37 éves vagyok, 7 éve házasodtunk össze a férjemmel, és ezen idő alatt 3 gyerekünk született: az első 5,5 éves, a második 3,5, a harmadik 1,5.
Az esküvőnk után kb. fél évvel estem teherbe, és nagyon izgatottan és boldogan vártuk a babát. Az első 8 hét problémamentes volt, de aztán elkezdtem vérezni, majd kiderült, hogy hematómám van. gyógyszerek, pihenés, táppénz a 12.hétig, így szerencsére a vérzés elmúlt, és a gyerek is megmaradt. A 12. héten egy rossz CMV-lelet okozott ijedelmet, de arról egy újabb vérvizsgálattal kiderült, hogy a laborban rontottak el valamit, így egészen nyugodtan teltek a napjaim a 25. hétig, még dolgozni is visszamentem.
A 25. héten, mint derült égből a villámcsapás ért, hogy terhességi diabéteszem van, szóval jött a 170 grammos diéta. Pár héttel később a vérnyomásom – ami normál esetben alacsony – elkezdett emelkedni, és jöhetett a vérnyomáscsökkentő gyógyszer egyre nagyobb mennyiségben, majd a 31. héten arra is fény derült, hogy a méhszájam is nyílni kezdett. Na, itt már elkeseredtem. Nem értettem, hogy lehet, hogy eddig egészséges voltam, most meg hirtelen ennyi problémám lett?
Válasz erre a kérdésre természetesen nem volt, de a vérnyomásom nem igazán állt be, a babám a 34. hétre már két héttel kisebb volt az átlagosnál, és a májfunkcióim is romlottak, így a 35. héten kórházba kerültem, ahol két hetet töltöttem, és reménykedtem, hogy mindezen problémák ellenére a kisfiam viszonylag egészségesen fog megszületni.
A 37. héten fájásaim kezdődtek, de a fenti okok miatt, továbbá mivel 6-7 óra vajúdás alatt sem tágultam kellően, viszont a gyerek szívhangja leesett, császármetszés lett a tervezett normál szülésből, és egészségesen, bár kis súllyal megszületett Zalán. Arányos volt, 10/10 Apgart kapott, de igen kicsi (2200 gr) volt, sokat aludt, besárgult, így csak az 5. napon mehettünk haza. A szoptatás nem nagyon ment, mert Zalán lusta volt, és nem akart küzdeni a tejért, szóval elég hamar tápszeres baba lett. (Az egészségi állapota kitűnő, csupa izom kisfiú ő, aki bár nem nagy súlyú, de erős, ügyes és okos-természetesen.)
A diéta miatt csak 8-9 kilót híztam, így a szülés után 3 héttel kb. már az eredeti formámba kerültem. A sebem fájt, de az első egy hetet leszámítva nem éreztem borzasztónak a fájdalmat, el tudtam látni Zalánt az első naptól, nem fájt a fejem, és azóta sem érzem a heget, szerencsére.
Ilyen előzmények után talán nem sokan vállalkoztak volna további gyerekszülésekre, de mivel mindig is három gyereket szerettünk volna, egy évvel később úgy döntöttünk, jöhet a második baba! Három hónap elteltével már kopogtatott is. Erről a terhességről csak annyit tudok írni, hogy lényegében problémamentes volt, a 36. hétig tankönyvi eredményeket produkáltam, aztán a vérnyomásom megint kezdett vacakolni kicsit, de szerencsére itt a vérnyomáscsökkentő teljesen rendbe hozta a dolgot, így a betöltött 38. hétre, hüvelyi úton született meg második kisfiam, Dani, aki teljesen normális súllyal (3200 gr), 10/10 Apgarral érkezett közénk. (A két fiú között három hét híján két év korkülönbség van.) A szülés előtt málnalevélteát ittam, és ennek is köszönhetően első szüléshez képest viszonylag gyorsan, éjfélkor induló, rendszertelen fájások után, hajnali 5-ös kórházba érkezést követően 11:37-kor érkezett meg Dani.)
A gátmetszést nem tudtam elkerülni, a varrás nagyon fájt, talán jobban, mint a kitolás, de nem panaszkodom, mert azért el lehetett viselni. A férjem végig velem volt, masszírozta a derekam, mert érdekes módon nekem az fájt a legjobban, és társalgott velem, amíg még tudtam társalogni. A burokrepesztés kellemetlen volt, de eredményes, beöntést és oxitocint nem kaptam, és ami azt illeti, fájdalomcsillapítót sem nagyon, mert – mint a kórházban megtudtam – császár utáni hüvelyi szülésnél nem adnak EDA-t, az esetleges hegszétválás felismerése érdekében. Ennek fényében görcsoldót kaptam kétszer infúzióba, de mintha nem is kaptam volna, a fájdalmat nem enyhítette kicsit sem.
A szülés után, míg ellátták Danit, engem is elláttak, majd három nap kórházi nyugalom után mehettünk haza. Dani az első perctől kezdve nagyon ügyesen szopizott, így az etetésével nem volt semmi gondom, leszámítva, hogy az első hat hétben úgy éreztem minden egyes szoptatás után, hogy tűvel döfködik a mellemet. Néha csak ültem az ágyban, és folytak a könnyeim, de szerencsére aztán ez is elmúlt.
A gátmetszés miatt szintén kb. 6 hétig az ülés is problémát okozott, de ezt is túl lehetett élni. Dani annyit evett, hogy a 6 hetes kontrollon már a szülés előtti súlyomnál voltam (igaz, itt sem híztam 9 kilónál többet), és a szoptatás 13 hónapja alatt még további 3 kilót fogytam, így a korábbi huszonéves súlyomra álltam vissza.
Ilyen előzmények után került sor a 3. terhességemre, amiből 2013-ban egészséges kislányom született (Lujzi) – 3400 grammmal, 10/10 Apgarral. A terhesség az elejétől végéig problémamentes volt, kb. 13 kilót híztam, (sajnos még mindig van rajtam kb. 3 kiló plusz), a szülésem gyors – és a műfaj keretein belül könnyűnek is nevezhető-volt.
Lujzi két nappal a kiírt dátum előtt, éjfél körül jelezte, hogy itt az idő (előtte már heteken át voltak fájásaim, de azok mindig elmúltak). A fájások kb. hajnali 3-kor váltak rendszeressé, ekkor még kicsit pakolásztam otthon, főztem egy kávét a férjemnek, és hívtam anyukámat, hogy jöjjön vigyázni a fiúkra. Ötkor érkeztem meg a kórházba, 3,5 ujjnyira voltam kitágulva, 6-kor jött az orvosom és burkot repesztett, és 6.18-kor gátvédelemmel kibújt Lujzi. A köztes időben a férjem adogatta a homeós bogyókat, és még kicsit beszélgetni is tudtunk.
Az utolsó hetekben itt is ittam a málnalevélteát és szedtem a homeós bogyókat, így azt mondhatom, hogy nekem beváltak ezek a szerek. Ha még egyszer szülnék, akkor is biztos használnám őket.
A kislányommal is elég jól elindult a szoptatás, három nap után hazamehettünk. Bár mindig azt gondoltam, hogy a harmadik gyereknél már nem lesz min aggódnom, bebizonyosodott, hogy ez nem igaz, hiszen az első hónap jó gyarapodása után a kislányom súlynövekedése lelassult, és csak nagyon lassan hízott, bár egyéb téren remekül fejlődött. Nemsokára másfél éves, és klasszikus harmadik gyerek: kiegyensúlyozott, nyugodt, de ha akar valamit, azt mindenképpen megpróbálja elérni.
Hogy van-e tanulság? Nem tudom. Az biztos, hogy négy év leforgása alatt született három egészséges gyermekem, hálás vagyok érte a Jóistennek. Az első terhességnél jelentkező problémák nem biztos, hogy visszatérnek később, és egy problémás terhesség nem jelenti azt, hogy a következők is problémásak lesznek.
Tanulságos volt nekem császármetszést és hüvelyi szülést is átélni (ez utóbbiból volt könnyebb és nehezebb is), mert így látom, hogy mindkettő fájdalmas, és egyik sem jobb a másiknál, de mindkettőből az eredmény a lényeg: egészséges gyerek. Nem cserélném ez az első „szülésemet” sem igazi szülésre, mert akkor ki tudja, mi lett volna Zalánnal.
Látom, hogy sem a szoptatás, sem a tápszerezés nem befolyásolja a gyerekkel való kapcsolatomat, mindhárom gyermekem ugyanúgy kötődik hozzám, és én is hozzájuk, pedig előszörre nem ment, de második alkalommal 13 hónapig, harmadszorra pedig 15 hónapig szoptattam.
Mindháromszor a Budapesti Szent János Kórházban szültem, fogadott orvossal, és először fogadott szülésznővel (ez kicsit vicces, mert pont ott lett belőle császár, így nem nagyon volt rá végül szükség.) Mindegyik szülésznő, akivel találkoztam, nagyon gondos és figyelmes volt, egyikre sem lehetett panaszom. Volt, aki kifejezetten kedves és barátságos volt, és volt, aki inkább fegyelmezett, és nem sok beszédű, aki egyáltalán nem ajnározott engem, de odafigyelt rám, szóval tényleg mindenki normálisan viselkedett és segített. Az orvosok között volt már ilyen is-olyan is, kedves is (ők voltak egyébként többségben), de olyan is, akitől a falra lehetett mászni, mert annyira el volt telve magával, és én is váltottam orvost a császár után, de ez nem a császár ténye, vagy lefolyása miatt volt, hanem mert emberileg nem jöttem ki a dokimmal, és nem akartam a következő terhességemet vele végigcsinálni.
A gyermekágyas osztályon tényleg vegyesebb a kép, a csecsemősök túlterheltek voltak, és türelmetlenek, főleg 2009-ben, akkor egy-két kedves nővérre emlékszem, de aztán később már több fiatal és rendes csecsemőssel találkoztam. Az osztály állapota, tisztasága, és a mosdók felszereltsége sem volt tökéletes, közelről sem, az étel konkrétan borzasztó volt, de azt hiszem, ezeket mindenki el tudja viselni pár napig. A csecsemősök gorombasága kimondottan kiborított Zalánnál, hiszen a szoptatásnál segítségre szorultam volna, de azt nem nagyon kaptam, pedig még tejem is volt, így hát itt nem is sikerült az anyatejes táplálás, és ez történhetett volna másképpen is, azt hiszem.
Mindent összevetve a kórház bennem nem maradt meg szörnyű emlékként, de tény, hogy akkor is volt, és nyilván még most is van hova fejlődniük.
A gyerekeim szépek, okosak, helyesek, szóval értük megérte minden fájdalom és nehézség.
Vade13
