Amikor kilógsz a saját szobrod alól – titkos szerelmek Mórától Flóráig

A költészet napja elé

Kedd hagyományosan Salty napja, nem lesz ez másként most sem. De április 11. ugyanakkor a költészet napja is, gyakran megemlékezünk itt erről a BA-n, verssel, eseménnyel, elmélkedéssel. Az idei Költészet napjára két kissé pikáns és szerintem mélyen emberi történetet hozok a magyar irodalomból. Bemutatva azt, hogy bár a művészet, a legjobb formájában mindig hordoz valami istenit, valami emberi léten túlmutatót, az alkotók pont annyira emberek, mint bárki, aki épp előttünk sétálgat az utcán.

Az itt leírt történetek bőven tartalmaznak meglepő vagy hihetetlen fordulatokat – amitől az alkotások nem lesznek jobbak vagy rosszabbak, de ezek a nagyon emberi és esendőséget mutató fordulatok nagyon is beépülnek a művekbe – legyen az regény, vers, kép, szobor, zene vagy bármi más.

Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni – ehhez annyit tehetünk még hozzá, hogy bizonyos esetekben az őket kísérő múzsának se jut sokkal könnyebb szerep.

Móra és az ő Piros Miséje

„Kica lesz az oka, hogy egyszer azt fogja írni rólam az irodalomtörténet valamely iparosa: pár hét híján betöltötte a költő az ötvenhármat, amikor titokzatos változáson ment át és csoda történt vele.”

Móra Ferenc. Mi jut róla eszedbe? A Kincskereső Kisködmön? A nagyapós mesék? A bajusz alól derűsen és ízesen mondott történelmi anekdoták? A szegedi tudós múzeumigazgató úr, öltönyös-jólnevelt úriember, a környék régészetének apja és alapja? A Panka-versek, amit már egy óvodás is megért vagy elmond? Az Ének a búzamezőkről szerzője, aki belátott a néma paraszti porták legmélyebb drámáiba, a tanyák lakóinak lelkébe, és minden édeskedés és nosztalgia nélkül meg is írta azt? Ez nyilván mind igaz kép. De mielőtt lebácsiznánk, vessünk egy pillantást arra a homályos sarokra, ahol egy kicsi, jóval halála után kiadott kötet lapul: ő a Címtelen Könyv.

És felütve a kiskorúaknak egyáltalán nem szánt Címtelen Könyvet, gyorsan kiderül, hogy valakinek Móra nem volt épp bácsi, se tekintetes múzeumigazgató úr, se nagyapó, hanem valami egészen más. Egy szerelmes, vonzó férfi.

A „valaki” Kis Tit néven került be Móra Aranykoporsó című regényébe, valójában Kalmár Ilonának, alias Kicának hívták. Nagyjából Móra lányával, Pankával volt egyidős, és a balatoni üdülőhely a vendégek szórakoztatására alkalmazta, ahol például bridzselni tanította az ott pihenőket. A felesége nélkül érkező Móra nem akart bridzselni, a regényét szerette volna elkezdeni, nem gondolta, micsoda lökést kap hozzá. A fiatal nő hamar lenyűgözte – de az efféle történetekben nem ez a ritkaság, hanem hogy az érzés bizony kölcsönös volt, és hamar szerelemre lobbantak egymás iránt.

Móra hosszú évtizedek óta nős volt, felesége ismert szakácskönyvíró volt, és tulajdonképpen ma sem tudja senki, pontosan mi tartotta őket egymás mellett a gyereknevelés és a napi feladatok megosztásán túl. Házasságuk meglehetősen boldogtalan volt – mai fejjel nehéz megérteni, miért maradtak együtt mégis. Kalmár Ilona pedig menyasszony volt – vőlegénye Horváth István az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés főtitkáraként dolgozott, jómódú, népszerű férfi.

És akkor ezek itt ketten hoztak egy kettős döntést. Mai fejjel alighanem nehéz megérteni, hiszen az akkori viszonyok közt is létezett válás, újraházasodás, nagy korkülönbség ellenére „legalizált” kapcsolat. Móra és Kica úgy döntöttek, hogy ez itt ugyan szerelem, minden kétséget kizárva az, és mint ilyen, sorsszerű és be kell teljesülnie - be is teljesült. Ugyanakkor a környezetük felé hibátlanul eljátszották a korábban felvállalt szerepeiket is. Móra maradt a házasságában és családjában, Kica férjhez ment, Mórát afféle atyai híres barátként be is mutatta a férjének.

Leveleztek is – hivatalosan mint két kedves barát, nem hivatalosan pedig postán maradó, bizalmas levelekkel – hiába, akkor még nem ismerte a világ a kézben szorongatható mobiltelefont, a kitörölhető vagy elrejthető üzeneteket. És találkoztak is – most már tudott, hogy az író haláláig. A kapcsolat pedig egyáltalán nem volt „plátói” – aki egy verset is olvasott a Címtelen Könyvből, annak nincsen efelől kétsége. Kica pedig Kis Titként születik meg az Aranykoporsó című történelmi regényben.

Aligha volt ez a legélhetőbb megoldás. A szellem és a viselkedés lehet fegyelmezett, de akkor a test lázad – nem biztos, hogy a kettős létnek, a máshová kívánkozásnak nem volt szerepe abban, hogy az író hirtelen hasnyálmirigyrákot kap. A diagnózist eltitkolják ugyan előle, de ez egyáltalán nem lassítja a dráma gyorsasággal pusztító betegséget.

Szerelme halála után Kica megéli, hogy előbb nevelt fia, majd férje menekül a második világháború zsidótörvényei elől a halálba. A Móra-leveleket viszi magával a gettóba, sőt át is másolja. Ez a szövegek későbbi nyilvánosságra hozatalát segíti majd (Móra Ferencnek legendásan szép, de olvashatatlan írása volt), de azt is jelzi, hogy Kalmár Ilona életében is valóban rendkívüli volt ez a kapcsolat.

Kica 1986-ban hal meg, a vaskazettában őrzött leveleket és a neki írt verseket végrendeletében hagyja a szegedi Móra Ferenc Múzeumra. A múzeum adja ki a Címtelen Könyvet, benne a Mórától megdöbbentően erotikus Piros Misével:

Szentélyem a ránk zárt szobád,
Misézni vár szétnyilt ruhád.

Egészen el, irígy lepel,
Csodáimat mit rejted el?

Két büszke melled két havas orom:
Az üdvözlégyet arra csókolom.

A Miatyánkomtól se félj:
Szád attól nyitja szét a kéj.

Parázsló nyelvecskéd fülembe
Mint gyónás titkát úgy veszem be.

A hét főbűn, hét főerény:
Reszketnek ujjam hegyén.

Míg végre az aranykaszálón
Az igaz útat megtalálom:

Útmutatóm egy kis eperszem,
Csókommal arra rátelepszem.

Innét az út az égbe megy, –
Hallod-e, hogy sóhajt a hiszekegy?

Hiszek... forró kezed kutat, –
Meg is találja az Urat...

Vérünk virága a borunk,
Egymás kelyhéből áldozunk.

Villám cikázik a velőn keresztül,
Tört hangok örök orgonája zendül.

És feküszünk hosszan egymás szivén,
Megüdvözülvén a piros misén.

Flóra, a háromszoros múzsa

Lehet ezt még fokozni? Lehet. A múzsák egyáltalán nem azok a passzív lények, ahogy néha gondolunk rájuk, akikre csak azért volt szükség, hogy valakire rá lehessen aggatni a költészet virágait. A legnagyobb múzsák mintha mind okosak, határozottak, saját egyéniséggel rendelkezőek lettek volna – ilyen volt Kozmutza Flóra is. Azt tudjuk, hogy József Attila utolsó imádott-ostromlott nőideálja volt, hogy utána Illyés Gyula felesége, munkatársa és múzsája lett hosszú évtizedekre. De volt az életében még valaki, aki első pillantásra annyira nem illett oda időben-térben-szerepben, hogy még a magyar irodalomtörténet elemzői is sokáig szemérmesen elfordították a fejüket.

Flóra nem volt se rajongó kislány, se álszerény háttérember. Doktorált, gyógypedagógiai és pszichológiai munkáját könyvek, tanulmányok és róla elnevezett intézmények jelzik. A munkája révén nyilván nem mindennapi emberismerete és önismerete lehetett, belelátott az emberi lelkek örvényeibe, ismert okot és következményt. Illyéssel együtt cipelte a kimondott és kimondatlan vádakat, hogy a puszta léte, a vélt távolságtartása is hozzájárult József Attila tragikus halálához, hogy Illyés „elszerette” József Attilától Flórát, aki a belső küzdelmekre (is) reagálhatott 1937-ben súlyos szívizomgyulladással.

Flóra József Attilánál és Illyésnél is „szerelem volt első látásra” – alighanem rendkívüli hatást gyakorolhatott számos emberre. A házasságát komolyan vette, élete végéig minden munkáját Illyés Gyulánéként jegyezte, gyerekük született, egyenrangúként vett részt a magyar irodalmi életben, férje munkáját életében és halála után támogatta, hagyatékát gondozta, az őérte elváló Illyés kedvéért adta fel azt a tervét is, hogy külföldre költözzön József Attila halála után.

„Flórába az első pillantásra olyan szerelmes lettem, hogy nem megforrósodott, hanem megfagyott a szívem. Nős voltam ugyanis. A pillantás előtt is már ismertem. De csak a hangjáról, s az is megejtett…”.

Utána küszködhetett József Attila emlékével évekig. Illyés közel nyolcvan versben idézte meg névtelenül Flórát. „A nő, aki életemnek a gyökérzete lett, akinek birtoklásáért ma is küzdök, nekem gyermeket adott... Ez a nő főz rám, ő foltozza a fehérneműmet, ő intézi a gépírást, a levelezésem. Nincs olyan vágyam, amit ne teljesítene. Az egyetlen nő, akinek keresztnevét nem írhatom versbe.” Ahogy kései naplójában fogalmazta, „korosztályom legnevesebb költője tette rá a kezét”.

Szabó Lőrincnek, ahogy mondani szokás, sok volt a rovásán addigra. Politikailag is (újságírói és költészeti tevékenységében is bőven volt támadható elem a világháború alatt, szélsőjobboldali eszmék hangoztatásával), hogy mégis publikálhatott a háború után (vagy egyáltalán szabadlábon volt), azt épp a régi és közeli barát, Illyés járta ki neki részben. De a magánéletében is sok van a rovásán: felesége, Mikes Klára mellett huszonöt (!) évig szeretője a pszichológus (!) Korzáti Erzsébet, aki valaki más felesége végig. Egy idő után mindenki mindenkiről tud, mégsem találnak semmiféle megoldásra – amíg Erzsébet ki nem nyitja a gázcsapot. (De Szabó Lőrinc hites felesége is túlvan addigra néhány öngyilkossági kísérleten). Szabó Lőrincnek Klára és Erzsike mellett (megpróbálkozott azzal is, hogy "legálisan" élhessen mindkettőjükkel....) még számos ilyen-olyan szerelmi (?) kapcsolata van, szóval őrület a köbön, az ilyen embertől épeszű nőnek jobb magát távol tartani.

Flóra 48 éves, a lánya 12, amikor mégis történik köztük valami – már hogy azon túl, hogy baráti-irodalmi közösség addig is van Szabó Lőrinc és Illyés közt, tehát Szabó Lőrinc rendszeresen találkozik Flórával is. De Szabó Lőrinc beszámolóiban már-már gyanúsan nem tesz a nőről említést.

Szabó Lőrinc ekkor 53 éves, éppen úgy, mint Móra az előző történetben. Korzáti Erzsébet halott már, elkészül a Huszonhatodik év című kötet, az Erzsikéhez írott versek gyűjteménye. Flórával éppen ott találkozik, ahol valaha Erzsikével – és születik is egy furcsa vers, amely egyszerre szól halotthoz és élőhöz.

„Mért vagy hát néha minden? Tegnap egy
nő, akiről tudnom kell, hogy szeret,
akarta, hogy benne érezzelek:
egymást öleltük, minket a sirod,
élet s halál hármunkon osztozott;
és sose voltunk még oly boldogok.”

Annak ellenére indul ez a viszony, hogy mindketten tudják: sorstragédiaszerű dráma lenne várható, ha bármi kitudódna, ha Illyés megtudná, hogy imádott-bálványozott felesége és a közeli barátja….(még akkor is, ha egy ünnepelt színésznővel a pesti pletyka akkortájt meg Illyést hozta hírbe)

„Rendetlenség, aljasság dúl szivünkben:
Másé vagy; én is; halál volna, ha
Megsejtenék viszonyunk valaha.”

Flóra nem hagy maga után verses vallomást, üzeneteit „Zsizsi” néven írja. Nagyjából 1953 májusától van nyoma a kapcsolatuknak, szeptember 7.-én azonban Flóra ezt a táviratot küldi:

„Nem találkozhatunk, bizonytalan ideig. Mihelyt lehet, azonnal értesítlek. Vigyázz a szivedre. Nagyon hiányzol: Zsizsi.”

(A táviratnak volt konkrét oka is – Flóra közbejött külföldi szakmai útja – de az én lehetséges fordításom valahogy mégis ez: „Úristen, mit csináltam. Mit csinálok én???….Legalább időt kérek egy kicsit!”)

Mit mondjak, nem lettem volna szívesen Flóra helyében azokban a hetekben. Egyéb körülményei azt mutatják, őszintén szerette Illyés Gyulát (is…), és időnként a háta közepére kívánhatta a sajátos háromszöget, de valamiféle varázs és vonzerő mégiscsak benntartotta őt a helyzetben. Évekig.

„Színtelen, üres nélküled a világ”, „Nem okozhatunk fájdalmat másoknak! De azért szeress!”

A kapcsolat ugyanis nem szakad meg a távirattal végérvényesen. Van egy hivatalos rétege: ugyanannak a művészvilágnak-értelmiségi körnek a tagjai, a férfiak barátok is, ugye. És van egy nem hivatalos, titkos folyama is: 1956. március 9-én abban állapodtak meg, hogy ezentúl hetenként csak kétszer találkoznak. Tehát korábban még ennél is gyakrabban látták egymást….nem épp a hivatalos keretek közt.

1955 és 1957 közt egyfajta külön munkakapcsolat is van közöttük. Szabó Lőrinc Flórának diktálja a verseinek keletkezéstörténetére vonatkozó emlékeit. Ezeket Flóra (ahogy később férjének naplóit) legépelte, a kéziratot 1989- ben – névtelenségben maradva,– átadta Szabó Lőrinc gyermekeinek, ők pedig a Magvető Könyvkiadónak.

Flóra, a szép Flóra ezen a képen már nem olyan szép szerintem. A haja szigorúan hátrafésülve, a vonásai kemények, sminkje nincs, a ruhája meg – bocsánat – valami otthonkafélének tűnik. Ül a két férfi közt. Illyést nézi a képen egyébként.

Valamit mégis tudott, amitől így belebolondult a magyar irodalom három jelentős alakja is. A gondosan megsemmisített üzenetek azt mutatják, vaskézzel igyekezett uralni az uralhatatlant, de Szabó Lőrinc – nyilván Flóra tudta nélkül – gyorsírással másolta le a neki címzett mondatokat, úgyhogy mégis maradt ez-az, amiből kiderül, mit is gondolhatott erről az egészről.

Szabó Lőrinc 1957-ben távozik az élők világából. Illyés Gyula 1983-ig él, tíz évig nem bírja legyőzni a rák. Flóra csak 1995-ben, kilencvenévesen követi őket. Őrzi a titkát, nincs memoár, nincs bulváros emlékirat, semmi. „Ki nem mondom a nevet, meg nem nevezem a költő élete végén tündöklő, vívódásaiba belekeveredő kedvest” – ismételgette Kabdebó Lóránt irodalomtörténész is, főhősének, Szabó Lőrincnek az utolsó, Káprázat című versciklusát elemző kötetében, amely csak minden érintett halála után évekkel lát napvilágot. A Káprázat ciklus verseit – ma már irodalomtörténeti körökben közmegegyezés szerint – a régi barát felesége, a tudós Kozmutza Flóra ihlette, pedig régen túl volt ő is már azon a koron, amikor a nőket múzsának szokták kiválasztani, főleg az ilyen poligám, nőbolondnak, erotománnak, ilyen-olyannak kimondott alakok, mint ez a Szabó Lőrinc.

Hát így megy ez.

Az élet, ahogy ezek a kis történetek is mutatják, szabálytalan. Az emberek nem illenek a saját szobrukba és mítoszukba, se a romantikus regények kliséi közé, folyton kilógnak. És amint elhisszük, hogy minden lehetséges, akkor minden lehetséges. Ahogy a művészetben is.

A szobrokról meg még annyit, hogy magasabb szempontból letekintve, messze felettük körözve, szelíden derűs közönnyel szarják le őket a galambok.

Vakmacska

Murmurka sorozata se szakad félbe, jövő hétfőn - vele egyeztetve, az ő kérésére tartva szünetet - folytatjuk!

(Locsolós posztokért pedig FB oldalunkra kattintsatok)

Felhasznált források (az idézett versesköteteken túl):

https://hvg.hu/kultura/201439_koltok_es_flora_orokos_muzsa

http://krk.szabolorinc.hu/

http://ketezer.hu/2014/11/szabo-lorinc-utolso-szerelme/

https://kepmas.hu/hu/kozmutza-flora-jozsef-attila-es-illyes-gyula-szerelme

https://erdelyinaplo.ro/szabadido/harom-kolto-muzsaja

https://konyvtar.dia.hu/html/muvek/SZABOL/szabol01664_kv.html

https://adrot.hu/mora-ferenc-erotikus-versei-18