Programajánló május 20-26.

Pünkösdkor bizonyára sokan elutaznak, de akiknek erre valami miatt nincs lehetősége, azok se keseredjenek el: Budapesten és környékén is szép számmal találni jó programokat a hosszú hétvégén.

A közös hétvégi kikapcsolódást akár már péntek délután elkezdhetitek például a Hagyományok Házában, ahol a minden pénteken megrendezésre kerülő Aprók táncán ez alkalommal pünkösdölhettek és még karikaelkapót is készíthettek.

Izgalmas biciklis porgram vár kicsiket és nagyokat péntek-szombaton a Westendben. A V4-Westend Bringa Weekend a visegrádi országok együttmúködését kapcsolja össze a kerékpáros életformával. Várnak minden kezdő és gyakorló bringást többek között bemutatókkal, gyerek KRESZ-pályával és bicajjal hajtott turmixbárral.

Bringa weekend

Nincs Skanzen pünkösd nélkül, vagy pünkösd Skanzen nélkül. A kétnapos fesztiválon semmi sem marad ki, ami ehhez az ünnephez köthető, legyen szó pünkösdi király és királyné választásról, táncról, zenéről vagy kézműveskedésről. (Csak zárójelben jegyezük meg, hogy a húsvéti tapasztalatokból kiindulva érdemes minél korábban érkezni.)

Ha Budapesttől kicsit messzebb, de azért még mindig egy nap alatt megjárható távolságban kerestek programot, akkor ideális választás a számotokra a Tatai Patara, Európa legrangosabb török kori történelmi fesztiválja. Itt három napra kiléphetünk a szürke hétköznapokból, hogy az Öreg-tó múltidéző környezetében megéljük a 16-17. századi emberek életét. A hétvégén négy monumentális csatának lehetünk szemtanúi az 1597. évi ostrom emlékére, de persze a legkisebbekről sem feledkeztek meg: Aprajafalvában kézműves foglalkozások, csepűrágók tábora és népi játszótér várja a kicsiket. A belépés 12 éves kor alatt ingyenes!

Vasúttörténeti Park

És ha már ti is jó előre tervezgetitek a gyereknapot, íme egy ajánlat május 31-re is: ezen a napon a Vasúttörténeti Park egész napos gyereknapi ünnepséget szervez a sokszínűség és móka jegyében. A Picur Rádió színpadán a nap sztárvendége 14 órától az Alma zenekar, de talpalávalóval szolgál 11:30-tól a SzóKiMondóka produkció, illetve 12:45-től a Libavonat interaktív koncertje. A belépés minden 14 év alatti gyermeknek  ingyenes.

Aki szereti a különböző babákat, annak a Magyar művészbabák kiállítást ajánljuk, ahol díjnyertes, kézzel készített babák láthatók mindenféle anyagból: textilből, kerámiából, porcelánból. A Vigadóban rendezett kiállításon fantázia- és groteszk babák, népviseletes babák, történelmi kosztümös babák, játékbabák csodálhatók meg, melyeket 18 évnyi pályamunkákból válogattak. Többek között megtekinthető egy olyan baba is, melynek alkotójával interjú készült korábban a Bezzeganyára.

Gourmet Fesztivál

A felnőtteknek is jár egy kis kényeztetés: a gasztronómia iránt érdeklődők az ízlelőbimbóikat készítsék fel, hogy a hétvégén a Gourmet Fesztiválon finomabbnál finomabb falatokat kóstoljanak. A rendezvényen megjelennek a hazai legkiválóbb éttermek és borászatok, cukrászdák, de külföldi sztárséfek is főznek majd a gasztro színpadon. A fesztiválon street food kategóriában kulináris újdonságként jelenik meg a grillezés és a barbecue (BBQ), az idei év kiemelt étele pedig a paprikás csirke.

Szélforgó

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?