39. hét

Elröpült egy újabb hét. A jóslófájások gyűrűjében érzem magam, nem nagyon könnyítik meg a helyzetemet. Ráadásul néha már-már mintha itt lenne az idő, aztán mégsem, csitulnak. A héten azért még úgy voltam vele, hogy augusztusig húzzuk ki. Hát, még egyben vagyok, és itt az augusztus.

Megint a szokásos hosszúságúra nyúlt a CTG és az orvosi vizsgálat, mivel ezúttal ismételni kellett a CTG-t. Úgy látszik, nem mindegy, milyen csokival „indítunk”, határozottan az az érzésem, hogy a Sport Szeletnek kisebb az „élénkítő értéke”, mint a Ritter Sportnak. Nos, tehát az én fiam nem mocorgott valami aktívan, így kiküldtek sétálni, enni-inni. Szerencsére a csokis croissant, fél liter kóla és a séta megtette a hatását, és délre már az orvosra váró sorba is értem. Nagyjából minden rendben, ujjnyi méhszáj, lassú alakulás, nem kecsegtetett közeli szüléssel az eredmény. De hát, bármikor jöhet a baba, ugye. Azért a doki elmondta, ha kérheti, ne szombat délutánra időzítsünk, mert a lánya esküvője lesz, és csapot-papot szó szerint épp otthagyni nem tud. Jó, persze az fél óra, nem iszik egy kortyot se, jön, ha kell! Kíváncsi vagyok, mi történt, én nem zavartam meg az esküvőt az biztos, de többen vagyunk a terhesség végén nála, így azért a százalékos esélyei nem voltak túl jók szerény véleményem szerint. Majd legközelebb megkérdezem!

A heti „esemény” most sem került el minket. Az orvosos napon nagyon rosszul voltam, egész nap jóslók, de másnapra elmúltak, így elhatároztam, hogy teszünk egy nagyobb kört. Reggel nekiindultam a gyerekekkel, posta, piac és játszótér, kellő közelségben a védőnőkhöz, ahol van mosdó, szóval szépen elterveztem a délelőttöt, kellemeset a hasznossal alapon. Azt a játszóteret nagyon szeretik a gyerekek, mert van egy forgós játék, mint egy körhinta, magukat hajtják rajta. Én szépen lecsücsültem a cuccokkal, a gyerekek meg irány a forgó! Eddig nem is volt ezzel baj, a nagyok néha tettek egy-két kitérőt, de a Kicsi sokáig nem mozdult a szóban forgó játékról. Aztán egyszer csak leszállt, és jött, hogy fáj a torka. Én még nem gondoltam semmi rosszra, gyere babám, ülj kicsit az ölembe, szembe velem, lássuk azt a torkot!

Nos, a következő pillanatban megláttam, na, nem a torkát, hanem ami onnan távozott. Villámgyorsan leesett, hogy felkavarodott a gyomra, és mindenem „olyan” lett, úgy igazából, tocsogósan. Álltam, a gyerek nem tudta, mi történik, én meg azt, hogy sírjak-e vagy nevessek – magamon. A nagyoknak szóltam, hogy gond van, a Kicsit átöltöztettem, megtöröltem amennyire tudtam, és számba vettem a lehetőségeimet. Adott egy fehér színű tántorgó Kicsi, két izgága nagyobb és egy csöpögő, erősen szagló kismama hátizsákkal és egy szatyorral. Gyalog avagy villamossal? Gyalog esélytelen, a villamosról félő leszállítanak, de hátha tudnak nekem kölcsönözni valami ruhát a védőnők! Így bevonultunk a váróba, szerencsére ismerősök is voltak, és a védőnőnk éppen kisbabákat vizsgált. Megálltam a nyitott ajtóban, köszöntem, és megkérdeztem, hogy tudna-e nekem kölcsönözni valami váltó pólót... Azt már végig se mertem gondolni, hogy a hasam mérete csak bonyolítja a kérdést. Á. nem kérdezett semmit, csak kiment, és visszajövet a kezembe nyomott egy fehér blúzt. Szegény, azt se tudta mi történt, csak amikor délután telefonon elmeséltem neki az eseményeket és megköszöntem a segítséget. Mázlimra épp jó volt a blúz, átöltözhettem legalább részben ( a nadrágom kevésbé volt feltűnő) és így már felszállhattunk a villamosra, nem kellett legyalogolnunk a két megállót. Igaz, szaglottunk, de hát ilyen melegben ugye...

Otthon gyorsan lefürdettem a Kicsit, fogmosás, és megnyugodtak a kedélyek. Betettem egy mesét, hogy én is kényelmesen megfürödhessek, de alig volt időm, mert a Kicsire rátört az éhség. Ennek örültem, mert megbizonyosodtam róla, hogy nem elkaptunk valami nyavalyát, hanem tényleg a pörgés volt a kiváltó ok. Azért két korty tea után rábeszéltem még egy kis várakozásra, biztos ami biztos alapon. Nos, végül egész délután evett.

Lehet, hogy ez az utolsó poszt, amit írok, ki tudja. (Nagyon remélem.) Már gondolkodtam azon, milyen mérleget vonhatnék erről a kilenc hónapról, miben volt más, mint a többi. Azt hiszem, sokkal nehezebb volt. Fizikailag rosszabbul viseltem az ezzel járó nehézségeket, több problémám akadt. Ezzel együtt ez az időszak is nagyon szép volt. Egy külön világ, ahogyan egy új élet növekszik benned, megtapasztalod, hogy nem vagy egyedül, és egészen kivételes kapcsolatban vagy a kisbabáddal, aki a szíved alatt fejlődik. Mindezt úgy, hogy a körülötted lévők is nagyon intenzíven kapcsolódnak be a folyamatba. Ez az intenzivitás az, ami miatt azonban kevesebb figyelem jut a babavárásra, a pocaklakóra. Remélem, ezt úgy éli meg odabent a kicsi, hogy nagy a nyüzsi odakint, és nagyon várják őt! Mindenképpen örülök, hogy részese lehetek ennek a csodának negyedszerre is, annak ellenére is, hogy már igencsak látnám szemtől-szembe a kisfiamat!

Barnalány

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?