Remélhetőleg a hétvégétől nyáriasra fordul az idő, és végre lehet szabadtéri programokat csinálni, kirándulni. Ennek örömére úgy gondoltam, hogy most egy képzeletbeli piknik menüsorát fogom elhozni nektek. Igyekeztem többféle jellegű ételt összepárosítani, így került a válogatásba vegáknak megfelelő fogás, de a húsimádóknak is szerettem volna kedvezni, ezért egy egybesült húst is hoztam. A vállalkozó kedvűek maguk is elkészíthetik a ciabattát a hús mellé, de lesz saláta is, és természetesen sütemény is. Arra is törekedtem, hogy olyan ételeket válasszak, amelyek előre elkészíthetők, könnyen szállíthatók, és komoly hűtést nem igényelnek. Ha van hűtőtáska, akkor természetesen bele lehet tenni a húst és a salátát, de ha jól időzítünk, a megfelelő helyszín megközelítése alatt ezek az otthon behűtött ételek pont fogyasztási hőmérsékletre melegednek fel, és azonnal fogyaszthatók.

Érdemes magunkkal vinni papír vagy műanyag tányért, evőeszközt, szalvétát, poharat, de a húsból és a ciabattából akár otthon is készíthetünk szendvicset, és így is kínálhatjuk. Vihetünk magunkkal gyümölcsöket, tisztított és hasábokra vágott zöldséget is rágcsálnivalóként.

Remélem, mindenkinek akad majd a fogára való az alábbi ételek közül.

Töltött kenyér

Hozzávalók:

A padlizsánraguhoz:

egy padlizsán
3 gerezd fokhagyma
2 evőkanál olívaolaj
4 evőkanál passzírozott paradicsom (passata)

5 szelet főtt sonka (elhagyható)
5 szelet sajt/ egy golyó mozzarella

A kenyértésztához:

50 dkg liszt
két csapott teáskanál só
2 evőkanál olívaolaj
egy zacskó szárazélesztő (7grammos)
2,8-3 dl langyos víz


A tésztához valókból robotgép segítségével rugalmas tésztát dagasztok és duplájára kelesztem. Amíg a tészta kel, a raguhoz a padlizsánt felkockázom és 15 percre besózom, majd a kiengedett levét lemosom, lecsepegtetem. Az olívaolajat felforrósítom, rádobom a padlizsánt, a felszeletelt fokhagymát és kevergetve puhára sütöm-párolom. Hozzáadom a paradicsomot, sózom, beleszórom a bazsalikomleveleket és pár perc alatt erős lángon összefőzöm. Sűrűnek kell lennie, hogy ne áztassa el a tésztát.

A megkelt tésztát kicsit átgyúrom, lisztezett felületen kb. gáztepsi méretűre nyújtom. A széleken 2-3 centis sávban szabadon hagyom a tésztát. Gondolatban harmadolom a tésztalapot, a középső harmadot megkenem a padlizsános szósszal, a tetején elosztom a sonka-és sajtszeleteket, majd a töltelékre óvatosan ráhajtom az alsó, majd a felső harmadot. (Én a formázást sütőpapírral bélelt tepsin végeztem, hogy ne kelljen rakosgatni a megtöltött kenyeret, amely így a töltést követően mehet is a sütőbe. ) A megtöltött tésztát 15-20 percig pihentetem, a sütőt közben 200 fokra melegítem. Pihentetés után a kenyeret vízzel megkenem, és kb. 30-40 perc alatt megsütöm. Hagyom legalább langyosra hűlni és csak utána szeletelem, a piknikre egyben érdemes elvinni és helyben szeletelni.

Köményes sertéssült

Hozzávalók:

egy darab (kb. másfél kilós)  bőrös sertéslapocka
2 fej hagyma
egy fej fokhagyma
3-4 ág rozmaring
kakukkfű
köménymag
római kömény-mag
paprikakrém

só, olaj

A húst jól megsózom, beszórom a köménymagokkal, kakukkfűvel, ezeket jól bele is dörzsölöm, megkenem paprikakrémmel, a bőrét bekockázom.
Egy nagyobb tepsit a tűzhelyre teszek, kevés olajat forrósítok benne és a lapockát a bőrös oldala kivételével minden oldalán elősütöm. Közben a sütőt 180 fokra előmelegítem.
Amikor az elősütéssel végzek, a tepsibe teszem a húst,  mellészórom a felnegyedelt hagymát és melléteszem a keresztben héjastul félbevágott fokhagymát, meg a rozmaringágakat. Öntök alá kevés vizet  - ezt igény szerint pótolom sütés közben - és kb. két-három óra alatt ropogósra sütöm, ügyelek arra, hogy a húsos rész vajpuha legyen. A húsdarabot teljesen kihűtöm, és vagy egyben viszem el, vagy előre felszeletelve dobozolom be a piknikhez. Az is egy megoldás, ha vékonyra szelve zsemlében, salátalevéllel, zöldséggel és valamilyen szósszal (mustár, majonéz, chiliszósz) kínálom.

Ciabatta (Dolce Vita receptje)

Hozzávalók:

7,5 dl liszt+ a tepsihez egy kevés
3,5-4 dl víz
2 kiskanál só
negyed kiskanál porélesztő
pár levélke rozmaring

Az egész dolog lényege a hosszú kelesztési idő, így érdemes legalább 12 órával a sütés előtt összeállítani a tésztát.

Ez igen egyszerű művelet: a hozzávalókat tálba teszem és fakanállal összekeverem. Ezután a masszát szobahőmérsékleten legalább 12 órán keresztül hagyom állni letakarva, ezalatt megkel, olyan lesz, mint a kovász.

A szükséges idő elteltével fakanállal átkeverem és hagyom még fél órát pihenni a tésztát, ezalatt a sütőt 250 fokra előmelegítem (alsó-felső sütés, légkeverés ne legyen). Harminc perc elteltével a folyós tésztából enyhén lisztezett sütőpapírra négy pacát - jó esetben papucsformát vagy téglalapot - formázok és kb. 30 perc alatt aranybarnára sütöm a ciabattákat.

Sült paprika saláta

Hozzávalók:

8-10 nagy, húsos zöld- vagy kaliforniai paprika
fokhagyma ízlés szerint (nálam 2-3 gerezd)
olaj (általában olíva)
ecet (egy-két evőkanál, lehet sima, balzsam, vagy borecet is)

A paprikát tepsire rakom, és jó forró, 200 fokra előmelegített sütőben addig sütöm, amíg a héja barnulni-feketedni kezd. Ekkor a tepsibe a kézfejemről kevés vizet spriccelek, lefedem folpackkal/alufóliával, és 15 percig így hagyom. Be lehet tenni olyan nejlonzacskóba is, ami bírja a hőt, és ott pihentetni. Negyed óra elteltével a paprikák héját lehúzom, kiszedem a csumájukat, tetszőlegesen felcsíkozom (én félbe-negyedbe szoktam). A paprikát lapos tálba vagy zárható műanyag dobozba teszem, sózom, megszórom a felszeletelt fokhagymával, meglocsolom az ecettel és annyi olajat öntök rá, hogy épp ellepje (ezért teszem lapos edénybe, hogy ne kelljen nagyon sok olaj). Kicsit összeforgatom, és ha már kihűlt, a dobozt lezárom, és hűtőben érlelem a salátát. Mielőtt ennénk, legalább fél órával előbb kiveszem a hűtőből, hogy kicsit felmelegedjen. Ha valakinek ez így túl egyszerű, tálalásnál meg lehet hinteni elmorzsolt fetával, netán kecskesajttal, de akár egy csokor felaprított petrezselyemmel is. Érdemes jó sokat csinálni belőle, mert nagyon eteti magát.

Bulgursaláta

Hozzávalók:

40 dkg bulgur
egy csokor újhagyma
kis fej hagyma
4-5 paradicsom
20 dkg fetasajt
2 nagy csokor petrezselyem
só, olívaolaj
két citrom leve
őrölt római kömény

A bulgurt mély tálba öntöm 8 dl forró sós vízzel leöntöm és állni hagyom kb. fél órát. Ezalatt a vizet felszívja, de mégsem lesz ragacsos, pergős marad. Amíg a tört búza ázik, az újhagymát zöldjével együtt felkarikázom, a hagymát felaprítom, a paradicsomot és a fetát kisebb kockákra vágom, a petrezselymet pedig durvára aprítom. Mivel itt a petrezselymet salátaként alkalmazom, harapható darabokban kell maradnia.
Ha a bulgur felszívta a vizet, meglocsolom bőven olívaolajjal, ráfacsarom a citrom levét (ha kell, még fél citrom leve mehet rá ízlés szerint), sózom, megszórom a köménnyel és hozzáteszem a sajtot meg a feldarabolt zöldségféléket. Jól összeforgatom és legalább egy órát pihentetem a hűtőben. Tálalás előtt szobahőmérsékleten tartom legalább fél óráig, mert így az ízek érvényesülek a legjobban.

Epres lepény

Hozzávalók:

20 dkg vaj
20 dkg liszt
20 dkg cukor
4 tojás
fél csomag sütőpor
egy teáskanál vaníliakivonat vagy egy citrom reszelt héja és leve
a tetejére 50 dkg eper
vaj a forma kikenéséhez

A vajat és a cukrot robotgéppel jó habosra keverem, hozzáadom a citromhéjat és levet vagy a vaníliát (esetleg mindkettőt), a sütőport. Utána egyenként jól eldolgozom benne a tojásokat, végül beleszitálom a lisztet, és ezzel is kikeverem. A masszát kivajazott kapcsos tortaformába töltöm és a tetejét kirakom a megmosott, megtisztított eperrel. Ha a gyümölcs túl nagy szemű, fel is lehet darabolni. A sütőt 180 fokra előmelegítem, beteszem a süteményt, és ezzel egyidejűleg csökkentem a hőfokot 160 fokra, így fejezem be a sütést. Tűpróbáig sütöm, ez kb. 45 perc nálam. Szobahőmérsékletre hűtve tálalom.

Ezúton kívánok mindenkinek jó főzőcskézést a hétvégére, és továbbra is várom a kommenteket, témajavaslatokat!

Zsuzsi főz