Vakmacska életmód család

Tágabb családunkban hallottam először ezeket. A pizsis nap régi dolog, magyarázni se nagyon kell, az olyan nap, amikor valamiért az egész család (nagyobb gyerekek esetében esetleg egy része) úgy dönt, hogy egész nap otthon és pizsiben marad, maradékot eszik, ágyból filmet néz (és teleszórja a lepedőt popcornnal meg csipszdarabokkal), esetleg könyvet olvas, rajzol, alszik meg bámul ki az ablakon.

Kisgyerekes családoktól indult a „koszos nap”. Nem pizsiben vagyunk, de mivel mindenki a tegnapi ruháját viseli (esetleg éjjel is), a fürdés is elmaradhat, a ruha már sokak fogalma szerint „koszos” de legalábbis nem ropogósan friss-illatos, vendégségbe, színházba, szülinapra stb. így nem indulunk el, tehát olyasmiket csinálunk, amit így is lehet, házi és ház körüli munkák, kertészkedés, heverészés, otthoni tornák és társasok, főzőcske meg ilyesmi.

Már a gyerekek tették hozzá, hogyha a következő nap se fürdik senki, és az immár kétnapos ruhájában császkál, na az már a „büdös nap”, mert a kultúra és az általános higiénés szokások szerint ilyenkor már….na, szóval nem ajánlatos túl közel merészkedni zoknis lábakhoz, kisgyerekeknél megjelenik a felsőn az elmúlt két nap étlapja, a térdén a tegnapi focizásból maradt zöld fűnyom, és a zoknin a szagon túl még az is látszik, hogy a tulajdonosa folyton széthagyja a papucsát, de az elmúlt félórában hatszor ment ki a konyhába, amit ma még senki se mosott fel.

Ez már az az állapot, hogy vendéget akkor se fogadunk, ha az közeli családtag (tisztaságmániás és rendmániás nagyikat pláne nem), videós telefonálást se indítunk, de főleg nem csattogunk el külső helyszínre alvóspólóban és koszosmaciban, a sarki kisboltba se (ha nem akarunk mély benyomást kelteni félig vagy teljesen ismeretlenekre és utcaszomszédainkra, na ezek a Kovácsék is jó firmák, Katika nevelje már meg a férjét, hát hogy lehet így kinézni…?), de vidáman ültethetünk babot, ugrálhatunk a kerti homokozóban, csinálhatunk valami rettenetesen koszos befőzést vagy kézműveskedést, ennek már úgyis mindegy.

Aztán persze jönnek a dolgos hétköznapok, megfürdök, mert emberek közé megyek, mondják otthon reggel (mért, itthon mi van, állatkert….?), felkerül a szép felső, a diszkrét smink, az oviba rendszeresített pörgős szoknya és menőmatricás felső, eltelik a hét, megint szombat reggel van, haggyáááámá, mégalszok, pizsisnap van, koszosnap van. A szennyes megvár.

Ti tartotok néha koszos, büdös, pizsis napot?

Vakmacska

KÉRÉS
Ha még nem töltötted ki a Bezzeganya anonim kérdőívét, kérünk, tedd meg ide kattintva. Nagyon köszönjük!