Én speciel nem annyira szeretem, de hoztam pár verset, ami a szép vagy a mulatságos oldalát mutatja. Nektek van kedvencetek?
Tóth Krisztina: Fázós dalocska
Ott kinn viharos
szél tombol.
Az ember kimegy és
meggondol!
Tegnap meleg ősz,
mától tél:
viszlát, fagyi és
játszótér!
Jön majd kori és
jégpálya,
sízés, anyukánk
rémálma,
lesz majd takony és
filmnézés,
trutymós köhögés.
(Elnézést.)
Vastag dzsekimet
felhúzom,
nem baj, kimegyünk,
hadd fújjon!
Kiss Judit Ágnes: Macska télire
Vegyél egy macskát. Vagy fogadj örökbe.
Egy félvak, lekoszvadt is megteszi,
vagy egy tépázott fülű csatakandúr,
ki éppen hitvány zsákmányát eszi
egy belvárosi, sötét kapualjban,
vagy egy autó alól pislog ki rád,
vagy elnyúlik az őszi napsütésben –
csak az a fontos, hogy legyen cicád.
Lehet girhes, vagy kövér, mint egy hurka,
öklömnyi szőrgombóc, még kékszemű.
Akár ajándékba is kérhetsz egyet,
macskához jutni roppant egyszerű.
Mert tél jön mindjárt, és hideg, és
mi lesz veled, ha nincs cicád?
Ki bújik be, hogy melengessen,
melléd a takaró alá?
Ki dorombol füledbe éjjel?
(mancsát arcodra fekteti)
Ki kelt hajnalban nyávogással,
hogy rögtön enni adj neki?
Ki kaparja a bezárt ajtót,
mikor hazaérsz, ki örül?
Kunkorodó farkkal ki rajzol
nyolcasokat bokád körül?
Legyen egy macskád. Míg kávézol reggel,
öledbe mászik, éles karmai
behúzva, puha tappancsokon sétál
az életedben. Alig hallani.
Bundájából kipattognak a szikrák,
ágyadra gömbölyödik és dagaszt.
Bújj mellé, tanulj dorombolni tőle,
ketten könnyebb kivárni a tavaszt.
Kányádi Sándor: Ül a tél a hegy tetején
Ül a tél a hegy tetején.
Fehér kucsma van a fején.
A hátán meg fehér suba.
Készülődik a faluba.
Tápászkodik, fölkel s jövet
fehér terveket szövöget.
Szórja, hinti, hol elhalad,
két marokkal a friss havat.
Fehéredik domb és lapály.
Olykor-olykor a tél megáll.
Gondos gazdaként széttekint,
aztán munkába fog megint.
Ahol kilátszik a vetés,
vet oda egy marokkal, és
mire a mi falunkba ér,
mögötte már minden fehér.
Egy kicsit még tipeg-topog,
befagyasztja a patakot.
Lepihen és a szürkület
csöndjében füstöt ereget.
Nemes Nagy Ágnes: Hóesésben
Szakad a hó nagy csomókban,
veréb mászkál lent a hóban.
Veréb! Elment az eszed?
A hóesés betemet.
Nem is ugrálsz, araszolsz,
hóesésben vacakolsz.
Fölfújtad a tolladat,
ázott pamutgombolyag.
Mi kell neked? Fatető!
Fatető!
Deszka madáretető.
Tóth Krisztina: Agyatlan vers
Elvesztettem a tornazsákomat,
a kulcsomat, a pulóveremet.
Sapkából, sálból már sokat,
mert ennyit megjegyezni nem lehet.
Kérte anyu, hogy tartsam fejben,
de a fejem is pont elhagytam.
Az öltözőben felejtettem,
a szekrényemben. Vagy nem abban?
Az agyam ott maradt a polcon,
innen erednek a hiányok.
Nem agyalhatok ezen folyton,
csókolom, jó napot kívánok.
(+1: Nagy a tél. Nagy a szél. Nagy a hó. Nagya..nyó. Írta Bornai Tibor verse....)
Vakmacska
