Elmentem a kórházba. Igen ám, de a dokim aznap nem volt bent, ezt mondta is, hogy akkor átad aznap valaki másnak, mert ő vidéken lesz. Gondoltam semmi gond. És nekem el kell mennem, mindegy ki, csak nézzen meg. Nézzen be, jobban mondva.
illusztráció
A történethez hozzátartozik, hogy én munkám során sok emberrel találkoztam, és a város pedig kicsi, túl kicsi. Néhány orvossal is kapcsolatba kerültem, de gondoltam, nem lehet ekkora balszerencsém, hogy pont egy ilyen orvos fog megvizsgálni, jobban mondva keresni a petéimet. Tévedtem, lehet ekkora balszerencsém.
Jó, gondoltam, semmi gond, nem fog felismerni. Ebben is tévedtem. Megismert. Mi az, hogy! Meglátott és közölte szinte kiabálva a folyosón: „Jó napot, kedves, maga az? XY munkahelyről ?? Na, jöjjön, megnézzük azokat a petéket!” Ha tudtam volna jó mélyre süllyedni, akkor megtettem volna. Na, nem baj, nem gond, nézzük meg, amit lehet. Megnézte, felírta a kis papíromra, de semmit nem mondott, csak azt, hogy minden oké. Szerintem nem is a petéimre koncentrált. Mindenesetre a papíromra azt írta: nincs domináns tüsző.(Akkor hogy lehet minden oké? ) Felhívtam a dokimat, hogy mondja már el nekem, hogy ezekkel a paraméterekkel miért nincs domináns tüsző. Azt nem mondtam neki, hogy én már mindennek utánaolvastam a Google segítségével, és tudom, hogy mikor domináns egy tüsző. De ő is megnyugtatott, hogy nem érti, hogy a kollégája miért írta ezt, van domináns tüsző. Na, mondom, ugye? Jöjjek vissza pár nap múlva, és megnézzük, mi lett vele, mi lesz vele. Mondom, de akkor ugye maga vizsgál meg?
Visszamentem, de mivel hétvége lett volna az a nap, amikor kellett volna mennem, így pár nappal később mentem. Akkor már azt látta, hogy nincs ott, és hogy valószínűleg megrepedt,rendben talált mindent. De engem nem nyugtatott meg, mivel nem ő nézte meg első körben őket. Hát még jobban elbizonytalanodtam. Az orvos tanácsa, fiatalok vagyunk, próbálkozzunk, nem olyan régen repedhetett meg, ha együtt voltunk pár napja, akkor akár össze is jöhetett. Köszi. Hát nem,nem voltunk együtt, nem úgy alakult, teljesen mindegy. Még rosszabb az a tudat, hogy minden rendben van, de nem jön össze, ez azt jelenti, hogy vagy a fejemben van valami gond, (jó, ezt eddig is tudtam) vagy férjemnél.
Természetesen ő sem maradt ki a „buliból”, elküldtem vizsgálatra szegényt. Vele is minden rendben volt, de azért írtak neki fel vitaminokat, mert kicsit lassúak voltak a fiúk. Én ebben a vitaminban láttam a reményt. Azt hogy babánk lesz, a fiúk gyorsak lesznek, nálam minden oké. Most jó lesz. Persze tudtam, hogy a vitamin sem egyből fejti ki jótékony hatását. Mindezek alatt azért elértem arra szintre, hogy kicsit belefáradtam, de tényleg csak kicsit. Rájöttem, hogy túllihegtem, tényleg lazán kellett volna felfognom. De nem ment, kinek megy? Mindenki azt mondja, hogy ne görcsölj rá, majd összejön. Na, igen, de ez a legnehezebb. A ne görcsölj rá. Hogyan, mikor a legfőbb vágyad, hogy gyermeked legyen? Hogyan, mikor ilyenkor az ember bevonzza, hogy mindenhol kismamákkal fut össze, vagy több ismerőse is pocakos képeket posztol, vagy a családi körben is sokan épp teherbe estek? Hogyan? Sehogy. Főleg, ha olyan típus vagy, hogy azonnal akarsz mindent, türelem alig. Igen, ezek hibák, súlyos hibák, hogy azt hittem, a baba is úgy jön, ahogy én kigondolom. Meg kellett tanulnom, hogy nem.
Igen túlgörcsöltem igen sok mindent, nem úgy kellett volna csinálni, ahogy csináltam, de nem tudom visszaforgatni már az idő kerekét. Persze a férjem is unta már ezt az egészet, az időzített együttléteket, a sok vitamint, a tesztet, a hőmérőt, mindent. Nagyon megviselte őt ez az egész,de éreztem, hogy nem tudok mit tenni ez ellen, ilyen vagyok, és nem tudok nem rágörcsölni. A kapcsolatunkat is megviselte. De aztán elmentünk pszichológushoz. Nem azért, mert annyira rossz volt a kapcsolat, hanem mert ő nem az a fajta, aki kibeszéli az érzelmeit, csak magába fojtja, és csak őrlődik, és ez további gondokat vonzott maga után. Jót tett, hogy elmentünk és beszélgettünk. Jó ötlet volt tőlem. És ő meg igen rendes volt, hogy eljött. Aztán próbáltam követni a pszichológus tanácsát, azaz nem foglalkozni vele, legalábbis az ovutesztet elhagytam végleg. De a görcsösség ugyanúgy bennem maradt. Csak éppen nem vettem ovutesztet, nem volt gyertyaállás együttlét után, nem kerestem magamon a terhességi tüneteket, csak reménykedtem, hogy most nem jön meg, ez a hónap a mienk lesz.
Elmentünk a következő hónapban wellnessellni párommal, nagyon jól éreztük magunkat, kikapcsoltam, nem gondoltam semmire. Minden nap ellenőriztem a havi bajom megjöttét. Nevetségesen hangzik,de fel voltam arra készülve, hogy megjön. Mert hát mindig megjött. Mire várjak? Hogy most nem? Lelkesen ellenőrizgettem magam, de semmi, pedig akkor kellett volna. Na, jó, mondom, biztosan késik, hát ilyen előfordul, nem? Pár nap csúszás belefér, bár addig mindig pontos volt. De tényleg nem gondoltam én babára, nem mertem rágondolni. Hazajöttünk, és még mindig semmi, na, az már fura volt. Öt nap késés, de mondom nem, nem tesztelek. Milyen fura, én, aki mindig is teszteltem, ha megjött, ha nem, most a világért se csináltam volna tesztet, talán hogy megvédjem magam a csalódástól? Nem tudom.
Már két hete késett, és már minden barátnőm, és az édesanyám kérlelt, csináljak tesztet, mert ennyit nem késhet, ha eddig pontos volt. De nem éreztem semmi terhestünetet, főleg olyanokat, amit olvasni lehet, így nem is gondoltam arra. (Amúgy rájöttem, a Google nem a barátom.) Csak egy kis gyomorégésem volt, semmi több. Nagyon szerettem volna, és titokban annyira, de annyira reméltem, csak féltem most már az újabb csalódástól. De rászántam magam: vettem egy tesztet. Egyik reggel meg is csináltam, felkészültem az újabb negatív tesztre. De nem. Ott remegtem a fürdőszobában, és csak néztem a pozitív tesztet, egyértelműen pozitív volt. Semmi kétség nem fér hozzá. Szóltam páromnak, aki még aludt, mert én titokban hajnalban csináltam meg, és hát nagy volt az öröm
Nagyon-nagyon örültünk, egész nap csak mosolyogtam a munkahelyemen, mint egy veszett kutya. De a kis ördög nem alszik, főleg az én fejemben. Kérlek bocsássatok meg nekem, de én egy ilyen kis aggódós-tervezős-agyalós nő vagyok. Ezek miatt a tulajdonságok miatt én nem értem be egy teszttel, de lehet, hogy nem csak én vagyok így ezzel nőtársaim közül. Csináltam még vagy 3-4-et, persze más-más márkával. A jelszó ugye biztos, ami biztos. Mondhatjuk úgy is, hogy csak teszteltem a különböző terhességi teszteket a piacon.
Felhívtam persze a nőgyógyászomat a jó hírrel, aki szintén nagyon örült, mert gondolta, így legalább nem nyaggatom tovább azzal, hogy doktor úr, nem esek teherbe, mit csináljak? És megbeszéltük az ultrahang időpontját. Akkor körülbelül 6-7 hetes leszek - mondta ő. Úristen, terhes vagyok!
Folyt.köv.
Neni
A Szüléstörténet.hu már a Facebookon is megtalálható. Tetszik?
