26-27. hét – Viszlát 2. trimeszter, szia 3. Amennyire az elején vártam ezt, most annyira felemásan érzem magamat, hogy már itt tartunk. Ebben biztosan közrejátszik az is, hogy a napokban vált egyértelművé, hogy az idei karácsonyt még nem az otthonunkban töltjük majd, mivel csupa-csupa szerencsés fordulatot vett a felújítás, és szuper, szorgalmas szakikat sikerült kifognunk, akik szaggatják az istrángot. Ja, nem is.
Mindennek persze csak akkor van jelentősége, ha az ember olyan idióta, mint én, és előre tervezget, vizionál különféle pillanatokat, hogy majd milyen jó lesz ez vagy az, mert már a szép, új otthonunkban leszünk, aztán jön a nevelő célzatú pofán vágás, hogy egy nagy frászt fogsz te ott karácsonyozni, és hogy örülj, ha majd a kisbabádat oda tudod hazavinni a kórházból.
Mindebből kifolyólag nem annyira tudom értékelni, hogy a finishez közeledünk, mert most jól jönne pár hónap még pluszban, de hogy egy klasszikust idézzek, „előbb kellett volna gondolkodni”, és ugyebár az is teljesen szokványos, ha fél év alatt nem sikerül felújítani egy nyamvadt lakást…
Nemrégiben szembe jöttek velem a 3 évvel ezelőtti képek, hogy akkor hogyan és mivel vártuk az első babánkat, és hát finoman szólva sem állunk most úgy.
Anno ilyentájt már készen állt a kuckója a szobánkban, kiságy a helyén, babaruhák és piperék sorakoztak a fiókokban, és még a babakocsi is ott volt, biztos, ami biztos.
Ha ez a babánk esetleg hamarabb érkezne, konkrétan őt magát sem nagyon tudnám hova tenni, nemhogy a motyóját. Még egy kiságynyi hely sincs, bár lehet, hogy a szoba közepére elférne. Mindezen körülmények között pedig elég nehéz ráhangolódni bármire is, de hát ez van.
ersze mindenki mondja, hogy nem baj, de nekem ezek igencsak fájó pontok, és az idő csak múlik, ezek a pillanatok is elsuhannak szépen, és közben semmi sem halad, csak a várandóssági hetek telnek. Még jó, hogy a tornamutatványok már szemmel láthatóak, és folyamatosan kapom a visszajelzést, hogy odabent feltehetőleg minden oké, még ha idekint semmi sem az.
Talán már a név is véglegesedett, bár, ha a férjemre várnék, a nagyobbnak sem lenne neve a mai napig, úgyhogy maradtam az előző taktikámnál, és azt a nevet választottam, amellyel szemben a legcsekélyebb ellenállásba ütköztem. Javaslatok sosem érkeztek, csak vétók, de most már pár hete mondogatom, és nem szavazta le, úgyhogy én elkönyveltem, hogy legalább neve biztosan lesz majd.
Vigyázzatok magatokra és egymásra!
Anna
