Kilencedik alkalommal rendezték meg a hétvégén a Budapest Sportarénában a BabaMama Expót, melyen a számtalan, kismamáknak, édesanyáknak szolgáltatásokat, termékeket kínáló kiállító mellett idén először a Bezzeganya is képviseltette magát (lehetőségei szerint). Alig egy nappal az új dizájn élesedését követően offline módon is megmutattuk a nagyközönségnek, hogy megújultunk, és – ahogy a Facebook oldalunkon meghirdettük – egy nyereményjátékban is részt vehettek a látogatók.

Az expóra nem csak kismamák voltak kíváncsiak, péntek délelőtt kisiskolás gyerekcsoport is beözönlött az arénába, majd megrohamozták az édességet osztogató (nem, nem cukros bácsi) óriás plüssmackót. Egyéb, ember nagyságú (rajzfilm)figurák is sétálgattak fel-alá a gyerekek nagy örömére.

A hatalmas téren karatéval is levezethették energiáikat a nagyobbak, a kisebbek pedig építhettek, rajzolhattak, vagy kicsiknek való játékokat próbálhattak ki. Az egészen picik igényeinek kielégítésére szoptató- és a pelenkázósarkot rendeztek be, a kicsit nagyobbak bébiételeket kóstolhattak.

A standokon a már jól ismert kiállítók mellett új cégek, termékek is bemutatkoztak, a (leendő) szülők a várandósságtól kezdve a baba első éveinek minden témájában tájékozódhattak, vagy akár be is vásárolhattak jelentős kedvezményekkel.

Tünde

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?