NagyFiú nagy boldogságával indult a hetünk.
Megkapta élete első hatszámjegyű fizetését!
És mit vett meg azonnal?
Hát jegyet a Kispál koncertre.
Olyan boldog volt és én úgy örültem vele, hogy szinte éreztem az eufóriáját.
Gyorsba beszerzett még néhány kazit. Merthát nyilván hallgatja őket digitálisan, de azért walkmanen, kaziról autentikus az élmény.
Most, hogy jön a koncert, mindenki dobálja fel a netre. Eddig csak nagynehezen tudtunk hozzájutni egy-egy darabhoz. Mindig a legjobb ajándék, ha róla van szó.
"Anyu, az első facebook posztom az lesz, amikor az összes Kispált megszereztem, hogy kiteszem a fotót róla!"
Talán lassan sikerül.
A sulipszicho után ért hidegzuhanyt a megoldás keresése követte. Abban maradtunk, hogy igen, az a sok dolog mind kell, de beszéljünk egy hét múlva. Addig mindketten utánajárunk, hogy mik a lehetőségek. Mit tudunk anyagilag és fizikailag is bevállalni.
Megkerestem a nevtant a mozgásterápia miatt. Januárban jelentkeznek.
Mivel a sulis fociról már két hasonszőrű gyereket kiutáltak (értem én, az edző nem pszicho és nem fejlesztőpedagógus), így szintén januártól szivacs kézilabda a megcélzott sport.
Számomra az első, hogy vissza kell szerezni az EMK tudásomat. Elő is kotortam a "Beszélj úgy..." könyvet, amit a barátnőmmel csak Tankönyvnek hívunk.
Százszor több energia így kommunikálni, amíg az ember meg nem szokja. De időnként akkor is megfakulnak a dolgok. Kell a frissítés!
Azóta az itthoni hangulat is sokkal jobb.
Ha anya idegbeteg, akkor mindenki az.
És ha anya hulla, akkor idegbeteg.
Nagy igazság!!!
Szóval felszívtam magam és zenbe helyezkedtem.
Minden emlékemet előkotortam az Ayres-terápiáról (nevtanban is ez van) és az ehhez használatos játékokat előtérbe helyeztem.
Bilibo, hintazsák, fészekhinta, alagút. És a fantáziám, amivel izgalmas terepet biztosíthatok ezekhez.
Ledumáltam azt is, hogy fogunk együtt tornázni-mókázni, ahogy régen.
Ebben az egészben amúgy az a szörnyen bosszantó, hogy heti két tesi van csak. A többin ebédelnek vagy társasoznak. Ha az udvari szünet után tesi van, akkor udvari szünet sincs.
A folyosóra az én gyerekem nem mehet ki, mert csak futva tud közlekedni. Sőt, a teremben sem állhat fel a székről. És ez így van folyton.
Megértem, de azt, hogy nem kap lehetőséget a javításra, azt nem!
Hogy hányszor kapott, azt nem tudom. De hozzám ez a szünetes infó is csak most jutott el véletlenül. Egy reggel kibukott a gyerekből.
Persze nyomban megkerestem a tanárnőt. Erre jött a válasz, hogy vigyem sportra, mert a nevtan előírta (tény, javasolta) és a futkosni tilos benne van a házirendben.
Oké, ez utóbbi tiszta sor.
Hát a heti 5 tesi is törvényben van. Értem, nem megoldható. Azért lennének ötleteim egyhelyben mozgatásra is, amit a padok között is biztonsággal meg lehetne oldani. Másik tanárnak - igaz másik suliban - sikerült.
Én annyit teszek és tettem mindig is, hogy suli után 4-6-ig rohangál, bringázik, rollerezik kedvére. Most, hogy van koripálya, korizik háromszor egy órát biztos.
Kialakult a korizás egyfelnőttes rutinja, ami nagyon sokat dob mindenki lelkibékéjén.
Én a szabadjátékban, az önfejlesztésben hiszek. Az ehhez szükséges terepet természetesen meg kell adni a gyereknek!
(Fejlesztőpedagógus ajánlásával)
Amúgy a nevtan szerint semmi komoly nincs vele. Annyira határeset, hogy megkérdezték szeretném-e, hogy legyen papírja.
A tanulás? Nekem a 75-85%-os dolgozat megfelel. A 80%-ost pedig semmiképpen nem nevezném semmire sem elégnek. Végképp nem fenyegetném azzal, hogy megbuktatom.
Szinte folyékonyan olvas, hangsúlyoz is, de ez sem elég jó.
Másodikos. Értő, folyékony olvasás tudtommal negyedik végére elvárás.
A számolással se látok gondot. Ha nyugi van és nem nyomasztják, akkor megy. Szorzótábla is itt-ott, pedig nem tanulják még. Tízesátlépés már oviban megvolt.
Összességében én még most is azt látom, hogy nincs az a töméntelen mennyiségű fejlesztés, ami a gyerekem iránti utálaton változtat.
A régi sulipszicho, aki egy négygyerekes anyuka, teljes mellszélességgel állt mellettem az első perctől. Az új pszichonak meg olyan friss a diplomája, hogy ki sem hűlt és még a tanárokat sem volt ideje egy hónap alatt kiismerni, az fix. Szóval erős hátránnyal indul. Viszont nagyon lelkes. És ő is látja, hogy KicsiFiú nem a tanárnő kedvence, finoman szólva sem.
Bízom benne, hogy sikerül az osztályváltás, amin lassan egy éve dolgozunk.
Én balga meg azt hittem egy éve, hogy a második félévet már talán máshol járja...
PiciLány körül is zajlik az élet.
Veszettül meguntam a kiságyba beleszenvedést, majd nyomban sírva ébredést.
Kedves már az "ebből elegem van!" fellobbanásnál hozta a csavarhúzót.
Este 9 volt. Latolgattuk mi lenne a legjobb megoldás és nyert az ágy felének leszerelése.
Így Picilány földszinti lakos lett, de a szélső rácsok megmaradtak.
Annyira bunkis és annyira szuper az új kuckó!
Neki is tetszik, hogy felébred és már mehet is világgá.
Lerakni továbbra sem egyszerű. Sokszor még a hátamon is nyugtalanul alszik.
Sokszor 15-20 percet után ébred. Mondjuk háromszor egy nap. Éjjel meg óránként nyüszög.
A fájdalomcsillapítót kb kiröhögi, nemhogy jól kidőlne tőle, hamár úgy döntök. Ami nálam ugye nem gyakori eset.Így lett, hogy szombaton már reggel 7-kor sírtam a fáradtságtól.
Kedves dolgozik itt is, meg ott is. Nem sokat van itthon. Akkor is eléggé ki van facsarva.
NagyFiú viszont épp nem dolgozott és übercuki volt.
Pihenj Anyu! Majd intézem a kicsiket."
És intézte is. De csak fél órát tudtam aludni így is, mert PiciLány kelt és nyűglődött.
Vasárnap reggel KicsiLány vállalta be a bébicsőszködést. Szuper csaj volt! Pelus csere, pizsiből napicuccba öltöztetés, mindent csinált full önállóan.
Bár az éjszaka semmivel nem volt jobb, vasárnap mégis könnyebben ment a nem meghalás.
És nyakunkon a karácsony.
Nem hoz lázba.
Régebben full egyedül, négy kisgyerekkel mirelit kaja volt Hollóházin tálalva, salátával meg fityfirttyel is és volt még vasalt abrosz.
Tudom, sokaknak ez gáz, de én nem akartam az az anya lenni, aki a konyhából dől a fa alá.
Nálunk praktikusan reggelre jönnek az angyalok, így inkább a gyerekekkel játszottam ajándék bontogatás után, főzőcske helyett.
A bejglit nem szeretem, nem is sütök.
Minden mást pedig már előre megcsinálok esténként és teszem dobozba. Nem halok bele ebbe sem. Egy este max két tepsi valami. Majd másnap folyt.köv.
Meg a gyerekek mindig elmennek a Mamához apukázni valahány napra. Így a nagy sütés-főzésnek értelme sem lenne.
Mióta Kedvessel élünk, ő főzi az ünnepi ebédet. Ez nagyon szuper!
Meg a gyerekek is nagyobbak már.
A takarítás sem izgat. Csak ahogy amúgy is csinálnám.
Vendégek nem jönnek. Meg aki a piszkos ablakunkat nézi, az nyugodtan otthon is maradhat. De éppen meg is csinálhatja. Hahaha.
Ez a szemléletem.
Ugyan tudom, hogy jó lesz az a két nap, mikor mindent eldobok és csak karácsonyozunk, azaz játszunk, mesélünk, filmezünk, de...
Idén igazi sz@ranya leszek.
Azt várom a legjobban, mikor a gyerekek a Mamánál lesznek és ott nekik nagyon jó lesz.
Nekem meg itthon lesz nagyon jó. Mert nem főzök, nem mosok, nem csinálok semmit.
CSAK ALSZOM! Abban a napi 3x20 percben, amikor PiciLány is.
Szóval a karácsony először boldog lesz, aztán békés.
Nektek is ezt a kettőt kívánom!
Nanta
