Új hét, új tudás. 

Hétfőn már reggel fél 8-kor gyógytornával indítottunk. Minden szép és minden jó. Hamarosan feláll, nyugodjunk bele, de toljuk amíg csak lehet. A technika viszont szép, azzal nincs gond. Szünetet kaptunk. 

Kicsit űr. A lányzó, aki kezelte PiciLányt mondhatni, hogy az életünk szerves részeként üzemelt, hiszen az eddigi hétből öt hónapot kb járt hozzánk és nagyon hálásak is vagyunk neki. PiciLány nagyon szerette őt és ez igen kölcsönös volt. Neki is kicsit nehéz volt a búcsú. Reméljük, hogy a két kontrollon túl már kezelésre nem lesz szükség, persze, hogy reméljük, de azért ott a szomorka.

PiciLány pedig annak örömére, hogy megkapta a "szuper" fokozatot, gyorsan fel is ült. Igazán és szépen. 

"Apu, Anyu reszkesseteeeek!"

Nyomban felfedezte, hogy a szelektív szemetes zacsiját eléri, a PS lemezek is veszélyben vannak, a mosogatógépet már nem.is említem. Eddig hiába tettem el mindent, ami mellett fel lehet állni, most újabb bútorokat és kacatokat kell átpakolni emiatt.

Már a küszöb sem akadály. Seperc alatt átsuhan innen-oda. Alig pár nap alatt az eddigi kedvenc játekok teljesen érdektelenné váltak. Felváltotta őket az ülve matatás és az akadálypálya az asztal alatt a széklábak között.

Itt most vissza is szívnám, hogy az új tudás mindig könnyít az életen. Egy bizonyos korig vagy inkább tudásszintig.

Cserébe valami rendszerféle kezd alakulni az éjszakával meg a nappalokkal. Délelőtt és délután is van egy nagy alvása. Este 8 felé alszik el és reggel 6-kor kel. Kb éjfél körül félálomban eszik. Igaz, a saját ágyába átrakni mostanság nem megy. Azonnal ébred. Nappal ez nem gond. Simán lecsavarom a hátamról úgy, hogy fel sem fogja.

Ki érti ezt!?

Ahogy arra is adhatna valaki ésszerű magyarázatot, hogy ha egyszer annyi izgis dolog van egy lakásban, akkor miért a fürdőszobai központi lefolyót kell nyalogatni??? 

Ilyenkor a "Pfúúúj!" és a "Nem szabad!" úgy hagyja el a számat, mintha egy kiskutyát szidnék. 

Pont annyira nem érdekli a gyereket sem. 

Az etetőszék azért sokat dobott a hangulaton. Legalább a konyhai létezés megoldott. Ugyan enni nem nagyon eszik, de ott ül és les. És persze neki is kell valami a kezébe.

Állandó foglalkozást igényel. Úgy értem szociális. Vagy játszál vele kukucsot, dobáld, négykézlábazz, de minimum énekelj. Persze eljátszik ő egyedül, de azt meg a fentebb leírtak miatt nem nagyon akarja senki.

Kedves nanáhogy boldogan megy le négykézlábra és mint két kiskutya, futkosnak a nappaliban. Elég vicces.

Nekem megfelel, hogy dalolászva főzöm az ebédet.

Rádöbbentem, hogy ha a teljes koncert outfit a fejemben is van és vadállatjó a cucc, harisnyám az pont nincs, az idő meg vészesen fogy és a vágyott harisnya lehet már a nagykerben sincs a Halloween miatt. 

Éljenek a kapcsolatok, de addig azonnal betaknyosodtam. Mikor a Mamával vázoltuk, hogy mennyire nem lesz sétagalopp PiciLány kajáltatása a távollétemben, akkor meg aztán kitört rajtam azonnal a brutál. Ittam az orrcseppet egy falatnyi levegőért és felállni sem bírtam estére a bébivel a kezemben. A hangom is eléggé kísértetiesen szólt.

Totál kész voltam, hogy mi lesz így velem a következő pár napban??? Nem alhatok naphosszat! A babát is cipelni kell!

Vacsira betoltam egy marék C vitamint D vitaminnal leöblítbe. Nasinak fokhagyma tabletta és jöhetett a pihentető tíz órás alvás. Reggelre csak egy kis nátha maradt. 

Na azért! Nincs nekem időm ilyen csacskaságokra, mint betegség!

A nagyok megint leléceltek. Egyik ide, másik oda. Totál kizárt, hogy együtt.

Szomorkodhatnék, meg eshetnék kétségbe, de megértem. Nekem csak egy húgom volt, aki jóval fiatalabb nálam, de nem is igazán miatta, hanem úgy komplett az egész családból próbáltam én is meglépni vagy az egy szinttel lejjebbi vendégszobába vagy az én drága Nagyikámhoz. Szóval menjenek Isten hírével.

Mi viszont a Halloweenre készültünk, Kedves pedig moziba vitte a Kicsiket. 

A Tölgy. 

A gyerekekben szuper élmény volt a régi mozi. A Puskin most is gyönyörű. Volt előadás az erdőkről, így ez most ilyen hasznos szórakozás volt. 

Én kihasználtam a békét és szinte kész a Volbeat számfestőm. A bulira meglesz! Na nem mintha vinném... Haladtam a ruhámmal, amit viszont viszek. Vagyis veszek... fel.

Be kellett látnom, hogy a cipzár fűzővé alakítása csak fejben nem nagy ügy. A valóság sokkal cudarabb.

Samhain. Kelta Halloween. Ezt a progit a világért ki nem hagynánk! Ugyanúgy a barbár "népség" csinálja a múzeumban. Tüzek mindenütt, tüzeskarddal harcos bemutató, persze tökfaragás és egy csomó érdekesség. 

Ugyan PiciLánynak a hordozót sportülésre cseréltük a babakocsin, az este az este. Imádja, hogy végre ül és jobban ki is lát, de a sötétben sír. Akkor is, ha van világítás. Az utcán sem vidám, ha lemegy a nap. Pedig mostanság le fog. Így ő nem volt halál boldog, inkább túlélt. Ahogy egy kicsit mi is, mert kb csak kézben volt el. Pedig mi mindent megtettünk. Felváltva mászkáltunk vele a csendes és világosabb részein a múzeumnak, ami ugye szabadtér. Még a sövény mögött szoptatás (KicsiFiú ikkejás polárplédből készült szellemjelmzén) is kipróbálásra került. És bevált. 

Kedves nagyon creepy videókat szerkesztett az élményekből. Imádtam érte! 

Halloween. Az én napom. Az én farsangom. Már fejben el is terveztük, hogy milyen király bulit fogunk rittyenteni itt nemsok év múlva full felnőtt kiadásban. Addig marad a gyerek verzió. Ami egyenlőre nem nagy szám, mert nem szoktak itthon lenni. A Mama ugyanis halálosan jó bulit varázsol nekik. Azután már az itthoni akármilyen is lehet. 

Így amíg ők rémisztettek apukás programon belül a Mamánál, mi Kedvessel tököket faragtunk és kidekoráltuk a folyosót az érkezésükre, ami jó későn volt, szóval szájtátizás, majd irány az ágy! 

Egy kis borzongató trollos estimesélés után pedig ki is dőltek.

Ezzel lezártuk az őszt. Már az órák is tudják, hogy tél van. Csak valahogy a gyerekek nem érzik hajnali 6-kor, hogy akár téliálmot is alhatnának....

Nanta