No, de hol van a pocakom?

Sokszor elhangzik ez a kérdés a környezetemben mostanság. Nem tudom. Állva (pláne ruha nélkül) olyan a hasam, mintha egy picit meghíztam volna, de semmiképp sem mondható közel félidős méretnek. Közben a huszonpáradik hétben lévő ismerőseim már gurulnak. Pedig a mérleg szerint már 3 kilót híztam (illetve először fogytam kettőt, aztán vissza hármat).

Persze azt leszámítva, hogy legszívesebben a homlokomra írnám, hogy babát várok, ennek is megvan az előnye. Ugyanis még mindig nincs szükségem kismamaruhákra (pedig már beszereztem egy farmert és egy szoknyát is), tökéletesen rám illenek az eddigi gönceim. És a napi teendők közben sem érzem még korlátozva magam.

A múlt héten elgondolkodtam, hogy vajon miről is fogok itt írni még (remélhetőleg minimum) 20 héten keresztül, ha egyszerűen jól vagyok? Amennyit orvoshoz járok, és amennyit ott kommunikálok, nem tudok senkinek anyázni, nem számolhatok be a feltételezett rendellenességek miatt érzett bizonytalanságról sem, panaszkodni pedig nem fogok. Ezt az első trimeszteres többszöri önsajnálós elpazarolt mindenkihülye nap után eldöntöttem. Ha valami nem úgy megy, ahogy szeretném, akkor felteszem magamnak a kérdést, hogy lehet-e rajta segíteni. Ha a válasz igen, mindent megteszek a komfortosabb létbe való visszazökkenés érdekében (már a napi rutint több ponton megváltoztattam, és újabb jelszavam az „Engedd el!”), ha valami olyan folyik körülöttem, amin viszont nincs lehetőségem változtatni, tudatosítom magamban, és nem bosszankodom. Illetve gyakran hasznát veszem a leszarom tablettának.

A napokban beszélgettem a bábámmal... Ja, igen, megkértem már egy bábát, hogy kísérjen minket végig ezen az úton. A védőnénink és a dúlánk is ajánlotta őt, a személyes találkozás és a szüléstörténeteinek elolvasása után pedig egyértelmű volt, hogy ő kell, és kész! Ugyan többször jelezte, hogy nyugodtan beszélgessek más szüléskísérőkkel is, és úgy döntsek, de valami végtelenül megfogott benne. Neki is írtam, hogy nagyon ritkán találkozom olyan emberrel, akinek nincsenek olyan szavai, gesztusai, egyéb megnyilvánulásai, amik azon pillanatban, vagy később visszagondolva nem idegesítenek. És láttam rajta, hogy nem az a feleslegesen beszélős típus, amiért külön hálás vagyok, mivel az egyébként is igen nagy csendigényem ezzel a várandóssággal még inkább növekszik. Tegnap az apósomék látogatása során rájöttem, hogy a bábámon és a férjemen kívül nem is érzem szükségét annak, hogy egyáltalán beszéljek az állapotomról. Nem szégyellek semmit, és nincs olyan, amit ne mondanék el bárkinek, ha arra terelődne a szó, egyszerűen untatnak az állandó „ésmégszoptatsz?! ésméghordozol?! éskétgyerekkelhogylesz?! ésnincshányingered?! éshánykilóvagy? deugyerendeseneszel?!” körök. Emellett jelenleg jobban izgat, hogy mikor lesz végre összközműves a házunk, és nyár közepén be tudunk-e már költözni. Na, meg, hogy a legjobb barátnőm május elsejei esküvőjén mit fogok fölvenni. Azért vannak prioritások, na!

Főmenübe vissza, tehát. A napokban beszélgettem a bábámmal, és ismét egy kicsivel jobban átlátom a témát. Újból szóba került a kórházba szállítás lehetősége, és újból megtárgyaltuk, hogy nagyon sok előjelből meg tudják állapítani, ha szükséges a bemenetel, de ezek sem olyan naakkorgyorsanmennikell típusúak, inkább kifáradás miatt dönthet úgy, hogy a továbbiakban a kórházi segítséget ajánlja. És ez leginkább első szülőknél szokott előfordulni. Átküldött néhány hivatalos olvasnivalót is, mint például az otthon szülés higiéniai feltételeit, amik a következők:

  • a vajúdás, illetve a szülés idejére a szülő nő és az újszülött számára elkülönített, szükség szerint fűthető helyiség
  • vízöblítéses WC
  • kád vagy zuhanyfülke és kézmosó, folyó hideg-meleg vízzel
  • az újszülött számára tiszta, száraz, cserélhető lepedő
  • az újszülött ellátásához szükséges fertőtlenített asztal/pelenkázó
  • szülésre alkalmas tiszta ágy

A folyó hideg-meleg vízzel reményeink szerint nem lesz problémánk, elvileg legkésőbb augusztusig lesz gáz az ingatlanban, a többi nem okozhat fejfájást. Még a szülés kijelölt színhelyét nem találtam ki. Jelenlegi állás szerint az egyik hálót fogjuk csak lakószobává alakítani (amerikai konyhás nappali + két szoba + két fürdő az alap rendelkezésre álló helyiség), a másik egyelőre pakolós szoba lesz (eddig egy akkora szoba volt a nappali-hálónk, mint a mostani szobánk). Az új jövevény úgyis hónapokig velünk fog aludni, Borkát pedig nem szeretném a költözés és a kistesó érkezése mellett azzal is stresszelni, hogy beteszem a hatalmas térbe egyedül. A tervezett helyszín még nagyban függ attól, hogy a Nagylány hol-kivel lesz az esemény alatt. De úgy érzem, ennek a megszervezésére még nem jött el az idő, nem is nagyon feszülök rajta. Megkaptam még az interneten sok helyen fellelhető egészségügyi feltételeket tartalmazó papírost, néhány részletet a betegjogi törvényből, és a kórházba szállítás feltételeit (legutóbbit később fogom bemutatni). Illetve a következő információs est (és az azt követő információs hét) időpontját is elküldte, de sajnos a júniusi turnusban tudunk majd csak részt venni.

Beszélgettünk még az orvosi vizsgálatokról, mi kell, mi nem. Megosztottam vele az aggályaimat a folyamatos rendelőkbe való mászkálással kapcsolatban (most anyósom, mint segítség kiesett, így mindenhova csak Bubival együtt tudok menni, ami például egy negyedórás EKG vizsgálatnál elég vicces lenne. Pécelről az Örsre éhgyomorra vérvételre menni pedig kivitelezhetetlen, valahova Keresztúr városközpontba lehetne hívni hozzám a mentőt, mert ha nincs reggeli, nincs mozgás, pláne nem hátigyerekkel). Kiegyeztünk a 20. heti genetikai ultrahangban, és a 36. heti teljes generálban (amiben mindenképpen szükség lesz ránézni az RH faktoromra is). A terheléses vércukorvizsgálatra kérek beutalót, de először házi vércukorszint mérővel fogok éhgyomorra, majd reggeli után egy és két órával ránézni, és ha az jó, nem üldögélek a labornál a sok panaszkodó nyugger közt étlen-szomjan, mert a végén még felizgatom magam. Az meg senkinek sem jó.

Még május elején meglátogatom utoljára a zuglói rendelőt, majd a harmadik trimeszterre átjelentkezem Veresegyházra, ahol panaszmentesség esetén kétszer szeretnék megjelenni (még a régi védőnéninktől tudom, hogy trimeszterenként egy terhesgondozáson erősen ajánlott részt venni, de a belső vizsgálatot akkor is vissza lehet utasítani), és egyszer szabadidős tevékenységként körülnézek a Flór Ferencben, hogy lássam, hol nem fogok szülni. Védőnőből még itt Pécelen lesz egy vizit (csak, hogy lenyugodjon, hogy Borkának valóban csak csúsztattam az MMR-t két hónappal, és nem sodrom halálos veszélybe a megtagadásával), majd átjelentkezésnél a veresi nénit is meglátogatjuk, így meglesz a négy pecsétem, békén hagyhatnak.

A végén még lehet huzavona lesz a kiírt dátumom miatt, hiszen az utolsó menstruációmat vették alapul, de azt, hogy szoptatok és nem szabályos a ciklusom, nem figyelték. Naptár szerint szeptember 17. a negyvenedik betöltött hét, ultrahang alapján 24. Nekem pedig 21-ére van megérzésem. Magam sem tudom eldönteni, melyik módszernek higgyek inkább, hiszen ultrahang alapján Borkára azt mondták, hogy rögtön 62-es ruhákat fog majd viselni, mert óriási nagy baba, aztán épp 3000 gramm felett volt a születési súlya (39. hétre született), és lógtak rajta az 50-es rugik. Mindenesetre remélem, hogy nem olyan dokival-védőnővel kerülök majd össze, akik beszűkülve ragaszkodnak valamelyik eredményhez.

Közben részt vettem egy várandós beszélgetésen, ahol megtudtam, hogy a perinatális szaktanácsadó képzést nyitottá tették, így elérhető a felnőttképzési rendszerben, valamint tudomásomra jutott, hogy nemcsak az általam kinézett hároméves természetgyógyász képzés létezik komolyabb szinten, hanem távoktatásos rendszerben, több modulban is elérhető. Úgyhogy a gyermek utáni létem képe is kezd kevésbé homályossá válni, ami további életenergiával lát el a mindennapokban.

Bojszy

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?