Amikor Richolm Orsolya belevágott az animációs diplomaprojektjébe, egy merész ötlettel állt elő: egy évet adott magának, hogy megtalálja a szerelmet, és közben blogban, valamint animációk formájában dokumentálja az útját. A „Hogyan találtam meg a férjemet 2025 júliusáig?” című projekt nemcsak egyedülálló önismereti vállalkozás lett, hanem a korábbi évek virágzó blogkultúrájának újraélesztése is.

Orsolya projektjének alapötlete egy infraszaunában született, ahol egy szerelmespárt figyelve döbbent rá, hogy valami hasonlóra vágyik. De míg mások az ismerkedést és a párkapcsolatokat inkább a magánélet területén tartják, ő művészi koncepcióvá formálta a folyamatot.

A blogja őszinte, önironikus és kíméletlenül nyílt. Írásaiban és animációiban kendőzetlenül mesél a randizásról, a saját önismereti folyamatairól és a párkapcsolati elvárásairól. Ez az őszinteség hamar közönségre talált: az olvasók aktívan bekapcsolódnak, megosztják saját tapasztalataikat és véleményüket, gyakran az ő történetein keresztül reflektálva saját életükre.

Mit tanult eddig a projekt során?

Orsolya blogja azt tükrözi, hogy az ismerkedés nem csupán a tökéletes társ megtalálásáról szól, hanem egyfajta önismereti útról is. A kezdeti romantikus elképzelések helyett egyre inkább a személyes fejlődésére koncentrál. Megtanulta, hogy egy kapcsolat nem arról szól, hogy valakit „megjavítson” vagy őt megjavítsák, illetve betöltse az életében lévő űrt, hanem arról, hogy két egész ember kapcsolódjon egymáshoz.

Annak ellenére, hogy a modern párkeresés világa főként a társkereső applikációk köré épül, Orsolya inkább a spontán találkozásokban hisz. Nem használja a Tindert, mert szerinte a személyes interakciók sokkal többet mondanak el egy emberről, mint néhány gondosan beállított profilkép és egy kreatív bemutatkozó szöveg.

A társkereső platformokon a társkereső appokon keresztül megismert férfiakkal beszélgetve mindig az volt az érzése, hogy ezek a platformok leginkább a kétségbeesett, szinte pánikoló embereket vonzzák. Mindez önmagára nézve is kritika, teszi hozzá gyorsan, hiszen ő is járt ebben a cipőben. Nincs könnyű dolga, sem neki, sem a többi harmincasnak, mert a bőség zavara bénító.

A művészet és a személyes hatás

A projekt különleges sajátossága, hogy Orsolya őszintesége másokat is vallomásra sarkall. Különösen sok férfi ír neki, akik a saját párkapcsolati nehézségeikről mesélnek. Ez a fajta interakció egyfajta tabuk nélküli párkapcsolati naplóvá alakította a blogját, amelyben nemcsak ő osztja meg a gondolatait, hanem egy közösség is kialakult körülötte.

A nagy kérdés persze az, hogy Orsolya megtalálja-e a szerelmét 2025 júliusáig, ahogy azt eredetileg eltervezte. Nem számoltunk viszont ezzel az erős többlettel, ami a bloggal érkezett, a legfontosabb tanulság nem is maga a végkifejlet lesz, hanem az út, amit ez a blog a közösségi hatásaival együtt bejár. A projekt várhatóan egy animációs kisfilmben fog kiteljesedni, amely összegzi az elmúlt egy év tapasztalatait, és akár még további művészeti projektek alapjául is szolgálhat.

„Nem titkolt célom volt, hogy egy kicsit felélesszem a kétezres évek blogkultúráját, és vállalom, de vagyok annyira boomer, hogy nem értek az Instagramhoz, megijeszt és nem vagyok benne profi. Megnyugtat, ha a kezemben van az irányítás, így kifejezetten szórakoztató volt nulláról felépíteni egy weboldalt, ami már itt teszteli a közönségét: vajon elérhető-e, hogy az emberek bepötyögjék a címet és rendszeresen felmenjenek oda?” – meséli Orsi a film.hu-nak adott interjújában.

Orsolya példája kapcsán gondolkodtam azon, hogy nekünk, a mi korosztályunknak mennyire volt nehéz a „férjkeresés” – illetve nyilván a főszereplőhöz képest boomer vagyok (azt hiszem, így nevezik), mert ugyan csak egy generáció választ el bennünket, azonban abban a húsz évben annyi minden történt és változott, hogy valóban egy kicsit valóban elválasztódtunk egymástól. A férjkeresgélés témában éppen annyira, mint a mindennapi ritmusokban, szokásokban, jövőképben, mint akár a gyereknevelésben. Ebben nem feltétlenül vannak negatívumok, egyszerűen csak változó körülmények és rendszerek, amikben élünk. Amikor tíz évvel ezelőtt egy párkapcsolati válság, majd szétválás és annak gyászidőszaka kellős közepén meglátogattam az anyukámat, hogy kibeszéljük magunkat a világ dolgairól, történetesen azt javasolta, hogy keressem fel a legközelebbi társastánc tanfolyamot, és találjak azonnal egy valamire való „új” párt (férjet) magamnak. Na, igen, az ő idejében ez kézenfekvő megoldás lehetett, mellette még ott volt a korzózás, a mozi és a korcsolya télen, és alapvetően teljesen igaza van, miért ne működnének a régi dolgok? Aztán nem próbáltam ki, ehelyett egy társkereső app-ban próbálkoztam évekig, sikertelenül. Ma nem vagyok egyedül, de későbbi férjemmel nem ilyen rendezett keretek között találkoztunk, semmi tinder vagy love szóval kezdődő oldalak, ugyanakkor van barátnőm, akinek így sikerült, és szerintem tök rendben van.

Akárhogy is, nagyon drukkolok a projekthez Orsolyának. Már nem sok van hátra!

A weboldal címe: www.0419.love, ezen kívül a projekt Facebook-on és Instagramon is követhető.

Ti hogy találtatok férjet? Hol kellett keresni? Tüskés bokorban vagy villamoson? Vagy csak úgy szembejött, és durr, elsötétült minden, ahogy a filmeken?

Láz Zelda