A koncert utáni napokban még egy kamasz fiú mutáló hangjával éltem az életem. Nem volt itt se Bóbita, se Palacsinta dal, de főzés közben dalolászás sem. Volt még izomláz a nyakamban és a vállunkban. KicsiLány meg jött lelkesen masszírozni a zsibongó tagjainkat.

Nem baj! Amíg fáj, addig friss az élmény.

Az egy éves státuszon is átestünk. Valójában egyetlen dolog érdekelt.

Nőtt-e a gyermek???

Szerencsére igen. Pontosan 3 hónapig egy centit sem. Ezt behozta most 3 centivel, így a legkisebb egyévesem díj az övé, a maga 75 centijével. 

A pici csajok cukik.

Mondta Kedves a jövőre tekintve. 

Azok, cukik, de még gondolhat egyet valamikor és lehet belőle zsiráf simán.

Az éjszakáink továbbra is horrorszintűek. A nappalok is nyűgösek. Az a tehetetlen érzés gondolom mindenkiben megvan, hogy a gyereked csimpizik a lábadba, hullanak a krokodilkönnyek, közben könyörögve néz, hogy csinálj már valamit!!! Te meg csinálnál, de nem tudod mit! Mert már mindent kipróbáltál. Semmi sem volt elég jó. A gyermek meg csak sír és nyíg és vacakul van. Ettől az egésztől te is vacakul vagy, végül együtt sírtok.

Nem éppen sikersztori.

Ebben a szellemben telt a hét.

A rövid péntek éjjel után szombaton 6-kor már végleg értelmetlen lett volna tovább heverészni. PiciLány úgy egy órája csak forgolódott.

Mi tudtuk mi lesz a napi progi, de a Kicsiknek nem árultuk el, csak annyit, hogy megyünk valahová.

A készülődés flottul ment, szinte indulhattunk volna, mikor KicsiFiú gyanúsan vakargatta a fejét.

Nemáááár!

Futás a fürdőbe, fésű elő.

Egy egész állatkert volt a fején. Rémes!

Szerintem már lassan hatszámjegyű összeget költöttem tetűírtásra a 17 év alatt, mert itt egyedül KicsiFiúnak van rövid haja. És neki is sooook. A többieknek derékig érő és sooook. 

Most hagyjuk a szuper samponokat és egyebeket! 

Ha ezzel is foglalkozunk, ki tudja mikor tudunk indulni és PiciLány is simán beletrollkodik esetleg a napunkba. 

Teljesen kopaszra!

Ez lett a döntés. Jó döntés, mert cuki kis újonc feje van így a katonamániás gyerekemnek.

Meglepő módon a gyerekek nem faggatóztak, hogy mi is az úticél, csak jöttek. A bejárat közelében fogtak csak gyanút.

KicsiFiú emlékezett, hogy járt ő már erre. Valóban, négy éve vitte őt Kedves az autós tunning show-ra. KicsiLány meg meghallotta az autók motorjának bőgését.

Igencsak intenzív nap volt. 

PiciLányt nagyon nem hatotta meg se a ricsaj, se a sok látnivaló. Gyakorlatilag vidáman tolta velünk azt a hat órát.... amiből mindössze másfelet aludt két részletben.

Én már rosszabbul viseltem. Idegesítő volt a tuctuc zene, az én szívemet kb csak a veterán autók dobogtatták meg, a driftelés hangja pedig egészen másfajta lázba hozott, mint mondjuk Kedvest. Ha lehetett volna, öt perc után megnyomom az OFF gombot. Az én hétvégémből nem hiányzik a fűrészelés vagy a fűnyírás hangulatát idéző, bosszantó zaj. Persze amikor a szivárvány minden színében füstöltek a gumik.... na azt pont néztem volna szívesen. Azért az van olyan látványos, hogy a dobhártyaszaggató brümmögést is el tudnám viselni.

Helyette PiciLánnyal fedeztük fel a tavaszi zöldben rejtőző kisvirágokat, katicát, botot, kavicsot.

A többiek viszont borzasztóan élvezték! 

A két lány épp a fűben botorkált, mikor a színes füst szállingózni kezdett. KicsiLány kapát-kaszát eldobott és csak a szél hozott némi hangfoszlányt, hogy "Mennem kell Anyu, vigyázz a Babuszra!", miközben elvágtázott. Népszerű program, így jobb híjján felmászott egy fára és onnan nézte.

Kedves és KicsiFiú az Offroad autóknál nézelődtek, majd egyszercsak elsuhatnak ők is a zajos-színes kavalkád felé. Nekik egy igazán csókos helyre sikerült befurakodni. KicsiLányt sajna nem találták. Igaz, a fa tetején nem is keresték.

Amit lehetett megmásztak, amibe lehetett beültek. És aztán este pöccre aludtak. Juhééé!

Én meg hullafáradtan, de annál lelkesebben folytattam a torták (igen, ták - egészen pontosan három darab) dizájnolását. Abban a fél órában úgy háromszor kellett csak visszaringatni a szülinapos fenekét. 

Igaz, hogy dátum szerint hétköznap van a szülinap, nekem az mégis vasárnap. Tavaly az volt. Olyan ez, mint KicsiFiú szülinapja. Mindegy, hogy mi van az anyakönyviben, az ő szülinapja Anyák napján van és pont.

Szóval vasárnap bennem hömpölygött a nosztalgia. Aztán keveredett egy kis bánattal, mert nehogymár minden szép legyen. 

NagyFiú nem jött haza ünnepelni. Dühös és csalódott voltam egyszerre. Értettem is, meg nem is.

Átléptem ezt, mert nehogymár egy valaki rontsa el hat ember jókedvét. És ha ő így, akkor nélküle tortázunk.

PiciLány bután nézte a sürgés-forgást. 

A szobán keresztül futó zászlók, a libegő lufik mind nagyon tetszettek neki. Annyira, hogy még sikongatott is nekik.

Aztán megszólalt a Volbeat és próbáltam nyelni a könnyeimet miközben a pöttöm tortát tettem a pöttöm lány asztalára.

Rajta semmi meghatottság nem látszott, csak óvatos érdeklődés a gyertya iránt. Elfújni viszont nem akarta, inkább megnyalni.

Aztán óvatosan lecsippentette a gyümiszeletből és marcipánból formázott epret a tetejéről és befalta, majd beindult a trancsírozás. 

Nagyon undi volt.

Tejbegríz torta? Hagyjatok már! Ide azzal a csokis Kittyvel! Hadd kócoljam össze a bajszát!

Igazából a torták csak egy rövid érdeklődést váltottak ki belőle. Mi azért naaagy önfeláldozással befaltuk. Hihi.

Az ajándékoknak viszont sokkal jobban örült, mint gondoltam. Még a takarónak is. Pontosabban a nyuszifülnek, amit direkt lobogtathatóra varrtam. 

A legnagyobb fun mégis a mesekönyv. A három kiscica, amit a Nagyim még nekem is ezerszer mesélt el. Én is ezt mesélem PiciLánynak esténként. Megvettem neki való, keményborítós változatban. 

Az üzis üccsi nem maradhatott ki az ő életéből sem:

" Ugyan, mi állíthat meg?"

Csak mihez tartás végett, ha nem tudnánk, hogy akaratos szülőknek akaratos gyereke lesz. Hehe.

Már tisztán látszik a személyiségében, hogy óvatos, de rendkívül kitartó típus.

Az a helyzet, hogy rémesen szentimentális bírok lenni. 

A gyerekeim szülinapja kb 7 éves korukig képes mélyen meghatni. Értem ez alatt, hogy visszajönnek az érzések, amikor először a kezemben tartottam őket, ahogy szuszogtak az ölelésemben vagy csak annak a napnak az izgalma. Aznap este mese helyett a szülinapos születését meséltem mindig. És ők csillogó szemmel hallgatták, de már kinőttek ebből. Megelégszenek 1-1 legkedvesebb emlékemmel arról a napról.

Bár PiciLányt még cseppet sem hozza lázba ilyesmi, én este az ágyban a fülébe suttogtam, hogy milyen kis édes, gyámoltalan nyuszika volt és milyen boldog is volt az a nap, mikor megszületett. 

Ő meg csak begömbölyödött mellém és mélyeket szuszogva elaludt.

 "Szeretlek Nyuli és köszönöm, hogy az anyukád lehetek!" susogtam mielőtt megszöktem mellőle...

 Nanta