem érti.
Öntörvényű gyerek
Tulajdonképpen majd’ négyévesen ott tartottunk a nyári szünetben, hogy van egy öntörvényű gyerekem, aki megy, mint a tank, mindent megfog, na, jó talán már a forró és szúrós tárgyakat kikerüli, de azt képzeli, hogy ő a világ közepe, golyóálló, és mindenki más azért van, hogy az ő tervei megvalósításához segítséget nyújtson, kvázi kényelmessé tegye körülötte a világot. Ezzel sincs baj, semmivel sincs baj, van egy édes kis diktátorom, aki próbálgatja a határait, eleven, olyan igazi kisfiú, és tudnom kéne azt is, hogy a fiúk később érnek, nehezebben fejlődik az empátiájuk és az anyjukba szerelmesek, rendben van, de ez így a környezetének már nagyon terhes.
Nekem is, de én két percig gondolom ezt, utána valahonnan megint lesz erőm, türelmem és folytatom. De terhes az apjának, terhes a nagyszülőknek, terhes az oviban az összes kislánynak és az ő szüleiknek, terhes az óvónőknek, terhes a házunkban lakó idős néniknek és még anyám macskájának is terhes, hogy minden alkalommal leteszteli, hogy fáj-e a törésnél a farka.
Nem megy
Annyi mindent kell megtanítani egy gyereknek, és én tényleg alig vártam ezt, hogy mutogassam, rácsodálkozik, megörül, kipróbálja, még egyszer, sokszor, megtanulja, örül neki, újabb csoda, nézzük meg, próbáld ki, nem tetszik, sebaj, jöhet a következő. Alig vártam, hogy megtanítsam, rávezessem, együtt örüljünk, együtt fedezzünk fel újdonságokat, idő, pénz nem számít, csak szárnyaljon, fejlődjön, óvjuk, biztonságot teremtünk köré, lehozzuk a csillagokat, de elmaradt idáig a siker.
Itt van előttünk a világ minden csodája, de nincs szeme hozzá, hogy meglássa, és a legfájóbb, mintha nem lenne szíve sem hozzá, hogy érezze. Meddig várjak még, hogy kinyissa a szemeit, vagy érezzen? Nem várok tovább, kész, vége, a dolgok elé megyünk.
Folyt. köv.
Macitojás
Bezzeganya az Instagramon!
Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz.
Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
