3,5 hó, 6330 g
Az elmúlt hetek elég nehezen teltek.
Végigment rajtunk a rota. Oviból hozták a lányok, ők viszonylag gyorsan túlestek rajta. Mikor már azt hittem, vége, elkezdett Emma is hányni. Sajnos nem akart abbamaradni, és két nap után be kellett vinni a kórházba. Infúzió, vérvétel, vizeletvizsgálat. Három napot töltött bent. Szoptattam, fejtem, bementem, hazajöttem, majd elölről. Timike megúszta. Ennek örültem nagyon. A rota elleni oltást a héten kapta meg.
Az elmúlt három hónap igazi problémája a házasságunk volt. Timivel való terhességem alatt a férjemmel távolabb kerültünk egymástól. Úgy gondoltam, ez meg fog oldódni, ha Timi megszületik. Nem így történt. Részletekbe nem szeretnék most bocsátkozni, túl friss még minden. Elmentünk tanácsadásra is, de úgy néz ki, ez sem segített nekünk. A múlt héten a férjem elköltözött tőlünk. Sohasem gondoltam volna, hogy egyedül maradok négy kisgyerekkel. Tele vagyok kétségekkel és kérdésekkel, fájdalommal, szomorúsággal, értetlenséggel. Még nekem is emésztenem kell a történteket, majd ha ülepszik a dolog, írok róla.
Hogy jó dolgot is említsek, Timike hasfájása kezelhetővé vált. A cseppek sokat segítettek. Napközben minden evésnél kapja, éjjel nem, de így is használ. Ez nagyban megkönnyítette a mindennapjainkat. Kezd kialakulni egy rutinunk. Továbbra sem alszik sokat napközben, de az éjjelek továbbra is nyugodtak.
Az oviban beköszöntött az öthetes nyári szünet. Rettenetesen nehéz a nagylányokkal. Tombol bennük az energia, pörögnek egész nap. Sajnos az elmúlt hónapok nehézségei őket is megviselték. Nem nagyon beszélnek róla, de a viselkedésük nagyon megváltozott. Gyakoriak az érzelmi kitörések, hisztik, hangulatingadozások. El is kezdtünk járni a nevtanba egy pszichológushoz, de most a nyári szünet miatt az is szünetel, ősszel folytatjuk.
Emma végre elindult. Épp ma tölti a 17. hónapot. Már ideje volt. A beszéde is nagyon gyorsan fejlődik. Mindent ismétel, szépen, érthetően. Két-három szótagú szavakat már használ is. Rövidebb mondókákat, énekeket énekel (boci-boci, hinta-palinta). Timikéért továbbra is teljesen odavan, nagy áldás ez mindannyiunknak.
Minden nehézségünk ellenére továbbra is igyekszem kiélvezni minden babázással töltött időt. Nem mindig könnyű, egyes napok végén összerogyok a fáradtságtól, de mindent összevéve sem cserélnék senkivel. Hálás vagyok a négy gyönyörű gyerekemért, és imádkozom, hogy legyen erőm, és türelmem hozzájuk továbbra is.
Abbey
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?