A nyári napfordulót sok európai országban ünneplik: hazánkban azt tartják, hogy ezen az éjszakán bármi megtörténhet, mert ez az év legvarázslatosabb napja.
Itthon a legismertebb népszokás a tűzugrás, Svédországban májusfát állítanak és snapszot isznak, a finnek pedig folyóparton gyújtanak tüzeket és úsznak meztelenül a folyóban.
Szent Iván éjjelén a hagyomány szerint bármi megtörténhet, teljesülnek a kívánságok és egymásra találnak a szerelmesek. Az ünnep a fény diadalát jelképezi a sötétség felett. Június 21-én van a nyári napforduló, azonban a titokzatos Szent Iván éjt mégsem akkor, hanem június 24-én ünnepeljük. A nyár csillagászati értelemben vett kezdete korábban Szent Iván napra esett, ma viszont már három nappal korábban, június 21-én kerül rá sor az eltolódás miatt. A keresztény naptárban ez a nap Keresztelő Szent János ünnepe, júniust ezért Szent János havának, az ünnepet pedig Szent János éjszakájának is nevezik. (Az Iván a régi magyar Jovános, Ivános, illetve a János név szláv formájából származik.) Az ősi pogány rítusok az évszázados során beépültek Keresztelő Szent János ünnepébe.
Szent Iván estéjén az emberek tűzgyújtással támogatták a napot a sötétséggel vívott harcban. A tüzeknek tisztító, gonoszűző és mágikus erőt tulajdonítottak. A magyar néphagyományban úgy tartották, véd a ködtől, dögvésztől, jégesőtől és garantálja a jó termést. Néprajzkutatók már a 15. századtól találtak feljegyzéseket a Szent Iván napi szokásokkal kapcsolatban. Ehhez a naphoz köthetők a termékenység varázslatok, szerelem mágiák és gyógyítással, egészségmegőrzéssel kapcsolatos rítusok.
A tűz átugrása jó egészséget és boldog szerelmet hozott. Minden országrészben más hagyománya volt, hogy a lányok, vagy a fiúk feladata meggyújtani a tüzet. Zsúpszalma, rőzse, májusfa, gaz vagy szemét is lehetett a tűzrevaló. Volt, ahol négyszög alakúra rakták a tüzet. A Csallóközben rátették a tavalyi aratókoszorút, egy lány körbejárta háromszor, majd vízzel megszentelte. Egyes helyeken ez egy szűzlány feladata volt. A tűzugrás közben hosszú dalokat énekeltek, melyben összeboronálták a falu fiataljait. (Innét ered a mondás: hosszú, mint a szent iváni ének.) Szegeden vicces rigmusok is elhangzottak:
Ne félj, pajtás, ugord át,
nem süti meg a pofád!
A nyári napforduló a jövendölések, szerelemjóslások időszaka volt. Nógrád megyében búzavirág koszorúval ugrották át a tüzet, majd egy fűzfára hajították, s akinek fennmaradt, az még ősszel férjhez ment. Miután kialudt a tűz, a palóc lányok belefeküdtek a kenderbe. aki után felállt, az még abban az évben férjhez ment. Abaúj-Torna megyében az asszonyok 13 szem parázzsal dobtak fel egy fazekat, ha nem hullott ki egy sem, boldog családi életre számíthattak.
A Keresztelő Szent János napjára megérett almát „János almájának’ nevezték, úgy tartották, akkor a legfinomabb, ha két évig hagyják aszalódni. Baranya megyében a lányok faágra kötözött meggybokrétát készítettek, melynek tetejére tűzték az almát. Ezt baba- vagy komafának hívták. Két barátnő szemben állt, kis versike kíséretében kicserélték a faágat, ezzel erősítve meg barátságukat. Egy középkori krónika szerint égő faággal kerülték meg a szántóföldeket, hogy jó legyen a termés. Dombokról, magaslatokról égő kereket gurítottak le.
A pogány hagyomány úgy tartotta, Szent Iván előestéjén virágzik a páfrány. Csak egy pillanatra bontja ki virágát, aki megtalálja, különleges képességeket kap, megérti az állatok és növények nyelvét, kincsekre talál és láthatatlanná képes válni. Egy mágikus fuvallat azonban álmot bocsát arra, aki csodával határos módon rábukkan a titokzatos növényre.
Juditty
Forrás:
http://mek.niif.hu/02100/02152/html/07/138.html
Svédország – a nagy családi ünnep
Ebben az északi országban június 19 és 26 között ünneplik a Midsommart, amely az egyik legnépszerűbb ünnep errefelé - a karácsony párjeként is szokás említeni. A Midsommarafton e két dátum közötti péntek estét, a Midsommardagen pedig a szombati napot jelenti. Az ünnepnek többféle eredete van: a pogányok szerint a napéjegyenlőséget, a keresztény hagyományok szerint pedig Szent János keresztelésének napját tartják ilyenkor. Napjainkban az ünnep alatt az emberek a májusfa (midsommarstång) körül táncolnak, mely a Krisztus előtti korból való fallikus termékenységi szimbólum: azt remélték tőle, hogy termékennyé teszi a földet. (Elképzelhető – korabeli feljegyzések hiányában – hogy ez a magyarázat az oszlop formájának egy modern értelmezése csupán.)
A Midsommar egy hatalmas családi hétvégi esemény, amikor is összegyűlik a család apraja-nagyja, hogy az országban, szigetcsoportokon vagy a nyaralókban töltsék ünnepelve az időt. Azt tartják, hogy ezen a napon a legerősebb a varázslat, ezért éjjel jövőbe látó rítusokat hajtanak végre: a fiatalok például hét különböző virágból készült csokrot tesznek a párnájuk alá, azt remélve, hogy ennek segítségével álmukban megláthatják jövendőbelijüket. Néhányan népviseletbe öltöznek, és az emberek virágot szednek, amelyekkel a májusfát díszítik vagy koszorút fonnak belőle a lányoknak.
Amikor a májusfa elkészül, az emberek tradicionális népzenét hallgatnak, énekelnek és táncolnak körülötte. Ezután a családok általában sokat játszanak a gyerekekkel és önfeledten szórakoznak.
Az ünnepen az év első burgonyatermését, pácolt heringet, snidlinget, tejfölt, sört, snapszot fogyasztanak, és ekkor kerülnek az asztalra az első eperszemek is. Az italozáshoz elengedhetetlen az ivódalok éneklése, melyekkel ezen röviditalokat dicsőítik. Az ivódalok rövidek, világosak és könnyen megtanulhatók. A Midsommer ünnepen sok svédet elkap ez a remek hangulat és sokan felöntenek a garatra.
Tünde
Finnország – gátlások nélkül
Ezen a napon mindenki leveti gátlásait. Szürke kiskosztümös, hivatalnoknak tűnő középkorú hölgy kászálódik ki a Helsinki közepén lévő park bokraiból, szoknyáját igazgatva – a punk, akivel a fehér éjszakát töltötte, a másik oldalon sompolyog el.
Mások a mökkiben, azaz nyaralóban töltik a nyári napfordulót, amely munkaszüneti nap. Szaunáznak: a hagyományos fatüzelésű kályhára sört fröccsentenek és nyírfavesszővel csapkodják bőrüket, tóba ugrálnak, majd, hogy azért ne legyen olyan nagy a wellness-fíling, sült kolbászt esznek minden mennyiségben, és persze isznak. Sört, almabort, bogyólikőrt. 16 éves kor fölött szinte mindenki iszik. Sok a halálos baleset is, a részeges fürdőzés évente tucatnyi áldozatot szed.
Finnországban a kereszténység megjelenése előtt Ukkót, a földművelés istenét ünnepelték a leghosszabb nappalon: Ukon juhla, azaz Ukko ünnepe volt a napforduló neve. A pogány isten tiszteletére, a jó termés reményében máglyákat gyújtottak körben a tavak partján, melyek közül a legnagyobb az Ukko-kokko, tehát Ukko máglyája volt. A férfiak máglyától máglyáig úsztak – és úsznak a mai napig – a jéghideg vizű tavakban, meztelenül.
A kereszténység elterjedtével a finnek elfeledkeztek Ukkóról, és Keresztelő Szent János tiszteletére Juhannusszá nevezték át az ünnepet, de a keresztény név ellenére a pogány hagyományok a mai napig tovább élnek. Az utóbbi években mindig a napfordulóhoz legközelebbi szombatra esik Juhannus napja: már pénteken felhúzzák a finn zászlót, bezárják a boltokat, és meggyújtják a máglyákat. Helsinkiben Seurasaari szigetén van a legnagyobb vigasság: az óriás máglyát az az ifjú pár gyújtja meg, aki aznap a 17. századi Karuna templomban kelt egybe. Először lakodalmi táncot ropnak, majd kieveznek a tengerre, és csónakukból fáklyával lobbantják lángra az Ukon kokkót. A finnországi svéd kisebbség tagjai a közép-európai májusfához hasonló, virággal díszített fát állítanak a kertjükbe. Finnek és svédek egyaránt táncolnak, a lányok hajába virágot fonnak. A néphagyományoknak megfelelően a hajadonok Juhannus éjjelén megjósolhatják, ki lesz a jövendőbelijük. A hagyomány szerint ha egy lány éjfélkor meztelenül a tó vize felé hajol, megláthatja majdani férjét (aki talán épp meztelenül és részegen úszik feléje). Hogy mindenki talál-e párt, az már Ukkón (vagy talán Keresztelő Jánoson?) múlik – az mindenesetre tény, hogy márciusban, kilenc hónappal Juhannus után hirtelen jelentősen megugrik a születések száma.
Almajemima
