1. fejezet
Pö̈tyi és Pepita találnak egy kulcsot, és nyomozásba kezdenek
A földszinti antikbútor-bolt kirakatában délutáni álmát aludta a vén bőrfotel. Lágy szellő lengette az emeleti ablakok fehér függönyeit. Méltóságteljes, mély hangján négyet kongott a toronyóra. Amint az utolsó kongás is elhalt, kitárult a legmagasabb ház kapuja, és egy kislány lépett ki az utcára. Kötött sapkát és rakott szoknyát viselt. Megállt a kapu előtt, végignézett magán, feljebb ráncigálta bokája körül harmonikázó pöttyös térdharisnyáját, majd elégedetten útnak indult. A kockaköveken szökdécselve, ugrándozva haladt végig a járdán, el a bútorbolt, az órás és a cukorkabolt bejárata előtt. Itt aztán megállt. Orrát a kirakathoz tapasztotta, és vágyakozva nézte a színes üvegcsék varázslatos tartalmát: a bonbonokat, töltött, savanyú cukorkákat és drazsékat. Bárcsak egyszer egy ültő helyemben megehetnék két kiló drazsét! – gondolta, és sóhajtott is hozzá egyet. A cukorkabolt kopasz, pókhasú tulajdonosa kinézett a bolt ajtaján.
– Szervusz, Pötyi! Vásárolni szeretnél valamit?
– Sajnos nincs pénzem, Guriga bácsi! – felelte a kislány, és szomorúan továbbállt. A rózsaszín-fehér csíkos mályvacukrok kárörvendő vigyorral néztek utána.
Az emeleti ablakból zongoraszó, pontosabban klimpírozás hallatszott. Valaki a Török indulót gyakorolta. Pötyi felnézett az ablakra, és megpróbált füttyenteni, de nem sikerült.
– Pepita! – kiáltotta.
Semmi válasz.
– Pepita! – süvítette még hangosabban.
A zene váratlanul, a dallam közepén elhallgatott.
Valaki elhúzta a függönyt, és egy barna szempár jelent meg az ablak sarkában.
– Itt vagyok! – suttogta a szempár tulajdonosa, egy kislány.
– Lejössz? – kérdezte Pötyi.
– Nem lehet, gyakorolnom kell!
– Nem tudnál megszökni? – rimánkodott Pötyi. – Csak tíz percre! Észre sem veszik!
Pepita elgondolkodva pillantott hátra.
– Na, jó, a papa úgyis alszik! – A barna fejecske eltűnt az ablakból. Egy perc sem telt bele, Pepita már meg is jelent a kapuban. A két kislány sutyorogva, nevetgélve tovairamodott.
Pepita volt Pötyi legjobb barátnője. Akkor barátkoztak össze, amikor Pepita az első napját töltötte az iskolában. Kint ácsorgott a folyosón, copfba kötött hajjal, galléros blúzban, táskáját maga elé szorítva. A mustársárga pulcsis, nagyszájú Ribizli Petya az osztályterem ajtajának támaszkodva csúfondárosan méregette.
– Pont egy ilyen mama kedvence lesz az új padtársam! – mondta.
Ekkor lépett közbe a kócos, nagyhangú Pötyi: habozás nélkül Pepita oldalán termett, magával húzta az osztályba, és megvető pillantást lövellt Ribizli felé. Az utolsó óra után együtt mentek haza, mert kiderült, hogy ugyanabban az utcában laknak. Akkor beszélték meg azt is, hogy barátnők lesznek.
Sutyorogtak és iramodtak, mígnem egyszer csak Pötyi megtorpant.
– Nézd csak! Egy kulcs! – mutatott a lába elé.
Tényleg: finom kidolgozású, kacskaringós mintázatú, aranyszínű kulcs csillogott a lábuk előtt a napfény- ben. Pötyi lehajolt érte. A kulcs szárán apró betűs, vésett felirat villant meg: „Kincset kap, ki megleli! 9.”
Kíváncsian nézegették.
– Ez vajon mit jelent? – kérdezte Pötyi. – Hogy elvesztette valaki, és a megtaláló jutalomban részesül? Vagy valami értékes dologhoz vezet el? Minek a kulcsa lehet? Biztosan egy varázsládáé! Esetleg egy titokszekrényé. Vagy egy rejtélyes szoba ajtajáé. És mit jelenthet ez a „kilenc”? Keressük meg a gazdáját!
– De hát hol? Bárkié lehet! – mutatott körbe Pepita.
– Ez igaz... – motyogta Pötyi. – Van egy ötletem! A kilences biztosan a házszámra vonatkozik.
Izgatottan magával vonszolta Pepitát, egyenesen a kilences számú házba, az antikbútor-üzletbe. A tulajdonos – egy magas, ősz hajú, halk szavú hölgy – gondosan szemügyre vette a talált tárgyat.
– Ismerem ezt a kulcsot – mondta. – Tavaly három egyforma, türkizszínű, faragott szekrénykét adtam el. Bármelyikhez tartozhat. Az egyiket Guriga bácsi vette meg, a másikat egy hölgy, aki furcsa, nagy virágokkal vagy gyümölcsökkel díszített kalapot viselt. Nem ismerem, de feltűnő jelenség volt. A harmadik az íróé lett, aki, ha jól tudom, a szomszéd ház padlásszobájában lakik.
Visszaadta Pötyinek a kulcsot. A lányok megköszönték az útbaigazítást, és elindultak a cukorkaboltba.
(Ilusztráció: Horváth Mónika)
kertedi
A könyvnek nálunk nagy sikere volt, tekintettel arra, hogy középső, második osztályos lányom beceneve Pötyi. Amint megkaparintotta a könyvet, leült olvasást gyakorolni, így aznap már az egész család tudta, mi történt a könyvbéli Pötyivel. A minap még az iskolába is elvitte a kötetet, hogy ott is felolvasson belőle egy könyvbemutatós óra alkalmával. (Tünde)
Kertész Edina: A rejtélyes kulcs
Naphegy Kiadó, 1990 Ft
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
