A gyermeknevelés során adódhat olyan alkalom, mikor a szülő tudása és tapasztalata önmagában még, vagy már nem elegendő egy-egy probléma megoldásához. Ilyenkor érdemes szakemberhez fordulni és célzottan segítséget kérni. Új sorozatunkban Dr. Duró Zsuzsa gyermekpszichológussal válaszoljuk meg a leggyakrabban előforduló szülői kérdéseket, legyen szó tehetséggondozásról, gyermekeink fejlesztéséről, viselkedési zavarokról, vagy akár beilleszkedési problémákról. Elsőként a hazugságok, füllentések témakörét jártuk körül

A füllentések már egészen kisgyermekkorban megfigyelhetőek, de mennyire normális dolog az, ha ezt az életkor előre haladtával nem nőjük ki?

Maga a hazugság egy nehéz, súlyos szó. Nagyon sok minden bújik meg benne és magával az életkorral is kapcsolatban van, hogy milyen mélységű ez a hazugság. Nem véletlen, hogy tudunk szinonimákat rá, mint a füllentés, vagy elhallgatás, illetve ide soroljuk az úgynevezett fantázia hazugságot is, ami főleg az óvodás korosztályt jellemzi. Ekkor a vágyaikat szeretnék kivetíteni a gyerekek és ilyenkor azért „hazudik” a gyermek, mert elővetíti a belső igényét, érzelmeit, ami egyfajta fantáziálásban jelenik meg.

Gyermekként több felnőttől is hallottam azt az állítást, hogy ő soha nem hazudott. Tényleg létezhet olyan ember, aki nem hazudott soha életében?

Egészen biztos, hogy nem, de persze ennek is megvannak a maga fokozatai. Olyan élethelyzetekbe kerülünk nap mint nap, sőt, olykor óráról órára, hogy valaminek az érdekében, vagy a saját pozíciónk érdekében nem a teljes igazságot kódoljuk a környezetünknek. De nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni, hogy valakit nagyon mélyen megbántunk, vagy mások érzéseibe gázolunk. Napi szinten kisebb előnyszerzésekről beszélhetünk.

Létezik-e a kegyes hazugság, pl. amikor a szülők a gyermeknek akár betegségről, halálról, vagy válással kapcsolatban hazudnak?

Bizony, létezik és mindig is létezni fog. A mai gyerekek 36 százaléka csonka családban nő fel, és a válás egy nagyon hirtelen behatolás a gyermek érzelmi életébe, életkortól függ, hogy ezt hogyan éli meg. Gondoljunk bele, hogy egy kis csecsemő nem igazán érzékeli még azt, ha szétmennek a szülei, leginkább annyit érzékel úgy hathónapos koráig, hogy az édesanyja kicsit feszültebb, szavak szintjén kicsit hamarabb felcsattan, tehát mentálhigiéniailag egy kicsit szenved csak csorbát. Az igazán nagy probléma az óvodások és kisiskolások életében történik. Egy óvodás már rögtön érzi, hogy nagy baj van és beindul az a mókuskerék, ami az önvádaskodást hozza magával. Biztosan én voltam rossz. Biztosan az én hibám, hogy apu elköltözött.

Én arra kérném a szülőket, ha bekövetkezik valamilyen konfliktus a családban, azt a gyerek életkorának megfelelően valamilyen módon mindig közöljék vele. Ne hazudjanak neki! Azokkal a kifejezésekkel, amiket minden nap használnak otthon, jelezni kell a gyereknek, hogy életmódbeli változás következik be. Az a tapasztalatom, hogy nem is a válás ténye az, ami a gyerekeknek lelki konfliktust okoz, hanem az, ami mögötte van. Ha kialakul a szülők között a gyűlölködés, az rányomja a bélyegét a gyermek testi-lelki egészségére. Ennek látható jelei lesznek, pl. óvodás esetén a gyermek bepisilőssé válik, vagy rendkívül agresszív lesz az óvodában, mert a feszültséget ki kell adnia. Iskolás gyereknek brutálisan el kezdhet romlani a tanulmányi eredménye. Itt rettentően fontos beavatkoznunk. A szülő ilyenkor csak úgy tud „rendet rakni”, ha emberien kommunikál a gyerekkel.

Tudnia kell-e a gyereknek, miért válnak a szülők?

Tudnia kell, hogy mostantól külön élnek a szülők, de őt ugyanúgy szeretik. Ez be kell kódolódjon a gyerekbe, hiszen nem ő a hibás ebben a helyzetben. Ha a szülő, aki elköltözött, rendszeresen látogatja a gyereket, és mindig ott, ahonnan eljött, az fontos a gyereknek. Ezek a formai dolgok nagyon megnyugtatóak a gyereknek. Van egy kis fészke, élettere, a megnyugvás szigete, és ott látogatja meg a szülő. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy ne menjenek le együtt sétálni, fagyizni, kiállításra, moziba, de ez a fajta formája a látogatásnak nagyon megnyugtató tud lenni a gyerek számára. A válás oka olyan szempontból nem fontos, hogy az apa elmondja „anyád volt a hibás”, az anya meg azt, hogy „apád volt a hibás”. Sokszor hallok ilyet is, hogy azt a szülőt degradálja a másik, aki elment, de ennek semmi értelme. A gyerek szereti mind a két szülőt, mindkettőhöz ragaszkodik és egy ilyen helyzetben vergődni kezd, hogy vajon mi is a helyes viselkedés? Biztosan megkérdezi majd később az okokat, de óvodás, kisiskolás korban ezt részletezni sok értelme nincsen. Az élethelyzethez kell alkalmazkodni és a szülők felelőssége ezt a helyzetet úgy kezelni, hogy a gyerek ne éljen át mentális krízist.

Egy örökbefogadott gyermek esetében milyen életkorban kell megtudnia, hogy nem a vérszerinti szülei nevelik? Meg kell-e egyáltalán ezt tudnia, vagy felnőhet akár úgy is, hogy soha nem mondjuk el neki, hogy nem az édesgyermekünk?

Azok a gyerekek, akiket örökbe fogadnak, általában nagyon tisztelik a szüleiket, akik őket felnevelték. A tapasztalatok azt mutatják, a legtöbb örökbefogadott gyermek általában már kisgyermek kortól tudja azt, hogy ők nem vérszerinti gyermekek és ettől függetlenül harmonikus a nevelésük. Van saját tapasztalatom arról, hogy valaki felnőtt korában szembesült azzal, hogy nem a vérszerinti szülei nevelték fel. Borzalmas konfliktust okozott ez a tény. Maximálisan lehet kötődni a nevelőszülőhöz is, de érzelmileg és értelmileg teljesen feldolgozott ténnyé ez akkor válik könnyebben, ha már fiatalabb korban tudja a gyermek, hogy nagyon szeretjük, de nem mi vagyunk az édesszülei.

Betegség, haláleset esetén főleg kisgyerekeknél, hogyan lehet elmondani, ha a nagymama, nagypapa nagyon beteg, esetleg már eltávozott?

Mindenképpen érzékelik a folyamatot, hogy sűrűbben megyünk látogatóba, hogy a nagyi már nem ül, hanem fekszik, a gyermek látja ezeket a fokozatokat. A gyermekek nagyon értelmesek és jól kombinálják a dolgokat, éppen ezért kell az ő szintjükön válaszolni a kérdésekre. Nem kell persze belemenni orvosi dolgokba, arra a kérdésre kell válaszolni, amit a gyermek kérdez, és akkor nem kavarodik össze. A haláleset a legnagyobb krízis a gyerekek életében, főleg közeli hozzátartozó esetén. Ezt is fel lehet építeni, kommunikálni, különösen akkor, ha a folyamatnak is része volt a gyermek és nem hirtelen haláleset történt. A világi vagy vallásos nevelésben részesülő gyermekeknél más és más megsegítő lehetőségek vannak ilyenkor, de úgy gondolom, a gyermeket mindenképpen fel kell készíteni a családtag esetleges eltávozására. A temetés is kardinális kérdés ilyenkor. Vigyük-e el a gyereket a temetésre? Ez mindig a gyerektől függ, a gyerek lelki egyensúlyától. A szülőnek kell megítélnie, mi a jobb, látnia kell-e ezt, szükséges-e a lezáráshoz, elfogadáshoz. Tízéves kor környékén már szükséges lehet, hogy ezt a fajta lezárást is megtapasztalja.

Hazugság az, ha a szülő elhallgat valamit a gyermek elől, hogy ezzel megóvja őt pl. egy rossz hírtől?

Vannak rendkívül csendes, introvertált, visszahúzódó gyerekek, akik különösen rosszul élnek meg egy krízist, legyen az költözés, iskolaváltás. A felkészítés elengedhetetlen, szükséges az új életmódra való ráhangolás, mert a gyerekek azonnal tüneteket produkálnak, ha nem kiegyensúlyozottak, nem érzik jól magukat a bőrükben. Optimális esetben a szülő ismeri a legjobban a gyermekét, hiszen születése óta vele van. Neki kell megítélnie azt, hogy milyen megközelítésben, milyen körülmények között, milyen mélységig tájékoztassa a gyermeket a rossz hírről.

Mit tud tenni a szülő, ha a gyerek notórius hazudozó lesz?

A gyerek életterében sokfélék a többiek, akár öltözködésben, anyagi hátterükben. Aki nem rendelkezik hasonló javakkal, sokszor irigyli a másik helyzetét, a szép ruháját, az ételeket, amiket a másik eszik. Ez a fajta viselkedés a szükségletek kielégítetlenségéből fakad, mert a gyerek birtokolni akarja azokat a javakat, amiket a többiek, de mégis, bizonyos okokból ez nem sikerül. Ez a gyerek nem bűnöző, nem rossz nevelésű, csak ösztönösen vágyik a másik gyermek által birtokolt dolgokra. Ilyenkor a szülőnek el kell gondolkoznia azon, ezt a vágyakozást hogyan lehetne bizonyos kereteken belül kielégíteni, hogy adott esetben ne fajuljon el a helyzet odáig, hogy mondjuk eltulajdonítja azt, amire birtokolni szeretne.

Mekkora az őszinteség szerepe a családban?

Ideális esetben a családokba az őszinteség bele van kódolva. Vannak olyan élethelyzetek, amikor a füllentés képbe kell, hogy kerüljön, hisz az a cél, hogy ne sérüljön a gyerek.  Például ha átmeneti problémáról van szó, ne érezze a Damoklész kardját a feje felett. Finoman tud a szülő ezekkel a füllentésekkel sáfárkodni, hogy a gyermeket megóvja. Biztosan vannak olyan helyzetek, amiben füllentenünk kell, elvégre karácsonykor is füllentünk a Jézuskáról és ez bizonyos életkorig teljesen elfogadott a várakozás, az örömszerzés okán. Mindig a szülőnek kell mérlegelnie, milyen mélységben őszinte a gyermekével.

Áfonyalekvár

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?