27. hét
Nos, megvolt az első ctg is, életem első ctg-je. Mivel annyit tudtam csak róla, hogy szívultrahang, így utánanéztem, hogy mire is jó. Mert megmondom őszintén, nem igazán láttam értelmét elsőre. Jó-jó, tök jó hallgatni, hogy dobog a szíve, na de ezen kívül?! Aztán megtudtam, hogy a gép által kiköpött görbék megmutatják a szakembernek, hogy elegendő-e a magzat oxigén ellátottsága, illetve „jól érzi-e magát odabenn”. A két tappancs közül az egyik a magzati szívműködést, a másik a méhtevékenységet mutatja. A két görbe egymáshoz viszonyított értéke számít főleg, nemcsak egymagában a két görbe külön-külön. (Bocs, ha ez a rész unalmas volt, nekem újdonságként hatott, mivel az előző terhességemmel nem jutottam el odáig, hogy ctg-re menjek.) Ha innen nézzük a dolgot, máris van értelme a ctg-nek. Legalábbis számomra mindenképp.
Mivel a terhességem magas kockázati besorolású, ezért kezdték el már most nézni. A német rendelkezések szerint elég a 34. héttől elkezdeni normál esetben, először heti rendszerességgel, de ha az orvos úgy állapítja meg, illetve fennáll valamilyen kockázati tényező, akkor a 25. héttől kérhető a vizsgálat. Így lett nekem ilyen korai szakaszban „kiutalva” a ctg. Most hetente kell mennem, jövő héten is meghallgatnak, amikor megyek dokihoz is. A hebamme kissé meglepődött, hogy utána két hétre eltűnök. Egyébként az értékek teljesen jók lettek, most a szőke védőnő volt, aki sokkal szimpatikusabb és szinte ujjongva mondta el, hogy minden a legnagyobb rendben.
Volt a váróban egy hét hetes kisbaba, anyukája jött kontrollra. Valószínűleg erősen dolgoznak bennem a hormonok, mert legszívesebben azonnal kezembe kaptam volna egy jó adag babusgatásra. Amúgy ez nem jellemző rám, sőt! Igazából a sajátomon és a sajátként nevelt unokaöcséimen kívül nem igazán tudok mit kezdeni a gyerekekkel. A vicc az egészben, hogy tinikorom óta ragadnak rám a gyerekek, mind velem akar játszani, nekem elmondani mindent stb. Oviban is meglátnak a gyerekek és valaki biztos odajön hozzám elmondani, hogy mi fontos dolog történt vele. Én meg azért meghallgatom, meg persze felelek rá, de azért nyilván „nem engedem el magam” annyira velük, mint a sajáttal.
Viszont van egy hatalmas előnye a gyerekekkel beszélgetésnek: kezdem egész jól érteni őket, ami valljuk be nem kis teljesítmény, mert sokszor egy magyarul beszélő hároméves kisgyereket is nehéz megérteni, nemhogy egy németet. Ebből adódóan már a közelben lakó idősotthon lakóit is kezdem érteni. Múltkor volt egy aranyos jelenetünk: a kislányom szóba elegyedett az egyik idős bácsival, akivel amúgy is szoktunk beszélgetni. Hát azt a beszélgetést fel kellett volna vennem. A kislányom selypes és félénk kissé, így sokszor motyog, mindezt németül. A bácsinak meg hááát, nem tökéletes a protkója maradjunk annyiban. Mindenesetre nagyon jól megértették egymást.
Egy ideje éjjel arra ébredek (már a szokásos vécé-járatot leszámítva), hogy iszonyúan ég a torkom. Arra gondoltam, hogy túl sok édességet ettem, és amiatt van ez. (Régebben ugyanis teljesen egyértelműen össze lehetett kötni a két dolgot ok-okozatként.) Féltem is, hogy cukros leszek, de ugye nem ezt hozta ki a teszt. Hála a jó égnek! Viszont a torokégés nem múlt el, még akkor sem, amikor minimálisra csökkentettem a cukor/édesség/gyümölcs evésemet. Aztán egyszer csak kipattant belőlem az isteni szikra: mivel Bogyó és a méhem erősen megnőtt, így valószínűleg nyomják a gyomrom, amitől felnyomódik a gyomorsavam. A párnám meg nagyon lapos, majdhogynem nulla értékű, ezért leváltottam egy magasabbra, és el is múlt ez a kellemetlen érzés. Azért ha több édességet eszek, mint kellene – azaz bezabálok, mint egyszeri éhes disznó a moslékból, – akkor azért a párna nem megoldás.
Mostanság eléggé beindult a hasméret növekedésem, igen „figyelmes” férjem is megjegyezte már, hogy most már kezd nagy lenni. Ennek hatására most már naponta kenem, mert érzem, hogy kell. Így is van olyan, hogy az utca közepén vakarászom a hasam. Múltkor egy idős bácsi nézett is, hogy mi a jó eget csinálok. Na, sebaj, kisváros, hamar híre fog menni, aztán majd megszokják az emberek.
Bogyó is egészen kihasználja a teret, hol azt érzem, hogy épp a bordáimat rugdossa, hol azt, hogy a szeméremcsontomat. Néha meg is lepődök, hogy ejha, de nagyot rúgott, de igazából ilyenkor vagyok nyugodt, mert tudom, ha rugdos, nagy baja nem lehet.
Zizik
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
