Két fiam van: egy négyéves, és egy kétéves. A nagyobbik most kezdte az ovit, a kicsivel itthon vagyok. Már nagyon vártam, hogy az ovi elkezdődjön, mert egyszerűen nem bírtam néha már a fiúkkal mit csinálni, hogy ne essenek egymásnak. Most, hogy a nagyobbik itthon volt egy hetet betegség miatt, újra napi probléma lett ez nálunk, és bevallom, nem tudom kezelni.
A legnagyobb gondot számomra az jelenti, hogy egymásra kattannak. Akinek egynél több gyereke van, és nagyobbak, szerintem egyből tudják, hogy mire gondolok. Emellett az állandó verekedés, veszekedés, főként kiabálás, pörgés is teljesen leszív estére. Több módszert kipróbáltam már, hogy enyhítsem a feszültséget, a testvérharcot, féltékenykedést.
Ha közösen próbálok a fiúkkal játszani, a Kisebb biztos szétrombolja, amit a Nagy épített, erre a Nagy bedühödik, és üt-vág. Erre a Kicsi elkezd üvölteni, persze a Nagy folytatja, néha van türelmem a nagykönyv szerint kezelni a dolgot, (ami általában 5 percig tart), de néha úgy érzem, megőrülök. Utána jön a közös rohangálás, játékdobálás, mindennek nekimegyünk. A Nagy közben sokszor bedühödik, leteríti a Kicsit. Kicsi vagy "belemegy" a játékba, vagy üvölt, és kezdődik minden elölről. A legújabb most, amit szerintem az oviból jött, hogy a Nagy "leharcol" mindenkit, lelő, lerúg, lekardoz, stb.
Sokszor figyelem, hogy mi az a szint, ami még játék, és elrendezik maguk között, és mikor kell közbelépnem. Sokszor azt veszem észre, hogy már minden mondatom úgy kezdődik: NEM SZABAD!
Nem igazán bírom az erőszakot, erőteljesen persze próbálok rájuk szólni, sokszor a Nagyot próbálom meggyőzni, hogy ő az okosabb, és a Kicsi úgyis azt csinálja, amit ő. Ez általában nem sikerül, és mindent magának akar – főleg engem. Hétvégenként is sokszor ez megy, ami azért is rossz, mert a férjem hétköznap elég sokat dolgozik, és hétvégén pihenne is egy kicsit (ami szerintem teljesen jogos) és hiába ülünk le a fiúkkal játszani, együtt és külön-külön, akkor is naponta többször jön a közös pörgés.
Háttérként még annyi, hogy naponta egyszer biztos kint vagyunk (bár ezt a Nagy nem igazán igényli, ő inkább elmélyülten játszana egyedül, amit néha nehéz megoldani, főleg ovi után, amikor a Kicsi örül, hogy végre a testvérével lehet). Vannak nagymamák, akik külön-külön elviszik őket, hogy mindkettőjükkel tudjak kettesben lenni néha. Elvileg tanultam arról, és elméletben tudom is, hogy van a dackorszak, anya iránti szerelem stb., de mégiscsak más olvasni róla, tudatosítani, és más a saját gyerekünk ellen harcolni.
Sok tanácsot kaptam, közülük a kedvencem, hogy majd jobb lesz, csak várjak, mert eljön az idő, amikor együtt játszanak. De MIKOR? Én most nem bírom ezt a helyzetet! Vagy, a másik kedvencem, egy pofon nem árt, főleg egy fiúnak, majd megtanulja a gyerek... na ezt is kihagynám, nem hiszek benne.
Igazából a kérdésem az lenne, és amire ötleteket szeretnék kapni, hogy mit csináljak két felpörgött fiúval? Lányos anyák vannak körülöttem, valahogy ez náluk nem probléma..
SEGÍTSETEK!
alíz
