Most úgy döntöttem, hogy kicsit leírom részletesebben a lombikunk történetét. Ha valaki mostanában keresgélne az interneten, és lombik előtt van, lássa nagyjából milyen az egész. Viszont hangsúlyozom, hogy ez nálunk van így, mindenkinél másmilyen. Gyógyszerneveket nem is írok, mert abból mindenki mást kap, és más mennyiséget.

Menstruáció 2. vagy 3. napján kell menni először stimuláció indításra.  Ilyenkor vérvétel és ultrahang történik. Dokival megbeszélés és gyógyszerfelírás. Március 9-én mentünk stimuláció indításra, aznap már este megvolt az első hormoninjekció is, és nekem naponta mellé a véralvadásgátló az mthfr mutáció miatt. Minden este egy darab hormoninjekció innentől. Három nap múlva újra menni kellett a hosszú hétvége miatt. Újabb vérvétel, és ultrahang. Aznap 8 db tüszőt látott a doki. Férjem kicsit csalódott volt, hogy legutóbb több volt. Én próbáltam pozitívan hozzáállni, hogy hátha így jobb minőségűek lesznek. Négy nap múlva mentünk újra. Vittem a negatív covid tesztem is, mert szükséges a műtét miatt. Ismét vérvétel, és ultrahang. Volt egy kis meglepetés, mert aznap már 14 db tüszőm lett. Aznap kaptam már másik injekciót is, hogy meg ne repedjenek a tüszők. Írtam korábban, hogy nem bírom a tűket, így nem ez volt a kedvenc napon. A vérvétellel együtt így négy db tűszúrás volt egy nap. De persze ilyenkor más lebeg az ember szeme előtt. Másnap már csak 2 injekció volt. A tüszőrepesztőt pontosan kell beadni a punkcióhoz viszonyítva. Nekem 22:20-kor kellett, mert 9:20-ra volt előjegyezve másnap a műtét.

Mivel ez a második punkcióm, így már kevésbé izgultam. Amikor öltöztem át, akkor beszéltek ketten az öltözőben pont. Szomorú, hogy mennyire nehéz sokaknak a teherbeesés/terhességmegtartás. Arról szólt a beszélgetés, hogy 3.lombikja volt az egyik nőnek, és mesélte hogy mindig létrejött a terhesség, de leállt aztán az embrió szíve. Neki ez lesz az utolsó, mert most lesz 45 éves. Jobban elkezdtem már izgulni is, eszembe jutott a 2.lombikunk, hogy nálunk is leállt a szíve. Próbáltam ezt a gondolatot elhessegetni. Ismeretlenül is kívánom, hogy sikerüljön neki. Remélem boldog vége lesz jelenleg. Vártam a sorom egyedül, aztán nyílt az ajtó. A hölgy annyit mondott, hogy „Van még kedve hozzá?” Igazából hirtelen nem értettem mire gondol. Hirtelen azt hittem mosdóba akar elküldeni, hogy ahhoz van-e kedvem. Aztán látta, hogy nem értem, és mondta „bocsánat hülye vicc volt”.  Na itt leesett, hogy a 4.lombikra gondol. Hát nem értékeltem ezt a poénját.

Szokásos kézfertőtlenítés, ágyra felfekvés, vérnyomásmérő felrakása, infúzió bekötése (sajnos nekem most is oldalt a csuklómba szúrták, ami nagyon fájt), mutató ujjra „csipesz” felrakása, lábszíjazás (ezen először meglepődtem, de érthető). Mély levegővétel, majd alvás. Szokták kérdezni mire emlékszek az ébredésből, de én semmire nem szoktam emlékezni. Ezek után két óra fekvés a megfigyelőben. Mellettem feküdt aki előttem ment punkcióra, sajnos kiderült, hogy a 3 tüszőből egyben se volt petesejt neki. Mondták neki ilyenkor az a procedúra, hogy csinálnak egy inszeminációt is neki, hogy hátha mégis van valahol egy vándorló petesejt. Szegényt nagyon sajnáltam, próbálta visszatartani a sírást, de látszódott, hogy nagyon megviselte. De szerintem ezzel mindenki így lenne.

Végül a dokival való megbeszélésen kiderült, hogy nekem 14 db petesejtem lett. Ezen eléggé meglepődtünk, mert legutóbb azért kevesebb volt. Másnap hívott a doki, hogy 10 db megtermékenyült. 5 nap múlva mehettünk beültetésre. Ilyenkor előtte még van a dokival egy rövid megbeszélés. Elmondta, hogy maradt a 10 embrió, szépen osztódtak. Megbeszéltük, hogy kettőt szeretnénk visszaültetni. Beültetés az már jóval egyszerűbb. Ágyra felfekvés, hüvely kimosás, behelyezik az embriókat egy vékony katéterrel, majd egy ultrahang kép róluk a kézbe. Azt mondta a doki, hogy nagyon jó helyre sikerült betenni, és szerinte ez most biztos sikerülni fog. Az jó dolog, hogy pozitív a doki, de azért 4.lombiknál, és 2 vetélés után én már kicsit szkeptikusabb vagyok. De persze bízzunk benne, hogy sikerül végre, csak már nehezebb pozitívan hozzáállni az egészhez. Beültetés után egy órát kell feküdni, utána dokival megbeszélés. Elmondta, hogy végül 6 db embriót sikerült lefagyasztani, mert azok voltak nagyon szépek. Ezen a napon kell elkezdeni szedni a progeszteront (én kaptam szájon át szedhetőt, és kúpot is), kaptam 4 napra antibiotikumot, mert vérzés volt a punkció után, és aznap kellett el kezdenem szedni a szteroidot (az előzmények miatt, hogy immunológiailag lehet szükség van rá, lehet nem). Szteroidnál egyébként annyi mellékhatás van nálam, hogy szárad a bőröm, és szomjasabb vagyok.

Jön a két hét várakozás a vérvételig. Aki ebben benne van az tudja, hogy ez mennyire nehéz. Igazából volt bennem egy olyan érzés, hogy pozitív lesz a teszt, meg a vérvétel eredmény is. Legutóbbi kettő lombik is „sikerült”, meg a doki is teljesen bíztató volt. Inkább attól félek, hogy mi lesz utána.

Beültetés után 7 nappal elkezdtem barnázni, és a wc papíron is friss vér volt. Hát itt meginogtam egy kicsit, hogy valószínűleg mégsem sikerült. Férjem próbált bíztatni, hogy hátha a beágyazódási vérzés az. Meg persze tudjuk, hogy rengeteg ok miatt előfordulhat a vérzés. De ilyenkor már nehezebb pozitívnak maradni. Két nap múlva csináltam egy 25-ös tesztet, hogy ha az mutat már valamit, akkor hátha ad egy kis reményt. Halvány pozitív lett végül, de persze tudjuk ez még semmit se jelent. Barnázás továbbiakban is megmaradt. Végül volt még egy pozitív erősebb 25-ös teszt. Beültetés után 14 nappal lehet egyébként 10-es tesztet csinálni, de eléggé halvány lett (mint legutóbb az üres petezsáknál, így nem teljesen nyugodtam meg).

Vérvétel eredménye 293 IU/l lett, amire a doki azt mondta, hogy ez egy nagyon jó eredmény. Viszont legutóbb az üres petezsáknál magasabb volt. Így ennek se nagyon sikerült megnyugtatnia. A barnázás miatt felemelte a progeszteron adagomat is.

Két hét hosszú várakozás után eljött az ultrahang napja. Nagyjából fél órát kellett várnom, azt hittem kiugrik a szívem a helyéről. Jött végre a vizsgálat. Próbáltam értelmezni amit a monitoron láttam, de csak nem vagyok orvos. Én annyit láttam, hogy van petezsák, meg homályosan valami mintha látszódna benne. Első mondata a dokinak: „nincs szikhólyag”. Elkezdett folyni a könnyem, kezdtem elkönyvelni, hogy ismét nem sikerült. Legutóbb azt mondta a régi dokim, hogy ilyenkor már legalább szikhólyagnak kellene lennie. Folytatta a doki a vizsgálatot, lemérte a petezsák méretét, és azt mondta „embriósejtcsomó sejthető”. Ismét hematóma van a petezsák mellett, így kiderült a vérzés oka is. A megbeszélésen azt mondta a dokim, hogy ebből még bármi lehet. Egy hetet kellene még várni, akkor már biztosabb lesz. Viszont ahogy leültünk az asztalhoz egyből az volt a kérdése, hogy jól emlékszik van fagyasztott embriónk is? Magamba egyből arra gondoltam, hogy ezek szerint nem számít sok jóra. Persze megkérdeztem tőle, hogy tapasztalatai alapján mennyi esély van, de erre így konkrétan nem szeretett volna válaszolni. Ismét jön a bizonytalanság.

Eljött az újabb ultrahang napja. A monitoron már láttam az eredményt. Végül a doki is kimondta, hogy üres maradt a petezsák. Elmondta, hogy az ő véleménye szerint ebből már semmi se lesz, de egy másik független orvosnak is meg kell erősítenie. Ezen meglepődtem, mert eddig ez nem így volt. Amíg ez nem történik meg, szedjem tovább a progeszteront. Megbeszéltük mikor mehetek újabb lombikra. Elmondta, hogy következő lombik előtt csinálna egy endometrium biopsziát, hogy hátha segítene. Nézegette a mappában a fagyasztott embrióinkat, hogy „milyen szépek pedig”. Egy újabb csalódás… Másodikról még sikerült a földszintre lemennem zokogás nélkül, de az elköszönésnél végül csak kitört belőlem a sírás. Az egyik hölgy aki szokta venni a vért nagyon kedves volt, mert próbált vigasztalni, de én inkább menekültem volna az épületből a férjemhez.

Egy hét múlva kaptam időpontot a helyi orvosomhoz. Reménykedtem, hogy gyorsan megcsinálja az újabb műtétet, mert már nagyon elegem van a folyamatos hányingerből. Főleg így hogy nem sikerült újra. Az orvosom megerősítette, hogy üres a petezsák, és a hematóma is ott van még. Megbeszéltük, hogy el kell menni koronavírus tesztre, és az aneszteziológushoz, így a héten már meg is műt végre.  Másnap el kellett mennem PCR tesztre. Hát nem volt kellemes, de ki lehet bírni. Aneszteziológushoz délre mentem aznap. Sajnos az EKG eredményem nem lett jó. Az asszisztens első reakciója: „Hűha”. Emiatt el kell menni kardiológushoz is, így tolódik a műtét még egy héttel. Ráadásul még egyszer el kell mennem PCR tesztre is. Kardiológusnál nagyon alaposak voltak, meg is lepődtem ezen. Csináltak ekg-t (megint rossz lett ennek az eredménye), vérnyomásmérést, súlymérést, és szívultrahangot is. Annyit állapítottak meg, hogy kéthegyű billentyű elégtelenség van. Kaptam egy gyógyszert ami segíthet rendbe tenni, de ezt lombik alatt tilos szedni. Így csak rövid ideig kapom, és lesz majd június elején csinálva 12 órás EKG is. Megállapították, hogy igazából nagy baj nincsen, de szerintük a sok hormon, és a szteroid együtt csinálhatják a tüneteket.

Este elkezdtem vérezni, de nem volt vészes. Az jobban megijesztett, hogy hatalmas darabok jöttek ki. Ilyen még sosem történt az első kettő vetélésnél. Másnap reggel bementem a kórházba, és elmondtam a főnővérnek. Elmondta ilyenkor is szoktak tisztasági kaparást végezni, hogy ne legyen probléma. Az orvosom végül mégis megvizsgált, amikor neki is elmondtam, de a petezsák még mindig ott volt. Megtörtént végül a műtét, és ezzel ennek a negyedik lombiknak is vége.

S.M.Anikó