33-34. hét

Az elmúlt két hétben igyekeztem rávenni magamat, hogy most már tényleg kicsit jobban összekapjam magamat, mert még mindig alig készültünk a baba érkezésére. 

Szerencsére megérkeztek a csomagok a ruhákkal, ebből eddig egy nagy doboznyit tudtam átválogatni, de szerintem az első fél évre megvagyunk a ruhákkal mindenestül.  Legfeljebb, ha nagyon hiányzik valami, majd még beszerezzük. Hihetetlen volt azokat a pici ruhákat rakosgatni, amikben először a nagyobb, majd a kisebb volt. Hozzájuk is mértem a “hazajövős” rugdalózójukat (mindkettőnek van egy “born in 20xx” a saját évüknek megfelelően), de nem igazán voltak elragadtatva tőle, míg én csak pislogtam, mekkorát nőttek pár év alatt. Már csak egy jó kis nátrium-perkarbonátos áztatás és mosás vár a ruhákra, illetve egy jó napfényes szárítás a kertben és meg is vagyunk. Vasalni nem fogok szerintem nála sem, ahhoz túl drága az időm. 

A kórházi csomagot is elkezdtem összerakni, és még jó, hogy megvolt még az előző lista két évvel ezelőttről, így csak ezt kell frissíteni. A tesóm után maradt egy csomó minden (szülések után egymásnak adogattuk a megmaradt cuccokat), így szerencsére itt sem kell majd a fél boltot felvásárolni. :)

Voltam a héten a nőgyógyásznál is, és megkaptam előre az összes időpontot szülésig (utolsó labor, CTG-k, utolsó UH stb.). El is kezdtem leszervezni, ki mikor vigyáz melyik gyerekre, és majd jelzem az ovinak is, hogy lesz nap, amikor már 7-kor ott fog kukorékolni a nagy, mert csak így tudom eljuttatni őt, hogy én se késsek el utána. 

A nevekkel nem nagyon jutunk dűlőre. Még egy top5-ös listánk sincs, annyira nincs ötletünk. Van rengeteg feltételünk, de egyelőre nem sok név jut át a szűrőn.

A nagynál kb két héttel szülés előtt fixáltuk a nevet. Éppen autóztunk haza egy vendégségből és akkor jutott eszünkbe egy olyan név, ami előtte egyáltalán még csak fel sem merült.

A kisebbiknél ugyan csak két név között vacilláltunk a végefelé, de csak két nappal a szülés előtt sikerült eldönteni, melyik lesz a befutó. 

Remélem, most azért kicsit korábban sikerül nevet választani annak a szegény gyereknek!

Izgalmas időszaknak nézünk elébe, az biztos!

Borbolya