Csöppke meg volt győződve arról, hogy az erdőszéli ház, ahol Nagymamával éltek, épp a világ végén áll. A házuk mögött egy erőtlen patak folydogált, azon túl a Medvehagyma bükkerdő húzódott. Csöppke azt gondolta, aki az erdőn túlra merészkedik, azt a magoncok megfogják és bedobják a világvégi magoncgödörbe. Az őszintét megvallva, nem is a gödörbe pottyanástól tartott. Azt el tudta képzelni, milyen érzés lehet. Esett ő már le fáról is. Attól félt, ha a gödörbe dobják, a világ másik végén fog kiesni. Ott a magoncok gúzsba kötik, elhurcolják, és magonctanonc lesz belőle. Mióta Péter bácsi, a falu erdésze, tudatta Nagymamával, hogy az erdő végében erőre kaptak a magoncok, azóta folyton-folyvást a magoncokon járt az esze.

A karácsony már a kert végében ólálkodott. A kályhában ropogott a tűz, Nagymama népdalokat énekelt. Fát díszítettek, csuhéból angyalokat fontak. Csöppke nagyon szerette a karácsonyi készülődést. Leginkább azt várta, amikor Nagymamával együtt süthette a kalácsokat. Nagymama foszlós finomságának nem lehetett ellenállni, ezért minden karácsonykor több rudat is sütöttek.

Kalácssütés után Nagymama lepihent kicsit. Csöppke az ablakhoz lépett, és az erdőt fürkészte. Vajon a magoncok ilyenkor is tanonc-jelöltekre vadásznak? Csizmát húzott, meleg kabátot öltött. Besurrant a konyhába, kosárba pakolta a meleg kalácsokat és kilépett az ajtón. Átugrotta a patakot, belépett az erdőbe. A fák közé besusogta magát a szél. Ráérősen pilinkélt.

− Tisztelt magoncook! Hahóó! Ajándékot hoztam! – kiáltotta remegő hangon.

A háta mögött hóropogást hallott. Megfordult.

− Csöppke, hát te mit csinálsz itt? – kérdezte Péter bácsi.
− A magoncokat keresem. Az erdő végében tanoncokra vadásznak. Hoztam nekik foszlós kalácsot, hogy rám többé ne vadásszanak.
− A magoncokat? – kérdezte nevetve Péter bácsi.
− Igen – bólogatott Csöppke.
− Gyere velem. Bemutatlak a magoncoknak – fogta kézen Csöppkét Péter bácsi. − Nézd, ők a magoncok – mutatott az erdővégi bükkfa-csemetékre.
− A magoncok facsemeték? − kérdezte csodálkozva Csöppke.
− Igen – mondta kedvesen Péter bácsi.
− Akkor az erdőn túl nincs is vége a világnak? – mosolygott Csöppke elégedetten.
− Nincs, Csöppke. Gyere, menjünk haza, mielőtt hóember lesz belőlünk.
− Menjünk – mondta Csöppke, és közben arra gondolt, milyen jó, hogy megmaradtak a kalácsok.

Szerző: Simon Réka Zsuzsanna

Illusztráció: Egri Mónika

További mesék, versek itt.

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?