A műegyetemi, mindig főleg fiatalok látogatta-lájkolta színpad már halad az ötvenedik jubileuma felé. "1961-ben jött létre a Műegyetemi Irodalmi Színpad, amelyet a kitűnő művész-pedagógus, Keleti István vezetett. Két olyan, tanterem nagyságú helyiségben próbáltak és játszottak, amely a II. világháború során súlyos károkat szenvedő díszterem leválasztott felső részén helyezkedett el. Ez a tér egyre inkább szűknek bizonyult, ezért az elodázhatatlan felújítás helyett az egyetemisták kezdeményezésére új színházterem építésébe fogtak. A terveket – tanári felügyelet mellett – Vidolovics László építészhallgató készítette, s az átépítésben a színpad minden tagja részt vett. 1967 végén kezdődött a munka, s 1970. március 21-én Weöres Sándor Theomachiájával nyílt meg az akkor legmodernebbnek számító stúdiószínház. " (weblapjukról)

Keleti fogalom volt az akkori színházi világban, ahogy a Szkéné későbbi"gazdái" is azzá váltak:  1975-től Regős Pál, majd - a ma inkább viharos házassága révén a bulvárból ismert Somogyi István után -  mai napig a Arvisura Színház hajdani színésze, Pintér Béla.  Az általa alapított Pintér Béla Társulat  a legmeghatározóbb szereplője sok más mellett a jövőre felújítandó fekete teremben (kicserélik a 150 személyes  helyiség bútorzatát kényelmesebb karfás  ülésekre, ezzel lecsökkentve harmadával a férőhelyek számát.), mivel sok alternatív művész lép fel itt. Pintér Béla írja, rendezi és sok szerepben fellépve játssza is darabjait. (előadásaikról is tájékoztat a weblap.) Decemberben két bemutatójuk lesz.

A november 19-i előadás egy május körül bemutatott szintén "saját főzésű" mű, a Szutyok interpretálása volt telt, pótszékes házzal. Mai "magor" vérrögvalóságunkba ágyazott abszurd ez a szeretethiány pusztító hatásáról, a magyar egyszerű falu=Magyarország mélyén örvénylő érzelmekről, a mindenki annyira jó ember akar lenni-jelenség iszonyt szülő szituációjáról. A mese amúgy abszolút reálisan indul és szívbe is markol, csak az a vég, azt tudnám feledni! Egy gyerekre vágyó és érte mindenen keresztül menő házaspár megtudja, hogy fatális műhiba folytán az asszonyka szülésre képtelen. Hazatámolyogva a kis akáclombosukba - ahol a férj, Attila korszerű és nagyszerű biokertészetet-pékséget és színjátszókört vezet, Irén nevű felesége pedig mindebben támogatja őt – még szinte sokkban szembesülnek a FALU véleményével, suta, zavaró de mégis emberséget mutató részvétével, tanácsaival. Ezekből egyet meg is fogadnak: elmennek a közeli állami nevelőintézetben gyereket szerezni. Csecsemő igény szerint (fehér, nem cigány!) csak két év múlva lehetne az övék, de a nagyobbacskák vihetők. Kinek is kellenének, persze? Azzal a kialakult – legtöbbször nehéz és idegesítő – természettel, szokásokkal,hátrányokkal, a hospitalizált és elcseszett életükkel?

De Irénék elszántak és megérinti őket a nyolcadikosok szintén mindenáron anyát-apát kereső üvöltő szeretetigénye. A vezetőnő próbálja ugyan lebeszélni a begerjedt szülőségre várókat, hogy nehéz kenyér ez, ők rendíthetetlenek. Viszik is a legundokabb kis mócsingot, a Szutyok becenéven emlegetett Demján Rózsit, aki viszont csak barátnőjével együtt menne. Legyen: Irénék már-már nem is felelnek jóformán magukért, annyira akarnak nevelni, dédelgetni, emberi kihívásnak megfelelni. Rózsi szívbéli barinője Anita, a seggig érő hajú roma lány, kettejük pici-nagy ellentéte képileg is érdekes. Mindkettő fullextrás kamionos kurvának álcázva libben le a vonatról, ami az édes otthonba repítette őket "édesanyám-édesapám"-nak szólított nevelőszüleikkel együtt a vonatról. A falu hevenyészett fogadóbizottsága infarktust kap a látványuktól, de Irénék eltökéltek, hiába nem volt cigány még sohase a rozmaringillatú kertek alján se és nem is szeretnék, ha lenne - hallja a falutól.  Család lesznek dafke, ha beledöglik is mindenki...

Az évszakokra osztott játék így folyik tovább (kivetítőn angolul is lehet követni). A két lány kezd kinyílni – Szutyok még a rémséges fogait is felvállalja bizalma jeléül, hátha nem kap annyi bántást értük, mint az intézetben – részt vesznek a kinti munkákban  (zseniálisan búza nő a Szkéné színpadi talaján), dolgoznak a házban, színjátszanak, szóval próbálkoznak elfogadtatni magukat. A kis, rókamódon sunyító roma lánynak sikerül ez – noha hozza fajtája minden sztereotípiáját lopástól a hazudozásig – a fehérbőrű, kékszemű Rózsinak nehezebben megy. Konfliktusok robbannak ki – poént nem lövünk le – és végül kitagadás-kiűzetés lesz az útja. Pedig szeret ő a maga vídia-durva smirglis módján, de nem talál meghallgatásra. Az egyre vadabbul hullámzó események később mint fekete bomberdzsekis acélbakancsos androgünt dobják a falu szemei elé, majd ez úton tovább masírozva újabb fellépése már echte jobbik szerkóban történik. Ahogy kell, ehhez kéretlenül adagolja szócső módján a betanult és elsajátított népé`-nemzetér` folytonos aggódását, ami főleg cigányozásban és zsidózásban merül ki.

A nőiségében megalázott, megcsalt Irént is maga mellé tudja állítani (főleg, hogy hozzásegíti munkája révén egy csecsemőhöz hamarabb, mint két év). Irén a darab végére komplett morvaykrisztinás piros Bocskayban vonul és abban is ringatja végre megkapott babáját. Addigra már se a Szutyok, se a volt férje, se Anita nem marad mellette. Hogy miért és mi történik, ott látható gyomorszájon ütős, kemény abszurd tálalásban sok zenével, arra koreografált stilizált mozgással tarkítva.

A Jobbik megfoganásának, kikelésének megkapaszkodásának velős ontogenezise Pintér munkája. A szavak mindennapjaink közhelyes szavai, a figurák mai magyar emberek, akik jöhetnének velünk szembe bárhol. Úgy egyediek, mint mi magunk és egyben szívbe markolóan tipikusak is. Például az a két egymást és egymástól utódot akaró szerelmes ember, aki megrettenve/reménykedve várja Gács doktort a hírekkel a lombikos, inszeminációs ilyen-olyan golgoták után. Mert Irén – Szalontay Tünde hihetetlenül egyszerű, minden létező Irént megjelenítő alakításában – anya akar lenni semmi visszatartó erőt el nem ismerve. Ülhetne a metrón velünk szemben zárt arcával és messzi néző szemeivel, átlagos ruhájával: ki hinné az alapján róla, hogy a hajdan akkora botrány kiváltó szexfilm, az Emanuelle zenéjére táncikál gyerekgyilkos anyaszerepben férje színköri művében? A párja, aki eleinte az ő másik fele, aztán élete legnagyobb balhorgának bevivője, a falu mindenes életmódguruja, munkaadója. Friedenthal Zoltán az esetlen senkiből – a fensőbbséges orvosisten-professzor (Pintér egyik alakítása) előtt – szülőségre esélytelenből hirtelen két kamaszlány édesapja lesz. De érzései e tekintetben eléggé ambivalensek, s ez a végzete is egyúttal, ami mindenki sorsát befolyásolja majd.

Kis szemüveges, mindenkin segítek-figurából lassan átalakul önző férfivé, akinek már nem a falu és felesége sorsa az első. A Szutyok is ellene fordul, mennie is kell Attila pontosan felmért és kialakított világából. Rózsi átalakulása  sokkhatást vált ki mindenkiből, az  kifordítja önmaga eredeti szelídségéből a férfit is. A szőke nagydarab lány nem tud olyan cicás lenni, mint a cigány Anita. Tehát bármit csinál, mindig második marad a szeretetsorban, nincs birtokában annyi bevethető módszer, mint a másik csajnál.

Ezért ellene fordul, és amikor ez sem segít több szeretetet kapnia, akkor faji alapokra helyezi kirekesztettségét. Megtalálja azt a fogódzót, ami szerinte – és az ilyen szerencsétlenek szerint – mégis fölébük emelheti: az adu ászt, árja magyarságát. A címszereplő, Szamosi Zsófia – civilben arisztokratikusan szép – képes végig undorító figurát adni. Eleinte csak a (mű)fogai riasztóak, később az egész sértett lelke is. Tramplisan kurvás, erőltetetten hányaveti, a felszínen durva, de minden apró figyelemmorzsát reszketve kolduló magatartása komplett intézeti/társadalmi anamnézis. Pszichológiai tanulmány hátborzongató megéltséggel.

A vetélytárs-barátnő Enyedi Éva által kel kicsit simlis életre, ő a simulékony, minden túlélőtaktikát bevető roma lány. Romlott, aki próbál jó lenni, a pillanatnyi előnyökre gátlás nélkül ráhajtó, mindenki kívánságát azonnal teljesítő ösztönlény, mert csak így képes elfogadtatni magát, ami számára mindennél fontosabb. Érthetően egy olyan országban, ahol ok nélkül lőttek embereket a bőrük színe miatt... Beszédmodora, testbeszéde szenzációs.

A falu négy másik embere valóban maga a tömény magyar FALU: Bandi bácsi Thuróczy Szabolcs alakításában az a joviális kőbunkó, kinek primcsi külseje a maga módján megértő és másokért dobbanó aranyszívet takar. Paraszt Hacsek és Sajó kettősük Pali bácsival lesz teljes, akit Quitt László ad jellegzetes módon,  Bandi bácsi poénjainak untermanjaként.

A vidék és a nagyvilág között földhöz kötöttségétől rég elszakadó lazaságát táncoslábúsággal jelző, az entellektüel író-zenész szakmával is kacérkodó Béla vasúti kalauz a közvetítő. Ő naponta utazik, ismeri az állami gondozottakat, látja a várost – ha csak a pályaudvarig, de akkor is szélesebb  látókört ad az élete, mint a többi suttyónak, akiket le is néz – szóval ő az a tipikus "haverom, a kalauz". Mindenki ismerőse, a bioboltos Attila mellett tehát maga az intelligencia a vidékiek szemében. Mivel nem ismerik el zsenialitását Attila idején – pedig ő az, ezt tudja magáról és majd meg is mutathatja egyszer – nem érzi jól magát otthon. Felesége, Ági (Roszik Hella játssza, aki a szintén lábát húzó intézetvezetőnőt is adja érzéketlen, belefásult hidegséggel) nyomorék és kiszolgáltatott, ekként csendes és meghúzódó. Nőként rég nem funkcionál, de legalább esettsége Bélát – Szakonyi Györk magának minden önzést megengedő figurája – még több önhittséggel tölti el. Szakonyi játssza a lelkes francia fesztiválszervezőt is, akinek mondókáját Szutyok fordítja le eléggé kreatív módon "édesapjának".

Pintér Béla még két szerepben tűnik fel az álarcos (a hivatali személyek elidegenedettségét jelzi) prof és rendőr után némileg saját arcával: egy gyilkos paródiában Regős Jánost adva, aki a megmondó értelmiség szélesre hízott, szakzsargonnal handabandázó kisszerű panoptikumalakja. A  véleményformáló, a zsűror, aki folytonos  kimittudok, színházi fesztiválok országjárója – ebből él meg ugyanazokkal sémákkal dobálódzva évtizedek óta. A leereszkedő jófejt játszó városi szobatudós, aki tehetségkutatóként szolgálja édes hazáját kultúráját. Annak a harmatos vidéki tehetségeknek meg olyan mindegy, hogy folyton ugyanazzal a három mondattal csiszolják gyémánttá, mint  másokat valahol másutt... Lényeg, hogy látva látják és kitüntetik őket, ha farkasként ugrálnak Emanuelle-re, ha népdalt gardonoznak Béla kalauz darabjában.

Kerényi Róbert zenéjére Benedek Mari népmeseit és mai gagyi-általánost ötvöző jelmezeiben folyik ez a "szó bent szakad, hang fenn akad"-szerű  tragikomédia szünet nélkül a vastapsig. Szemünk előtt egy év alatt – pereg a négy évszak – kikel a sárkánytojás és a látvány nagyon nem kellemes és szép. De sajnos annyira tűpontos látlelet kis honunkról, hogy ezért nagyon sok poén – noha teli van szórva az egész darab – nem is nevetést fakasztott, hanem dermedt rádöbbenést, hogy te jószagú úristen, hát hol élünk mi??? És még csak feloldozás sincs  a végén, hogy áááá, fele se igaz gyerekek, csak hülyéskedtünk, menjetek békével haza, ez csupán játék. Nagyon nem az.

Január 18-19-21-én este 8-kor a Szkénében (Bp. XI. Műegyetem rakpart 3.)  Szutyok-előadás lesz.

juszasz